„Sovány nap”– öt lehetséges továbbjutóval • SportTV

„Sovány nap”– öt lehetséges továbbjutóval

Sport TV avatar Sport TV 2019. 10. 14. 10:14    
Olvasási idő: 3 perc

Az Eb-selejtezők 21. játéknapja ismét kissé karcsú, három csoportban 7 mérkőzést rendeznek, valamennyit este. Mi 2+1+1 mérkőzéssel (két élő, 1-1 mai és tegnapi felvett találkozóval) és a szokásos összefoglalóval jelentkezünk, este fél 7-től éjjel háromnegyed 1-ig a két csatornánkon.

Mahmut Tekdemir és Kingsley Coman a júniusi konyai csata után Saint-Denis-ben is többször összecsaphat (Fotó: Getty Images)

FRANCIAORSZÁG–TÖRÖKORSZÁG (H-csoport)

A csoportrangadón a világbajnok a Stade de France-ban vágna vissza a júniusi konyai vereségért. Mivel a két együttes 6 ponttal előzi meg Izlandot ls még a hétfővel együtt három játéknap van hátra, a saint-denis-i győztes csak akkor jut tovább, ha Izland nem veri meg Andorrát – ennek azért csekély a lehetősége. Mi több, elméletileg mindketten bejuthatnak a 24-es Eb-mezőnybe, de csak akkor, ha a pireneusi miniállam fiai rögtön a pénteki első után megszerzik történetük második – egyben idegenbeli első – selejtezős győzelmét Reykjavíkban. Ez utóbbira a hivatalos magyar fogadóiroda 27-szeres pénzt fizet.
Visszatérve St. Denis-hez: a kékek a 2016-os Eb felejthetetlen hosszabbításos döntője, azaz több mint három éve őrzik veretlenségület ott – tétmérkőzésen. Azóta ugyan kikaptak a spanyoloktól és a kolumbiaiakról a nemzeti stadionban, de azok felkészülési találkozók voltak.
A törökök ellen eddig makulátlan a hazai mérleg: 1996-ban még a Parc des Princes-ben 4–0-s, 2003-ban a Konföderációs Kupa elődöntőjében már a Stade de France-ban 3–2-es, 2009-ben Lyonban 2–0-s győzelmet arattak a franciák.
A csapatot és kapitányát erős támadások érték a sajtóban a „minimalista” reykjavíki győzelem után, ám Didier Deschamps alighanem a „látványelemeket”, azaz a lendületes, szép támadójátékot hétfőre „tartogatta”. Ha így lesz, ha nem, roppant kemény csata vár a világbajnokra, mert a megfiatalított török együttes a 2002-ben vb-bronzot szerző Senol Günes kapitány második korszakában, idén év eleje óta a reykjavíki 1–2 kivételével a további 8 mérkőzését egyformán megnyerte, s azokon csupán egyetlen gólt kapott! (Igaz viszont, hogy ezek közül csupán Albániát és Moldovát győzte le idegenben, a többi sikerét egytől-egyig hazai pályán érte el.)

BULGÁRIA–ANGLIA (A-csoport)

Harry Kane szeptemberben a Wembleyben mesterhármast ért el a bolgárok ellen, ez volt az első találata, s egyben az egyetlen akciógólja is – a másik kettőt 11-esből szerezte (Fotó: Getty Images)

A pénteki prágai blamáig a selejtezősorozat igazi diadalmenet volt Gareth Southgate csapatának. A Generali Arenában is hamar vezetést szerzett az együttes, de aztán megtorpant, magára engedte a cseheket, nem használta ki adódó helyzeteit és végül kínos fiaskóval zárta a kelet-európai túra első állomását.  Nyilván felvetődik sokakban, hogy ha a wembleyi 5–0 után „sikerült” kikapni Prágában, a bolgárok elleni 4–0 után nem fordulhat-e elő ugyanez Szófiában is.
A múlt nem ezt „ígéri”: míg Prágában már korábban is kikapott Anglia csapata kétszer is (igaz, még a csehszlovák korszakban), addig a bolgárok ellen összesen 11 mérkőzésen (7 győzelem, 4 döntetlen) veretlen, következésképp Szófiában is az. Korábbi három ottani fellépése egyaránt Európa-bajnoki selejtező volt: az elsőt 1979-ben 3–0-ra nyerte meg, a másodikon húsz évre rá 1–1-es döntetlent ért el, majd 2011-ben ismét 3–0-val vitte el mindhárom pontot. Ez a múlt, a jelenben pedig míg a cseh csapat reális esélyekkel rendelkezik az Eb-döntőre, a bolgár már régen elvesztette azt, hat meccs után nyeretlenül utolsó a csoportban.
A reális helyzetértékelés tehát angol győzelmet ígér, amely akkor párosulhat Eb-re jutással, ha közben Koszovó nem nyer Montenegró ellen otthon Pristinában. Ha csak egy pontot szerez, a hátralévő novemberii cseh–koszovói meccs miatt mindketten már nem előzhetnék meg a Szófiában győztes, 15 pontos angolokat, így a háromoroszlánosok  már két hátralévő mérkőzésük lejátszás előtt is kijutnának a sok helyszínes jövő évi Eb-re, amelynek három utolsó összecsapását a Wembley-ben játsszák le.

A két élőn kívül két felvett mérkőzéssel kedveskedünk telhetetlen futballétvágyú nézőinknek. Még a francia–török előtt megmutatjuk vasárnapról a németek észtországi fellépését. 22:45-től pedig a Sport2-n közvetítjük az Ukrajna–Portugália rangadót is, amelyen a B-csoport jelenlegi első és másdodik helyezettje csap össze Kijevben. Pontszerzés esetén Andrij Sevcsenko csapata már Eb-döntős. Ha a címvédő nyer és Szerbia nem győz Litvániában, a kijevi találkozó mindkét résztvevője továbbjutó. Kijevi remivel még elvileg kijuthat a két keleti csapat is, de ahhoz az utolsó két találkozójukon Ronaldóéknak Litvánia ellen otthon és Luxemburgban egyformán ki kellene kapniuk, erre meg ne is keressen senki oddsokat, mert úgysem talál…

Kapcsolódó

AZ EB-SELEJTEZŐK 21. JÁTÉKNAPJÁNAK PROGRAMJA

20:45   Bulgária–Anglia (A-csoport, Sport2 20:30)
20:45   Koszovó–Montenegró (A-csoport)
20:45   Ukrajna–Portugália (B-csoport, Sport2 22:45, felv.)
20:45   Litvánia–Szerbia (B-csoport)
20:45   Franciaország–Törökország (H-csoport, Sport1 20:30)
20:45   Izland–Andorra (H-csoport)
20:45   Moldova–Albánia (H-csoport)

EB-SELEJTEZŐK. Sport1 18:30 Észtország–Németország (felv., kommentátor: Kassai-Tóth Csaba); Sport1 20:30 Franciaország–Törökország (kommentátor: Haraszti Ádám, műsorvezető: Petur András, szakértő: Várhidi Péter); Sport2 20:30 Bulgária–Anglia (kommentátor: Kassai-Tóth Csab); Sport2 22:45 Ukrajna–Portugália (felv., kommentátor: Fülöp László) Sport1 23:00  összefoglaló a nap mérkőzéseiről  (kommentátor: Gyulai Miklós és Kassai-Tóth Csaba, műsorvezető: Petur András, szakértő: Várhidi Péter)