A Frankfurt felzárkózási kísérlete • SportTV

A Frankfurt felzárkózási kísérlete

Sport TV avatar Sport TV 2019. 10. 18. 07:47    
Olvasási idő: 2 perc

Hihetetlenül szoros a Bundesliga élmezőnye pillanatnyilag. Az első és a hetedik helyezett közt csupán kétpontnyi (!) a különbség. S vannak még csapatok, amelyek ugyancsak szeretnének dobogóközelbe kerülni…

A két válogatott játékos párharca pénteken is többször megismétlődhet. A japán válogatiottól már elköszönt Haszebe Makoto és a Nationalelfben még karrierje elején álló Kai Havertz küzd a labdáért a két csapat májusi mérkőzésén Leverkusenben (Fotó: Getty Images)

Ott van például a Frankfurt, amely az előző idényben csak egyetlen gólnyira volt a BL-indulást jelentő 4. helytől, s amely csak 11-es párbajban maradt le az El-döntőbe jutásról. A csapat egy kicsit gyengébben rajtolt, ám a hetedik játéknapra csupán 3 pont a hátránya a 3-7. helyen pontazonossággal álló és csak gólkülönbséggel megkülönböztetett ötöstől, melynek tagja aktuális vendége, a Bayer Leverkusen is.

Az SGE mesterének, Adi Hütternek elsősorban a középpályássor összetétele okozza a fő gondot. Fernandes játsszon vagy Kohr? Elég friss lesz-e Kamada, aki Japán válogatottjával töltötte a „FIFA-szünetet” és utazott jó néhány ezer kilométert?  Ám akad kérdés a védelemben is, szerepelhet-e Touré vagy Abraham kezdjen a védőhármasban.
A Leverkusent irányító Peter Bosz szokás szerint mellőzi a válogatottakban szereplők egy részét a szünet utáni első bajnokin, így a kispadon kezd az osztrák Dragovic és a finn Pohjanpalo is. Persze a kapuban nem lesz változás, a finn csapattal előbb egy négyest kapó, majd egy shutoutot jegyző Lukas Hradecky kirobbanthatatlan a kezdőből. A sérült Aranguízt Mustafa Demirbay helyettesíti a védekező középpályásduóban ő lesz Baumgartlinger társa, aki Hradecky mellett kezdő lesz annak ellenére is, hogy szerepelt az osztrákok mindkét selejtezőjén. A mellőzés a német válogatottakra nem vonatkozik, Amiri és a mindkét meccsen pályára lépő Havertz is a kezdőben kap helyet. Csatárposzton pedig Alario visszatér a csapatba, az argentinnal – aki gólt szerzett a Nationalelf ellen – növekedhet a csapat gólveszélyessége.
ilyen viszonylag magas meccsszámnál ritkaság, de 69  tétmérkőzésükből egyetlenegyet nem a Bundesligában játszottak, azon 1993 márciusában, azaz több mint 26 és fél éve a kupaelődöntőben a Leverkusen 3–0-ra nyert Frankfurtban.

Másik két követett bajnokságunkból is lesz egy mérkőzésünk: a SüperLig 8. fordulójából a felzárkózni igyekvő bajnok Galatasaray hazai mérkőzését közvetítjük a jelenlegi 2. Sivasspor ellen, éjféltől, felvételről.

Kapcsolódó

Frankfurt–Leverkusen örökmérleg

Összesen: 69 mérkőzés–24 Frankfurt-győzelem–13 döntetlen–32 Leverkusen-győzelem/94–123-as gólkülönbség. Ebből a Bundesligában: 68–24–13–31/94–120.
Frankfurtban: 35–18–4–13/56–51. Frankfurtban a Bundesligában: 38–18–4–12/56–48
A legeredményesebbek (összes mérkőzés): Alexander Meier (15 mérkőzés–5 gól–4 lap), ill. Ulf Kirsten (16–9–6)

BUNDESLIGA, 8. forduló. Sport1 20:30 SG Eintracht Frankfurt–TSV Bayer 04 Leverkusen (kommentátor: Haraszti Ádám, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Várhidi Péter); SÜPERLIG, 8. forduló. Sport2 éjféltől Galatasaray SK–Sivasspor (kommentátor: Kassai-Tóth Csaba)