Előrehozott finálék • SportTV

Előrehozott finálék

Sport TV avatar Sport TV 2019. 10. 26. 10:31    
Olvasási idő: 2 perc

Bécsben és Bázelben is úgy alakult a negyeddöntő eredménye, hogy egy „erős” és egy „gyengébb” párosítás jött létre, azaz némi túlzással mindkét helyszínen előrehozott fináléra kerül sor. Igyekszünk élúben a legérdekesebb mérkőzéseket közvetíteni, a maradék meccsekről késő esti összefoglalónkban láthatják a legfontosabb mozzanatokat.

Roger Federer győzelme esetén vasárnap 12. bázeli döntőjét játszhatja (Fotó: Getty Images)

BÁZELBAN  a kevésbé fajsúlyos meccsel kezdenek, amelyen az ATP-mezőny legmagasabb tagja, az amerikai Reilly Opelka (211 cm, a világranglistán: 37.) küzd meg a next gen-fiúk egyik legjobbjával, a szabad kártyás Alex de Minaurral (vlr.: 27.). A negyeddöntőben az amerikai három szettben verte meg a spanyol Bautista Agutot, az ausztrál nem veszített játszmát, bár a másodikat csak rövidítésben nyerte meg a német Struff ellen. Ahhoz képest, hogy mindketten csak 2015 óta profik, már háromszor is játszottak egymással, egyformán az idén, Sydneyben, Atlantában – ott úgyszintén elődöntőt vívtak – és a cincinnati mestertornán, s mindannyiszor de Minaur győzött. Összesen hét játszmájuk közül négy is rövidített volt, abban 3-1-re vezet az auszi fiú.
A látványosabbnak ígérkező mérkőzést a helyi hérosz, Roger Federer (vlr.: 3.) játssza Sztefanosz Cicipasszal (vlr.: 7.), azaz a viadal első és harmadik kiemeltje csap össze. Alighanem mindenki számára emlékezetes első meccsük az idei ausztrál open nyolcaddöntőjében, amelyet a görög fiatalember szenzációs tenisszel négy szettben nyert meg, amelyből három rövidítéssel végződött és a lehetséges 52 játékból 51-et játszottak le! A svájci maestro a dubaji döntőben vágott vissza kétszer 6:4-gyel. Lett volna egy harmadik mérkőzésük is, de a római mestertorna negyeddöntőjében Federer nem állt ki, feladta a mérkőzést. Amúgy minden idők legjobbja, ha nyer, 12. fináléját vívja szülővárosa 500-as versenyén, és ha újra győz, tizedszer veheti át a trófeát.

BÉCSBŐL négy kiemelt alkotja az elődöntő mezőnyét. Az első mérkőzésen a helyi kedvenc, első kiemelt Dominic Thiem (vlr.: 5.) játszik a harmadikként rangsorolt Matteo Berrettinivel (vlr.: 11.). Eddigi két csatájukból tavaly a Roland Garroson a 32 között az osztrák került ki győztesen négy szettben, idén a sanghaji mestertornán a negyeddöntőben az olasz volt a jobb, 6:4, 7:6-tal.
A másik találkozó a 4. kiemelt Gael Monfils (vlr.: 24.) és az 5. Diego Schwartzman (vlr.: 15.) között kerül sorra, három találkozójukból a francia kettőt nyert meg (2015, Roland Garros, öt szettben és a múlt héten Antwerpenben, szintén az elődöntőben), az argentin saját kontinensén, Rióban győzött tavaly, két sima játszmában.

ATP 500-as tornák. Sport2 14.30 Bécs/Bázel elődöntő (kommentátor: Kaplár F. József, szakkommentátor: Köves Gábor); Sport2 23:00 Bécs/Bázel, elődöntő (összefoglaló, felv., kommentátor: Kaplár F. József, szakkommentátor: Machán Róbert)