Csata a menekülésért és a felzárkózásért • SportTV

Csata a menekülésért és a felzárkózásért

Sport TV avatar Sport TV 2019. 11. 04. 15:08    
Olvasási idő: < 1 perc

Hétfőn este a 2. Bundesliga táblázatának végén és közepén elhelyezedő csapat küzdelmét közvetítjük, Mindkét klub sokkal szebb napokat is látott – a vendég Club 9-szeres (!) német bajnok, ebből egy már a Bundesliga-időszakra esik –, ám most szerényebb célokért lépnek pályára.

Johannes Geis gólerősségében reménykedhetnek a nürnbergiek Bochumban is. A kozéppályás a Club házi gólkirálya az idényben, mind a 11 bajnokin jéátszott és ötször talált a kapuba (Fotó: Getty Images)

Nem mondhatni, hogy bombaformában szereplő együttesek csapnak össze. A házigazda három, vendége öt tétmérkőzés óta nem ízlelhette meg a győzelem édes ízét. A hét közi kupaforsulóban ugyan mindketten helytálltak, de egy csipetnyi mindkettejükknek hiányzott a sikerhez. A Bochum több mint egy félidőnyi időn át (a 36. perctől a 83.-ig) vezetett a rekordbajnok és  -kupagyőztes Bayern ellen, ám a hajrában hat perc alatt kapott két gólt és kiesett. A Nürnbergnek még kevesebb hiányzott: a 120,. percben még 1–1-et mutatott az eredményjelző Kaiserslauternben, de a 11-es párbajban 6-5-re végül az FCK bizonyult jobbnak.

A két együttes eddigi éppen félszáz tétmérkőzéséből csupán egytucanyit játszottak a másodosztályban, itt a VfL fölénye szembetűnő. Legutóbbi hat 2. Bundesligás meccsükből hármat nyertek a Ruhr-vidékiek, a frankok csak egyet, két remi mellett. Mi több, a másodosztályban a nürnbergiek még nem is tudtak győzni Bochumban. Győzelme esetén a VfL előreléphet egyet, s megelőzve a Wiesbadent az osztályozós pozíciót töltheti be, a Club a három pont megszerzésével két helyet ugorhat előre a 9.-ről a 7.-re, háromgólos győzelemmel még a 6. Heidenheimet is megelőzhetné, jobb gólkülönbséggel, illetve több lőtt góllal.

Érdekes átigazolási hír, hogy a Club régóta keresett harmadkapusi posztjára van friss jelölt. Oliver Zelenika, a 26 éves horvát hálóőr került a nürnbergiek látókörébe, aki legutóbb a holland NEC-cel állt szerződésben de az előző idény végén a nijmegeniek nem hosszabbították meg a kontraktusát. A kapus a zágrábi Dinamo nevelése, kölcsönben szerepelt otthon a Rudesben és a zágrábi Lokomotivában, két idénnyel ezelőtt a lengyel Lechia Gdanskban védett 1 bajnokin, majd legutóbb a NEC-ben októbertől májusig 4-en. Az U14-től az U21-ig minden horvát korosztályos válogatottban legalább egyszer pályára lépett, tagja volt a 2014-es brazíliai vb-n szereplő nagyválogatott keretének is, de az első csapatban még nem sikerült bemutatkoznia.

Kapcsolódó

Bochum–Nürnberg örökmérleg

Összesen: 50 mérkőzés, 24 Bochum-győzelem, 12 döntetlen, 14 Nürnberg-győzelem/84–60-as gólkülönbség. A 2. Bundesligában: 12/8–3–1/21–12.
Bochumban: 25–15–6–4/51–26. Bochumban a 2. Bundesligában: 6–4–2–0/14–7.
A legeredményesebbek (összes tétmérkőzés): Martin Kree (8 mérkőzés–5 gól–0 lap), ill. Dieter Eckstein (12–8–0)

2. BUNDESLIGA, 12. forduló. Sport1 20:30 VfL Bochum–1. FC Nürnberg (kommentátor: Fülöp László)