„Hé, spori” helyett „hey, ref”: magyarok a Real-Bayern elődöntőn
Aki dirigál: Kassai Viktor. Aki lenget: Erős Gábor és Ring György. Aki a két 16-ost fürkészi: Vad II. István és Bognár Tamás. Akinél Mourinho és Heynckes reklamál majd: Fábián Mihály. Akit másért nem érdekel a BL-elődöntő: szurkoljon a magyar csapatnak!
Kassai Viktor: szombaton még az Illovszky Stadion hátsó öltözőépületben készült, majd a régóta lezárt lelátórész mellett vezette ki a csapatokat 2000 néző elé. Ma este már a Bernabeu 80 ezres közönsége előtt bukkan elő a játékoskijáróból. A „Szép szín nagyon ez a piros-kék” helyett a BL-himnusz csendül majd fel.
Ring György: ott volt és ott lesz vele mindkét helyszínen.
Erős Gábor: alighanem nála a legnagyobb a kontraszt, ő az NB2-ben kapott meccset a hétvégén, a Kozármisleny-Bajával hangolt a Bernabeura. Ott minden bizonnyal ő volt az egyedüli klasszis a pályán és környékén (és még Bognár György a bajai kispadon, hogy egy kicsit hazabeszéljek), ami azért érdekes, mert egy leshelyzet jó megítélésénél nem mindegy, milyen sebességű a játék, vagyis fogalmazhatunk úgy, hogy ő most szemizommal is rápihent a BL-meccsre.
Vad II. István: övé volt a forduló záró meccse Debrecenben, sima volt egész a végéig, amikor Korhutot ki kellett állítania. Lap ma este nem lesz nála, neki a 16-oson belüli események helyes megítélésében kell segítenie Kassait.
Bognár Tamás: a szombati Pécs-Paks meccsen megadta Bajzát egyenlítő gólját, amikor a csatár testtel-kézzel vette át a labdát. A képek alapján nem tudtuk eldönteni, igaza volt-e, de az biztos, hogy sasszemmet igénylő eset után ült a repülőre, és az éles látásra most is szükség lesz a Vad II.-vel azonos szerepkörben.
Fábián Mihály: a hétvégén a másodosztályban vezette az Orosháza-REAC meccset, miközben Major László és Mátyus János állt a pálya mellett, ma pedig ő lesz a villámhárítója és csitítója Mourinhonak és Heynckes-nek, amihez vélhetően minden tekintélyére szüksége lesz.

Fotó: EUROPRESS / AFP
Visszatérve Kassaira, arra készülök, hogy megfigyeljem, az általa képviselt stílus mennyire érvényesül másképp itthon és külföldön. Ami egy nemzetközi meccsen hanyag eleganciának, elegáns távolságtartásnak látszik, az itthon sokak szemében inkább fölényeskedő viselkedés. A hűvös magabiztosság tűnhet olykor lenézőnek. A határozottság arroganciának. Sok múlik a partnerségen, máshogy állnak majd ma este a játékvezetőhöz, és máshogy álltak a Vasas-Lombardon. De ez talán vice versa így van. A focikultúrának kőkeményen része a bíróhoz való viszony, és az független attól, hogy ki milyen vérmérsékletű.
Mourinho például ravasz árukapcsolással élt, a sajtótájékoztatóján ugyanabban a mondatban dicsérte és figyelmeztette a magyar bírót. Így Kassai, aki szombaton még Görgényi Dávidnak és Nagy Sándornak adott sárgát, ma este már úgy vezet, hogy Mourinho máris komoly nyomást tett rá a mondataival. Ezekben arra célzott, hogy a döntő előtt sárga-veszélyben lévő játékosainál reméli, csak a legindokoltabb esetben kerül elő az eltiltást jelentő újabb lap az egyébként „nagy bíró”-ként aposztrofált Kassai zsebéből.
Az ilyen célzások talán jobb, ha el sem jutnak a játékvezetőhöz, aki ma jobbára az egész napot a hotelben tölti, a külvilágtól elzártan. „Ilyenkor shoppingolás vagy városnézés szóba sem jön”- mondta az imént Puhl Sándor, akit emiatt hívtam fel. A meccsnap rendkívül szigorú előírások mentén zajlik, a játékvezetői csapatból csak a tartalék, Fábián Mihály van munkában ezekben a percekben is, ő rohangál a kötelező feladatokat elintézni, egyeztetni a mezek színét, tisztázni a biztonsági feladatokat az un. security meetingen. Közben a többiek relaxálnak, hangolódnak a meccsre.
Kíváncsi voltam, van-e rá esély, hogy ha már BL-címvédés megint nem lesz, legalább a játékvezető duplázzon? Puhl Sándor szerint nem valószínű, hogy az elődöntő után megkapnák a döntőt is. Nincs kimondva, de a gyakorlat azt mutatja, hogy nem szokás két egymást követő döntőt ugyanannak a bírónak adni. Biztosan van ebben egy nagy adag sportpolitika is. Kassai magyarként jolly joker a döntőkön, miközben az érintett országok játékvezetői sokszor kénytelenek 1-2 évet kihagyni, így szerintem komoly esély van rá, hogy a döntőben olasz, illetve Real továbbjutás esetén német, Bayern sikernél spanyol bíró lesz, persze más szempontok is léteznek, ez csak egy tipp. Nyilván az sem szerencsés, ha egy bíró kétszer egymásután ugyanannak a csapatnak vezet, a döntő esetén pedig az egyik fél közeli ismerős lenne.
Kassaiékra nézve ez azért azt jelenti, hogy ha az íratlan szabályok alapján a döntőt nem kaphatták meg, akkor a második legfontosabb meccsel jelzik: ebben az évben is a legjobbak között teljesítettek a magyarok.
A 6 magyar a hétvégén még azt hallgatta, „hé, spori!”, ma már a „hey, ref”-re kapják oda a fejüket, ne is legyen ennél nagyobb különbség! Hiszen nekik elvileg mindegy, hogy 2000 vagy 80000 néző van a lelátókon, és Jose Mourinho vagy Major László a kispadoknál, számukra a munka a négy vonal által határolt területen zajlik, ugyanolyan szabályok szerint, mint Orosházán, Kozármislenyben, vagy a Fáy utcában. És ha most nem is jön össze az újabb BL-döntő, egy jól levezetett Real-Bayern igen csinos ajánlólevél a közelgő Európa-bajnokság előtt, ahol ugyancsak lesznek elődöntők, és egy döntő is…