A rekorder és a védő döntőzik? • SportTV

A rekorder és a védő döntőzik?

2021. 06. 05. 12:24    
Olvasási idő: 5 perc

Mindenképpen amerikai–európai döntő lesz a rigai elit-vb-n. A versenyben maradt két észak-amerikai együttes egymással meccsel az elődöntő első, a címvédő és a torna meglepetéscsapata pedig a második találkozón. A papírforma kanadai–finn mérkőzés ígér, de hát meglepetésekben nem volt hiány a torna eddigi 34 mérkőzése során…

Négy amerikai ünnepel egy gólt a Kanada elleni ütből a csoportkörben. Vajon az eédöntőn mennyi ünnepelni valójuk lesz? (Fotó: Getty Images)

KANADA–EGYESÜLT ÁLLAMOK

A tornán már másodszor csap össze a két észak-amerikai hokihatalom aktuális csapata. Először a csoportkörben a Team USA 5–1-es győzelmet aratott, de azóta sok minden történt. Például hogy a kanadaiak három vereség után feltápászkodtak, s negatív mérleggel is kicsikarták a továbbjutást, amit két csoportellenfelül sportszerűségének (is) köszönhetnek. Ha a lett–német csoportzáró – már a kanadaiak eredményének tudatában – döntetlennel ért volna véget, a két csapat együtt masíroz tovább és a kanadaiak, először a hokihistóriában, nem jutottak volna be a playoffba. De nem így történt a németek nyertek, a juharleveleseket a nyitómeccsen legyőző házigazdák kiestek és a hoki tanítómesterei 3–4-es győzelem-vereség mérleggel beslisszoltak a negyeddöntőbe, ahol hátrányból fordítva megverték az addigiak alapján csúcsfavoritnak tartott orosz csapatot. Andrew Mangiapane, a győztes gól szerzője a koncentráció fokozásában látja a váratlan siker okát. „Játsszuk tovább a saját játékunkat!  Egyáltalán nem voltunk elégedettek a rajtunkkal. Jól haladunk, hogy felépítsünk a további játékainkat. Félelmetes látni a srácainkat. Mindenkinek mindent bele kell adni a teljes hatvan percen át, és annak csak jó vége lehet!”
1977, az NHL-esek vb-megjelenése óta Kanada négy világbajnoki címet nyert, míg az Egyesült Államok 1933 óta nem nyert egyet sem.  1996 óta öt bronzérmet nyert a Team USA, s azóta döntőbe sem jutott, mióta 1992-ben bevezették a playoffrendszert. Az USA kapusa, Cal Peterson (1.01 GAA, azaz 60 percre számított kapottgólátlag, 96%-os védési hatékonyság) így méltatta fiatal csapata eddigi játékát: „Sok olyan srác van a csapatban, akik szeretik a nagy lehetőségeket és tudnak is élni velük. Sok köztök a sikeréhes, akik korábban nem viselték a csillagos-sávos szerelést. Tehát mindenki sikeréhes és ezt a mentalitást tovább akarja vinni. Nagyon jó kis társaság.”
Az amerikai csapat többnyire fiatal a vb-ken – a kanadai most még nála is fiatalabb (25, ill. 24 éves átlagéletkor). A juharvevelesek keretében tíz 1999-nél később született játékos szerepel. Időbe telt és telik, míg olyan friss támadók, mint Maxime Comtois (3+1= 4 pont) és Cole Perfetti (2+0= 2) megszokják a vb tempóját, stílusát és jegét. A húzóerőt továbbra is az NHL-es sor jelenti, Mangiapane (5+4= 9), Connor Brown (2+9 = 11) és Adam Henrique (5+4 =9), utóbbié volt az egyenlítő gól az oroszok ellen. A kanadai kezdőkapus Dary Kuemper pazar 25 védést mutatott be a negyeddöntőben, az ilyen teljesítmények valóban boríthatják a papírformát. Az az eredmény, az oroszok legyőzése nagyobb szenzáció volt, mint Finnország 2019-es vb-aranya, amellyel megtörték a halmozott kanadai, svéd, orosz győzelmi szériát.
Az elődöntő ellenfélben sok lesz az ismerős az NHL-ből a kanadaiaknak. A Los Angeles Kingsben például a az amerikai Trevor Moore (4+4) együtt játszik a kanadai fiatalokkal, Dave Vilardival és Jaret-Anderson Dolannal. Kuemoper és a csatár Michaekl Bunting meg az Arizona Coyotes-ben Conor Garland (5+5=10) csapattársa – és a sor még folytatható tovább. Az amerikaiak fő sora, Jason Robertson (3+4= 7) moore-ral és Garlabdal kiválüpan működik együtt, de Jack Capuano szövetségi kapitány csapat nem „egysoros”. Eric Robinson, Colin Blackwell és  Kevin Labanc triója például a Szlovákia elleni 6–1-es győzelemből két gólt és 6 pontot hozott össze. Sőt, a csapat védekezése is kiváló, a 8 meccsen kapott csupán 9 gól önmagáért beszél.
A két csapat emberelőnyös játékának hatékonysága hasonló (USA 4/20, Kanada 5/29), Capuano gárdája viszont büntetésölésben jobb, 95.4%-os, de Kanada 89.4-es percentje sem megvetendő.
A 18 éves Betty Manuers és a veterán Matt Roy megsérült a szlovákok elleni negyeddöntőben, játékuk kétséges.
Összességében az amerikaiak csapat jobbnak látszik, beleértve az 5–1-es mérkőzést is. De a kanadaiak bárki játékát tönkre tudják tenni – lásd az oroszok elleni csatát – , a legutóbbi öt meccsből négyszer megszerzett pontok, illetve győzelmek révén kezdték lehallgattatni a kétkedőket. Minedezek alapján óriási észak-amerikai derbi váható az elődöntő első csatájában.

FINNORSZÁG–NÉMETORSZÁG

Marko Anttila volt az előző vb végén a finnek nyerő embere. Most ő a finnek csapatkapitánya, aki eddig adós maradt a gólokkal… (Fotó: Getty Imeages)

Ennek a meccsnek is van előzménye az idei vb-n, Finnország a csoportkörben szoros meccsen 2–1-es győzelmet aratott.  Németország nem tartozik a „nagy hatosba”, amelynek tagjai oly gyakran elfoglalják az elődöntő mind a négy helyét. A 80-as évek közepéig a finnek még nem voltak tagjai a csúcselitnek, nagyjából fej fej mellett haladtak Németországgal. 1992-ig érmet sem nyertek – akkor Prágában ezüstöt szereztek –, aztán meredeken megindultak felfelé. Három évre rá megnyerték első aranyukat, majd tavalyelőttig összesen 14 érmet szereztek és ebbőól négy volt a legfényesebb. Ha ehhez hozzávesszük az U20- és az U18-vb-címeket és a női csapat eredményeit, egyértelmű, hogy ma már a legjobbak közé tartoznak.
A két évvel ezelőtti világbajnok csapatból 7-en játszanak most is az együttesben: Jussi Olkinuara (az akkori cserekapus), Oliwer Kaski, Petteri Lindbohm, Miika Koivisto,  Niko Ojamaki, Jere Sallinen és Marko Antilla csapatkapitány.
A németek mindössze négy érmet számlálnak, de a legutóbbit 1953-ban nyerték el. Azóta egyszer voltak az elődöntőben, hazai jégen 2010-ben Mannheimben, miután a negyeddöntőben legyőzték Svájcot. Viszont az olimpiákon két medáliát is szereztek, 1976-ban bronzot, legutóbb Phjongcshangban pedig emlékezetes ezüstöt. A három évvel ezelőtti ötkarikás ezüstcsapatból jelenleg hatan a keret tagjai: Dominik Kahun, Mathias Plachta, Narcel Noebels, Moritz Müller, Jonas Müller és Leonhard Pfoderl.
A  playoff bevezetése, 1992 óta mindössze egyszer találkoztak a kieséses szakaszban, a 2001-es negyeddöntőben a finnek 4–1-re győztek, majd bejutottak a döntőbe, de ott a hosszabbításban a csehektől vereséget szenvedtek.
Ezen a tornán mindketten a B-csoportban játszottak, a finnek a 2., a németek a 3. helyen zárták az alapkört. Május 29-i találkozójukon Arttu Ruotsalainen a harmadik harmad 8:34 percében szerezte a győztes gólt. Az akkor védő Olkinuara és Mathias Niederberger védi alighanem szombaton este is a kapukat a kezdettől. Azt a meccset a védekezés „uralta”, miként a két együttes további útját is. A németek ugyan 2­0-s hátrányba kerültek Svájccal szemben, de egyenlíteni tudtak a negyeddöntőben, majd a szétlövésben nyertek. A finnek pedig a csehek ellen egyetlen gólt tudtak belőni Jere Innala révén, de ez elég volt nekik a győzelemhez!
Mindkét kapus a legjobb ötben van a poszt vb-listáján. Olkinuara csapata 8 meccsénből eddig 5-ön védett, 1.18 a GAA-ja, 95%-kal védett, mindkét kategóriában az amerikai Pedersen mögött a második azon kapusok között, akik csapatuk meccseinek legalább 40 százalékán szerepeltek. Niederberger mindkét kapusmérőszámban az ötödik (1.64 és 93.42% – hat meccsen).
„Nagyon várjuk az elődöntőt. Tudjuk, a finnek nagyon fegyelmezettek és védekezésben roppant erősek. Viszont nagyon sok ember figyel ránk otthonról és erre nagyon büszkék vagyunk” – nyilatkozta Markus Eisenschmid, a németek csatára.
Túl egyszerű volna a két gárdát védekező csapatnak titulálni. Mindkettejükben sok a tehetség éls sok a fiatal játékos is, mint a torna együtteseinek többségében.
Noebels 8 meccsen 8 ponttal vezeti a németek házi eredményességi listáját, őt Plachta és a 19 éves Lukas Reichel követi, 6-6 ponttal. A németek finn edzője, Soderholm meglehetősen egyenletesen osztotta meg játékosai közt a jégidőt, mégis egy veteránra és egy fiatalra támaszkodott legtöbbet a kulcsidőszakokban, a 30 éves csatár Plachta és a 20 éves védő, Moritz Seider átlagban több mint 20 percet játszott meccsenként.
Érdekes, hogy a finnek eddigi 20 góljából 11-en három játékos osztozott: Ruotsalainen és Lundell 4-4, Iiro Pakarainen 3 alkalommal talált a kapuba. Előbbi kettő egy sorban szerepel Niko Ojamakivel. Bár eddig csupán egyetlen gólpassza van, a kapitány Anttila akár nyerő ember is lehet. Két éve Finnország utolsó négy gólját ő ütötte, a negyeddöntőben a meccsnyerőt a svédek ellen, mahj a következő hármat az elődöntőben és a fináléban.
Németország a torna eddig legtöbbet büntetett csapata, csaknem kétszer annyi kisbüntetést kapott (27-14), mint a finnek, így a fegyelmezettség kulcsfontosságú lesz ebben az elődöntőben is. Viszont emberelőnyben egyik csapat sem kápráztatta el szurkolóit, mindkettő csak három power play-gólt szerzett.

JÉGKORONG ELIT-VB, elődöntő. Sport1 13:00 Kanada–Egyesült Államok  (kommentátor: Gyulai Miklós, szakkommentátor: Szélig Viktor műsorvezető: Fazekas Erzsébet, szakértő: Ladányi Balázs és Ancsin János); Sport1 17:00 Finnország–Németország (kommentátor: Gyulai Miklós, szakkommentátor: Godó Dániel, műsorvezető: Fazekas Erzsébet, szakértő: Gebei Péter és Gasparics Fanni)