Felkerült a korona Steph Curryre, aki írja tovább a történelmet • SportTV

Felkerült a korona Steph Curryre, aki írja tovább a történelmet

2021. 12. 15. 12:42    
Olvasási idő: 3 perc

Napok, sőt már hetek óta az volt a téma, mikor dönti meg Steph Curry Ray Allen csúcsát, és lesz az NBA alapszakasz történetének legjobb triplázója. A helyes válasz az, hogy december 14-ig kellett erre várni, a helyszín a Madison Square Garden volt.

Egy tripla a 2977-ből. (Fotó: Getty Images)

A Golden State Warriors szupersztárja, Steph Curry az utóbbi napokban talán picit rágörcsölt már erre az előzésre, Steve Kerr, a Golden State Warriors mestere is mondta, hogy jót fog tenni Currynek és a csapatnak is, ha megtörténik a történelmi előzés. Ez azt jelentette, hogy Curry az elmúlt három meccsén ’’csak’’ hat (Portland), három (Philadelphia) és öt (Indiana) hármast értékesített, és ezeken 30,4 százalékkal célzott.

No de eljött a nagy nap, és hol máshol érte volna utol, majd előzte meg Ray Allent, mint a kosárlabda Mekkájának számító Madison Square Gardenben, New Yorkban. Ott volt a helyszínen Allen, az Allen előtti csúcstartó, Reggie Miller, illetve a papa, Dell Curry is, aki szintén kiváló triplázó volt a maga idejében. Spike Lee jól körbe is fotózta, kamerázta a nagy pillanatot a telefonjával.

A rekorddöntő kosár:

Ha valaki kíváncsi, honnan született ez a 2977 hármas, ebben a kis szösszenetben, meg tudja nézni:

Curry elmondta a meccs után, hogy most már ő is ki meri magáról, hogy ő minden idők legjobb dobója az NBA-ben. Triplákkal kapcsolatban már csak egy rekord nem az övé, és az szinte biztosan nem is lesz már: A triplaszázalékban még mindig edzője, Steve Kerr a legjobb. Aki pályafutása során 45,4 százalékkal célzott a vonal mögül. Persze nem olyan ipari mennyiségben, mint játékosa.

Ray Allen 2011. február 10. óta tartotta a rekordot, akkor egy Los Angeles Lakers elleni meccsen szárnyalta túl Reggie Millert. Érdekes azonban visszamenni az időben, előttük kik voltak a liga legjobbjai ebben a kategóriában.

A hárompontost az 1979-80-as szezonban vezették be az NBA-ben, az első kiírásban a San Diego Clippers irányítója, Brian Taylor dobta a legtöbb triplát, 90-et, de 157 NBA-s hármast szerzett összesen. Őt a Golden State Warriors játékosa, Joe Hassett előzte meg idővel, aki 194-ig jutott.  Egyikük karrierje sem volt túl hosszú, a korábban az ABA-ben All-Starnak számító Taylor 1982-ben, Hassett 1983-ban hagyta el ligát. Időközben megérkezett a ligába és a Utah Jazzhez Darrell Griffith, aki úgy dobott meccsenkét 20 pont felett, hogy szép számmal vállalkozott távolról, 10 szezon alatt 530-szor talált be. Ebben az időszakban volt a csúcson Larry Bird, aki úgy vonult be a nyolcvanas évek triplakirályaként, hogy meccsenként ma már megmosolyogtató 0,7 hárompontost dobott karrierje során, és csak a nyolcvanas évek közepére érzett rá igazán a műfajra. Hosszabb volt a pályafutása, mint Griffithé, és többet is vállalt, végül 649-nél állt meg. Dale Ellis és Michael Adams a nyolcvanas években már igazi mesterlövészek voltak, ipari mennyiségben kísérleteztek, és szép számmal be is találtak. Ellis indult be gyorsabban, aztán Adams előzött, majd fej-fej mellett haladtak az örökranglista élén, míg végül előbbi hosszabb karrierjének köszönhetően több triplával zárt (Ellis 1983-tól 2000-ig 1719, Adams 1985-től 1996-ig 949-et dobott). 1997-ben aztán Reggie Miller került az élre, aki meg sem állt 2560 hárompontosig. Ahogyan fentebb írtunk, az ő uralkodása 2011-ig tartott, akkor előzte meg Ray Allen, aki 2973-mal vonult vissza. Minden idők legjobb dobója, Steph Curry mostantól tovább gyarapítja majd 2977 hárompontosát, és megjósolhatatlan mennyinél áll majd meg. Minden meccsen tovább írja a történelmet.

A lényeget kis híján elfelejtettük. A Knicks elleni meccset a Golden State Warriors nyerte 105-96-ra, és 23-5-ös mérlegével ligaelső. Mindezt úgy, hogy Klay Thompson és James Wiseman még mindeig nem lépett pályára a szezonban…Bár ha Steph Curry MVP-formában játszik, akkor nagy baj nem lehet.

Ha Steph Curryt a közelgő napokban nem is mutatjuk meg, pár csodás meccsel készülünk. Íme a menü:

Brooklyn Nets – Philadelphia 76ers: december 17., péntek 1:30, Sport1 (élő); ismétlés 13:45-től a Sport2-n és éjféltől a Sport1-en.

Detroit Pistons – Houston Rockets: december 18., szombat 18:00, Sport1 (élő)

NBA Action: december 19., vasárnap 12:00, Sport1

Alley-oop: december 19., vasárnap 12:30, Sport1 (élő)

Los Angeles Lakers – Chicago Bulls: december 20., hétfő 2:00, Sport2 (élő); ismétlés 16:15-kor a Sport2-n