Fordít vajon a Bayern és a Benfica? • SportTV

Fordít vajon a Bayern és a Benfica?

2022. 04. 12. 15:14    
Olvasási idő: 2 perc

A héten már a visszavágókat rendezik a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőiben. A Sport1-en a Bayern München – Villarreal és a Liverpool – Benfica mérkőzéseket közvetítjük. Az előny a spanyol és az angol csapatnál van.

Robert Lewandowski a párharc első meccsén. (Fotó: Getty Images)

Bayern München – Villarreal

A negyeddöntők sorsolása előtt talán mindenki biztosra vette, hogy a párharc sima német sikerrel zárul majd, még akkor is, ha a Juventus ellen meggyőző volt a spanyol csapat. Azonban szerencsére az Európa Liga 2021-es győztese nem adja könnyen a bőrét. Ezt a legjobban az bizonyítja, hogy az első mérkőzésen sikerült 1-0-s előnyt szerezni hazai pályán Arnaut Danjuma góljával, és a müncheniek is bevallják, ennek az idegenbeli eredménynek még örülhetnek is. Árulkodó adat, hogy a Bayern München 32 mérkőzés után először nem talált a hálóba BL-meccsen, tehát nehezen elképzelhető, hogy a visszavágón sem találnak be a bajorok. Ne feledjük, a Bayern München a német bajnokság éllovasa, míg a Villarreal jobban vitézkedik a nemzetközi porondon, mint odahaza, hiszen a LaLigában csak hetedik, a legutóbbi négy meccsén épp csak a Bayernt sikerült legyőznie. Julian Nagelsmann, a Bayern München mestere arról beszélt, nem adhatnak az ellenfélnek időt arra, hogy megtalálja a ritmusát, és kellemetlen ellenfélnek kell lenniük. A másik oldalról Unai Emery hangsúlyozta, tisztelni kell a Bayernt, amely hazai pályán rendszeresen sok gól lő, és továbbra is a párharc esélyese. Nehéz meccs lesz ez számukra, de meg kell találni a választ a Bayern taktikájára.

Bayern München – Villarreal: április 12., kedd 19:45, Sport1 (élő)

Liverpool – Benfica

A szerdai mérkőzésnek teljesen más előtörténete van. A Liverpool ugyanis 3-1-re győzni tudott Lisszabonban. Az első félidőben megszerzett kétgólos angol előny után a Benfica magára talált, szépíteni is tudott, de Luis Díaz a találatával beállította a végeredményt. Nehéz dolga van a portugáloknak, de hinniük kell benne, hogy nem lehetetlen a küldetés. Talán egy kis erőt meríthetnek egy 2006-os mérkőzésből, amikor 2-0-ra nyerek az Anfield Roadon Simao Sabrosa és Fabrizio MIccoli góljaival…Mert ugye ettől a szezontól az idegenben lőtt gól szabályát eltörölték. Jürgen Klopp szerint a kétgólos előny nem rossz, de ha kapnak egy gólt, változik a helyzet, míg a Benfica mestere, Nélson Veríssimo azt látja, a Liverpool harmadik gólja a múlt héten megnehezített a dolgukat, de az ajtót még nem csukták be előttük. A teljességhez hozzátartozik, hogy a felek eddig kilencszer találkoztak a nemzetközi kupákban, és hatszor nyertek az angolok, háromszor a portugálok, a gólarány 17-9 a Liverpool javára.

Liverpool – Benfica: április 13., szerda 19:45, Sport1 (élő)