Scudetto-kulcsmérkőzés Bolognában? • SportTV

Scudetto-kulcsmérkőzés Bolognában?

2022. 04. 27. 15:27    
Olvasási idő: 5 perc

Még január 6-án, az újrainduló Covid-hullám mizériája közepette maradt el három meccs a 20. fordulóból, amelyeket heves viták után egytől egyig újrajátszanak, éppen a mostani hétközi időpontban. Ezek közül egyik, a címvédő Inter bolognai vendégjátéka döntő fontosságú lehat a bajnoki cím végső sorsa szempontjából.

Gerard Deulofeu (balról) és Nikola Milenkovics az Artemio Franchi Stadionban is többször összecsaphat (Fotó: Getty Images)

FIORENTINA–UDINESE

Gyakorlatilag a két római csapattal csatázik a Viola egy-egy El- és Ekl-helyért, bár a Coppa Italia döntőjét két biztosnak tűnő BL-es vívja, így a „kupavonal” eggyel lejjebb kerül a Serie A-ban. Mindenesetre az elmaradt meccs pótlásával ezen a szakaszon is kiegyenesedik a táblázat, a papírforma érvényesítésével a Fiorentina fel is ugrik az 5. helyre, megelőzve mindkét fővárosi riválisát. Az Udinese jelenlegi 12. helyéről maximum egyet vagy kettőt tud előrelépni az idényzárásig, a kiesés pedig egyáltalán nem fenyegeti, hiszen 15 ponttal van többje a legjobb kieső helyen álló Genoánál.
A Fiorentina továbbra is a csipőjét fájlaló Torreira és a térdével küszködő Castrovilli nélkül áll ki. Duncan, Amrabat és Maleh játszott legutóbb a középpálya centrumában, most is így maradhat, noha Bonaventura is előreléphet a salernói kispadon kezdéshez képest. Odriazola ismét visszakerülhet a kezdőbe, kiszorítva abból Venutit a jobbhátvéd helyéről. Piatek pedig abban reménykedik, most ő kap bizalmat Italiano edzőtől a középcsatár posztján, ahol Cabral kezdett négyszer is, de csak egy alkalommal talált a kapuba.
Ami a vendégeket illeti, Pereyra izom-, Beto ágyék-, Santurro pedig térdsérülése miatt nem szerepelhet. Success megszerezte múlt vasárnap első gólját, így vélhetően ő lesz Deulofeu csatárpárja, Pussetto meg a kispadra szorul, legalábbis a kezdéskor. Hátu lighanem marad a Silvestri kapusból és a három középső védőből – Becao, Mari, Pérez – álló követlen védelem, a két szélen Molina és Udogie szaladgálhat fel s alá.
Három statisztikai érdekesség a meccsről: 1. A Fiorentina legutóbbi 13 hazai mérkőzését megnyerte az Udinese ellen. 2. Az Udinese 16 legutóbbi szerdai meccséből egyet sem nyert meg a Serie A-ban: hat döntetlen mellett 10-szer kikapott (beleértve a Salernitana elleni múlt heti mérkőzést is) – a friuliaiak legutóbbi szerdai bajnoki sikerüket 2017 októberében aratták, a Sassuolo elleni 1–0-val. 3. Gerard Deulofeu első gólját a Serie A-ban éppen a Fiorentina ellen szerezte 2017. február 19-én, ez az egyetlen találat, amekólyet az udineiek csatára a violák elleni három bajnokiján elért.

BOLOGNA–INTER

Lautaro Martínez az elmúlt két bajnokin háromszor talált be, és az ősszel is eredményes volt a San Siróban a Bologna ellen. Ha a Dall’Arában is gólt szerez, az Inter közelebb kerülhet a bajnoki címvédéshez (Fotó:  Getty Images)

Hetek óta, mióta stabilizálódott a kettő pont különbség a tónkövetelő Milan és az uralkodó Inter között, mindenki arról beszél, a bolognai elmaradt találkozó pótlásán dőlhet el a scudetto sorsa. Az Internek győznie kell, ezzel egy tiszta ponttal megelőzné a rossonerit, a másik két eredmény valamelyikével mögötte marad. A szeptember óta eltelt időben másfél hónap kivételévél ez nem jelenthetett (volna) problémát, de február elejétől március közepéig 7 bajnokin a megszerezhető 21-ből csupán 7-et tudott elérni Inzaghi csapata, áprilisban viszont mind a négy mérkőzését megnyerte, azaz visszatért a győzelem ösvényére. Szombaton így vissza is tért a táblázat élére, igen ám, de a római rangadót hátrányból az utolsó pillanatokban meg tudta fordítani a Milan. Duimfries és Brozovics révén kétgólos előnybe került a Roma ellen az Inter. A feléledő Lautaro Martínez mősodik találatával pedig véglegesítette is a sikerét a korábbi sikeredzője, José Mourinho mostani együttesével szemben. A hét közepén következett a Milan elleni győzelem a kupaelődöntő visszavágóján, ugyancsak az argentin center, Lautaro kiváló játékával. A Juve elleni döntő előtt azonban öt bajnokija van még Inzaghi csapatának, ha valamennyit megnyeri, újra sikerülhet a hazai duplázás, amelyre legutóbb egy tucat esztendeje volt képes a fekete-kék alakulat. A Bologna elleni találkozó után a hátralévő négy játéknapon az Udinese, az Empoli, a Cagliari és a Sampdoria kvartettje pedig egyértelműen a legyőzhető kategóriába tartozik Inzaghi csapatának.
Azt őszel San Siróban az 1–6-tal összetört Bologna pocsék mérlegű egyébként is az Inter ellen – lásd alant a statisztikai kuriózumokat – , ez mentálisan is kissé visszavetheti az egyetemvárosiakat. Az Inter korábbi játékosa, majd Mancini másodedzőjekét a milánóiakhoz is több szállal kötődő Szinisa Mihajlovics ráadásul újabb leukémiai kezeléseken esik át az elmúlt hónap során, így az edzések és a meccsek irányítását is segítőire volt kénytelen hagyni több alkalommal. Távollétében négymeccses veretlen sorozatot épített ki a gárda, z Udinese elleni 2–1-gyel a végén. A 2021 eleje óta leghosszabb pozitív sorozatban benne volt a Milan és a Juve elleni iksz és a Samp 2–0-s legyőzése is. Az udineiek ellen Hickey és Sansonei szerezte a gólokat, még támadó csillaga, Arnautovic nélkül is eredményes volt az együttes. Pedig a korábban az Interben is megforduló játékos szerezte az eltiltás előtti mind a hat gólját a bolognai gárdának. Most újra csatasorba áll, és semmit sem szeretne jobban, mint legyőzni exklubját.
Inzaghi újra számolhat veterán chilei harcosára, Vidalra, lehet, hogy be is teszi a keudőbe, ugyanakkor a korábban hosszú ideig sérült Gosenst most izomproblémái akadályozhatják a csapatba kerülésben. Így a középpálya bal oldalán ismét nagy valószínűséggel Perisic kezd, a német válogatott meg maximum a kispadról szállhat be. Darmian ugyan veszélyeztetheti Dumfries helyét a másik oldalon, mégis elképzelhetó, hogy az Inter mestere a Roma elleni győztes kezdővel rajtol Bolognában is.
A hazai csapat viszont erősödhet vasárnapi összetételéhez képest. Arnautovic, Soumaoro és egy másik chilei veterán, Medel egyaránt eltiltás miatt nem játszhatott. Most akár mindhárman kezdhetnek a bajnok ellen. Az osztrák visszatértével Orsolini vagy Musa Barrow szorul a kispadra. A középpályán Michael egyre közelebb jár a visszatéréshez, Sansone pedig legutóbbi gólja miatt reménykedik a kezdőbe kerülésben.
Három statisztikai érdekesség a meccsről: 1. Az Inter veretlen legutóbbi 15 bolognai bajnokiján (12 gy., 3 d.), egyetlenegyszer mulasztotta el ebben az időszakban a gólszerzés, a 2010. augusztusi 0–0-s mérkőzésen. 2. Az Udinese ellen szerzett góljával Aaron Hickey lett a második legfiatalabb játékos, aki 5 gólig eljutott egyazon idényben (19 évesen és 318 naposan), nála ifjabban ugyanez csak Battista Rotának (Atalanta) sikerült 1950–51-ben (18 év, 334 nap). 3. Az Inter csatára, Edin Dzeko 7 gólt szerzett eddig a Bologna ellen, beleértve azt a duplát is, amelyet csereként beállva ért el a szeptemberi fordított pályaválasztású meccsen – csak a Stuttgart ellen talált be többször (8) az európai topbajnokságokban,.

ATALANTA–TORINO

Az egymást üdvözlő két kolumbai csatársztár, Luis Muriel és Duván Zapata ismét együtt ostromolhatja az ellenfél kapuját (Fotó: Getty Images)

Az Atalanta még nem adja fel a reményt, hogyha a két fővárosi és a Fiorentina egyike „gödörbe lép”, még odaérjen egy európai kupahelyre. A Torino afféle minden mindegy alapon, tét nélkül játszhat, fel és le sem vezethet hosszabb út számára.
A hazaiak edzője. Gasperrini továbbra is nélkülözni kénytelen kapitányát, Rafael Tolóit sérülés miatt, így a védőhármasban a tinédzser Scalvini is helyet kaphat. A Verona ellen térdsérülést szenvedő Malinovszkij sem játszhat, de akét szélső véádő, Pezzella és Maehle közel a visszatéréshez. Elül úgra felállhat véfgre a félelmetes kolumbiai csatárduó, Muriel és Zapata, a hét végén mindketten betaláltak, Bogának most vélhetően a kispadon jut hely a kezdéskor.
A Torino idolja, Belotti a Lazio ellen szerzett térdsérülése miatt kimaradt a csapatból a hétvégén, szeretne kezdeni, de nem biztos, hogy az orvosok alkalmasnak találják a játékra. Ha nem szerepelhet, Sanabria és Pellegri kész a helyettesítésére. Izzo és Pobega játékáról is a doktorok döntenek, Zaza a jövő hónapban térhet vissza, Faresz viszont az idény végéig sem jön helyre. A Spezia elleni meccs pozitív meglepetésembere, Demba Seck kieshet a csapatból, valószínűleg Praet vagy a házi gólkirály Brekalo játszik helyette.
A mérkőzést élőben az AMC Mikro alkalmazáson láthatják, a Sport1-en pedig a Bologna–Inter találkozó után.
Három statisztikai érdekesség a meccsről: 1. Azután, hogy az Atalanta gól nélkül maradt a 2018–19-es idény mindkét meccsén, azóta mindig legalább kétszer betalált bajnokin a Torino kapujába, együttesen 18-szor, ez 3.6-es meccsenkénti átlag. 2. A Torino az egyetlen az öt európai topbajnokságban, amely idegenben még nem érte el a kétszámegyű gólmennyiséget az idényben, pedig a legutóbbi szezonban a 7. meccsén már tíznél járt. 3. Luis Muriel 7 gólban volt részes a legutóbbi öt Serie A-találkozóján a Torino ellen (5 gól, 2 assziszt), ha még egyszer betalál, ennél többször csak az Udinese (10) ellen volt több találat közvetlen részese a bergamóiak kolumbiai csatára.

SERIE A, elmaradt mérkőzések. Sport1 17:45 ACF Fiorentina–Udinese Calcio (kommentátor: Fülöp Marcell, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hajdu Attila); Sport1 20:00 FC Bologna 1909–FC Internazionale (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hajdu Attila); AMC Mikro 20:00 és Sport1 22:15 Atalanta BC–Torino FC (kommentátor: Bartha Zoltán)