Az idény első nagy rangadója az Olimpicóban • SportTV

Az idény első nagy rangadója az Olimpicóban

2022. 08. 26. 11:50    
Olvasási idő: 3 perc

A harmadik fordulóval a Serie A is beér a „rangadók zónájába”. Már péntek estére jut egy óriási érdeklődéssel várt rangadó Rómában, de szombatra (Juventus–Roma) és vasárnapra (Fiorentina–Napoli) is jut majd érdekfeszítő összecsapás.

A volt Lazio-edző Inzaghi alighanem csak a kispadon kezdeti a volt Lazio-játékost, Joaquín Correát, aki a képen exklubja játékosai ellen harcol. Ám ha beküldi, jól járhat vele: az argentin csatár augusztusban különlegesen gólveszélyes… (Fotó: Getty Images)

Az első derbi tehát a bajnokesélyes Inter fellépése az Olimpiai Stadionban, a Lazio vendégeként. Az égszínkékek legutóbb vérzsegény döntetlenre voltak csak képesek a Torio ellen, viszont a nyitó fordulóban megverték a Bolognát annak ellenére, hogy hosszú ideig emberhátrányban játszottak. Az Inter ellen legutóbbi három hazai meccsükön veretlenek maradtak, viszont el előző hármat egytől egyig elvesztették. Maurizio Sarri ha győzelemre vezeti legényeit, 2015 után az első edző lesz a csapat élén, aki két hazai sikerrel nyit egy évadot.
A vendégek mestere igencsak ismerősen mozog majd az Olimpicóban, hiszen 197 meccsen vezette a rómaiakat korábban, ebből 108 győzelemmel ért véget. Igaz, az előző idényben vereséget szenvedett itt, amikor először lépett fel ellenfél edzőjeként, de csapatával januárban a San Siróban visszavágott a Sarri-legénységnek.
A két viszonylag könnyű ellenfél után igazi nehéz akadály vár a vendég milánóiakra, akik vissza akarják venni a bajnoki trónt a városi rivális Milantól. Három legutóbbi idegenbeli meccsüket megnyerték – beleszámítva az előző idény végének két házon kívüli találkozóját, viszont négyszer egymás után még nem nyertek meccset idegenben az Inzaghi-érában, az utolsó ilyen nagy futásukat még Antonio Conte idejében produkálták  2021 januárja és áprilisa között, útban a scudetto elhódítása felé. Legutóbbi 11 bajnokijuktól 10-et megnyertek – igaz, az az egyetlen balszerencsés vereség Bolognában a címvédésükbe került.
A Lazio kapusa Luis Maximiano, miután debütáló meccsén néhány perc után kiállították, egymeccses eltiltása letöltése után visszafoglalhatja helyét a kapuban. Nyilván a szintén nyáron szerződtetett Provedellel lesz nagy harcban akár az egész idény folyamán a No1 kapuvédő posztjáért. Sarrinak döntenie kell, hogy pályára küldi-e az exinteres uruguayi Vecinót, vagy Toma Basicot, esetleg Luis Albertót állítja be a kezdőcsapatba. A középpálya vezére, Szergej Milinkovics-Szavics egyik kedvenc ellenfelével játszhat, hiszen legutóbbi 7 meccsén 5 gólt szerzett a milánóiak ellen. Acerbi valószínűleg marad a cserepadon, a 34 éves tapasztalt védőről azt pletykálják, hogy még az átigazolási időszak előtt éppen a fekete-kékekhez szerződik.
A frissen szerződtetett Bellanova bokasérülése miatt több mint kétséges, játszhat-e az Interben, Mhitarjan viszont egész biztosan még a vonalon kívül marad. Matteo Darmian és Denzel Dumfries folytatja a küzdelmet az öttagú középpályássor jobb oldali pozíciójáért. A korábbi laziós Joaquín Correa alighanem sok ismerős arccal találkozik az Olimpicóban, de alkalmasint csak a kispadon kezd, hiszen masszívan Lautaro Martínez és Romelu Lukaku alkotja Inzaghi csatárkettősét.

Három statisztikai érdekesség a meccsről. 1. A legutóbbi nyolc bajnokin a két csapat közt egymás után kétszer sosem fordult elő egyazon típusú eredmény, a három égszínkék győzelem, egy döntetlen, négy Inter-siker egyenletesen oszlott el a találkozók között. 2. A Lazio 3 legutóbbi hazai meccsén nem vesztett az inter ellen azok után, hogy az azt megelőző hármat mind elbukta. Az égszínkékek legutóbbi 6 hazai mérkőzésük mindegyikén kaptak legalább egy gólt az Intertől (összesen 12-t), ha most is kapnak, másodszor érik el a 7-et egy 1948 és 1960 közötti 12 meccses széria után, amelyben összesen 21-szer került a kapujukba a labda. 3. Joaquín Correa 4-et szerzett augusztus hónapban eddigi 32 Serie A-gólja közül (13%). Ennél magasabb ilyen aránya csak Sztevan Joveticsnek van, aki góljai 15%-át szerezte (6-ot a 41-ből) a bajnokság nyitó hónapjában.

KÉTSZER KÉT MINISTATISZTIKA A NAP MÁSIK MECCSÉRŐL

MONZA–UDINESE
+
33 év 2 hónap és 29 nap után játszik ismét bajnokit egymással a két csapat. 1989. május 28-án gól nélküli döntetlent játszottak Lombardiában a B-ligában. Az azt megelőző meccsük is 0–0-val ért véget. o A másodosztály legutóbbi idényének végén kétszer remizett, négyszer nyert a Monza otthon – aztán elbukta első hazai találkozóját az élvonalba. Legutóbb egymást köeteő két vereséget februárban szenvedett el otthon, a Pisától és a Leccétől. + A Monza edzője, Giovanni Stroppa legutóbbi 8 általa irányított élvonalbeli meccsét egytől egyig elbukta csapatával (kettőt a Monzával, az előző hatot a Crotonével 2021–22-ben) o 2022 márciusa óta idegenbeli meccseken Gerald Deulofeu (Udinese) volt a legtöbb gól közvetlen részese az élvonalban, 6-nak (4 gól, 2 assziszt), holtversenyben Lautaro Martínezzel.

 SERIE A, 3. forduló. Sport1 18:15 Monza Calcio–Udinese Calcio (kommentátor: Fülöp László, műsorvezető: Fülöp Márton, szakértő: Várhidi Péter); Sport1 20:30 SS Lazio–FC Internazionale (kommentátor: Faragó Richard, műsorvezető: Petur András, szakértő: Várhidi Péter)