A rekordbajnok tartaná az iramot az élcsapatokkal • SportTV

A rekordbajnok tartaná az iramot az élcsapatokkal

2022. 09. 11. 08:42    
Olvasási idő: 4 perc

A táblázat első két – veretlen – csapata kisebb-nagyobb nehézségek után megszerezte mindhárom pontot a hatodik fordulóban a Serie A-ban. Vasárnap a másik két veretlenen van a sor: az Atalanta kiesőjelöltet fogad, a rekordbajnok Juventus viszont egy váratlanul jól rajtoló, a középcsapatok közé befurakodó csapatot, amely az előző idényben bravúrral maradt bent az élvonalban. Emellett két három élő tévés mérkőzést közvetítünk, további egy találkozót az AMC Mikrón szintén élőben (ezt hétfőn felvételről a Sport2-n is megtekinthetik).

Boulaye Dia, a salernóiak 26 éves szenegáli klasszisa az idény öt meccsén háromszor is betalált. Vajon az Allianz Stadionban is meglepi Perrint vagy Szczesnyt? (Fotó: Getty Images)

Bár korábban is voltak nehézségei a Juventusnak hazai veretlensége megőrzésében, a BL-ben elérkezett a pillanat, az öreg hölgy Párizsban elszenvedte elő kudarcát a nemzetközi küzdőtéren: 2–1-re kikapott a PSG-től a H-csoport első játéknapján. A csapat 22 percen belül két gólt kapott, miközben a kelet-európai csatárpár, Arkadiusz Milik és Dusan Vlahovics kevésszer tette próbára a hazaiak olasz válogatott kapusát, Donnarummát. A múlt heti firenzei unalmas döntetlen után ismét hiányzott az együttesből az igazi kohézió, s ami még aggasztóbb a szurkolók számára, az eredményesség is. Pedig a Juve három Párizs előtti meccsén már az első 10 percben betalált – Vlahovics a Roma és a Spezia ellen szabadrúgásból, de aztán a szerb csatár játéka is leült, nem tudott gólveszélyesen játszani. Csak a Spezia szerzett kevesebb gólt a második félidőkben a rekordbajnoknál, ezen minél előbb változtatnia kell az Allegri-csapatnak. Ám még mindig csak négy pont a hátrány az elsőhöz képest, így meg nem veszett el a remény a két év utáni visszatérésre a trónra.
A két csapat közti „történeti különbség” tetemes: a Juve hat bajnokijukból négyet megnyert, a Salernitana ötször gólt sem szerzett, benne a legutóbb 2–0-s torinói mérkőzéssel májusban. Davide Nicola csapata azóta csodával határos módon megúszta a kiesést, majd első négy meccsén öt pontot szerzett, mielőtt hétfőn az Empolit fogadta. Bár 0–1-ről 2–1-re fordítani tudott az Arechiben, végül mégiscsak hagyott elvinni egy pontot vendégének a 81. percben kapott Lammers-góllal.
A most szerzett hat pontjukhoz tíz forduló kellett az előző idényben, a kölcsönben a csapathoz kerülő Boulaye fényesen kezdte karrierjét a calcióban, 4 meccsen 3 gólt szerzett, hozzásegítve csapatát a középmezőnybe kerüléshez. Davide Nicola ifjú korában lelkes Torino-fan volt – plusz motiváció, hogy csapatával bravúrt mutasson be az Allianz Arenában.
A hét közepi vereség és a jövő heti újabb BL-csata (a Benfica ellen, otthon) miatt Allegri könnyen lehet, hogy jelentősen változtat együttese összetételén. McKennie és Locatelli alighanem visszatér az induló 11-be, noha Párizsban a kispadon kezdtek. A brazil Alex Sandro lehet a balhátvéd, ha a mester újra a négyvédős rendszert alkalmazza. Honfitársai, Danilo és Bremer pihenőt kapnak, mert sokat játszottak eddig az idényben. Ha Bremer az idényben először kimarad, a kapitány Bonucci vezeti a védelmet, Rugani és Gatti mellett. Pogba és Chiesa messze van attól, hogy visszatérhessenek a csapatba, Di María és Szczesny szereplése is kétséges, igaz, utóbbit Perrin remekül helyettesítette az utóbbi időben, Párizsban is jól védett. Vlahovics szeretne csatlakozni ahhoz a kis klubhoz, amelynek tagjai öt egymást követő hazai meccsen betaláltak a kapuba – ezt eddig csak Trezeguet, Del Piero és C. Ronaldo mondhatja el magáról a Juve korábbi csillagai közül. A pihentetés jegyében elképzelhető, hogy a támadóduót nem Milikkel, hanem Keannel alkotja vasárnap este.
A vendégek ifjú csillaga, Boulaye Dia első 5 meccsén háromszor is betalált, csatlakozhat Bonazzolihoz vagy a lengyel Piatekhez a csatárkettőst alkotva.  Négy sérültje is van a csapatnak, akik nem szerepelhetnek, Bohinen, Lovato, Radovanovics és a vb-ezüstérmes Ribéry is várhatóan kimarad a salernói együttesből.
Három statisztikai érdekesség a találkozóról. 1. A Juventus legutóbbi három bajnokija első 10 percében egyaránt szerzett gólt: a csapatnak sosem volt még ennél hosszabb „gólos” sorozata ebben a periódusban. 2.  A Salernitana hat pontot szerzett eddig; legutóbbi két Serie A-idényében (1998–99, 2021–22) csak egy pontja volt az első hat mérkőzése után, míg 1947–48-ban (persze, még a kétpontos győzelmi érában) rajtolt két győzelemmel és két vereséggel a klub – de akkor sem úszta meg a kiesést… 3. Dusan Vlahovics eddig 45 percenként közvetlen részese volt egy gólnak a Salernitana ellen a legutóbbi négy meccsén – a Juventus csatára 3 gólt szerzett és egy gólpasszt adott a legutóbbi két találkozón, amelyet a salernóiak ellen játszott a bajnokságban. 

KÉTSZER KÉT MINISTATISZTIKA A TÖBBI TÉVÉS MÉRKŐZÉSRŐL

 ATALANTA–CREMONESE

+ Az Atalanta és a Cremonese legutóbbi öt Serie A-mérkőzéséből négy döntetlenül végződött (egyet a Cremonese nyert meg), a bergamóiak 1991. szeptember 29-én kaptak ki legutóbb a cremonaiaktól (1–2) o A Cremonese 64-szer lőtt kapura (ez csaknem 13-as meccsenkénti átlag), a legtöbbször az utolsó 7 csapat közül + Csak Deulofeu lőtt többször (17) gólszerzés nélkül, mint a Cyril Dessers (16). A cremonaiak nigériai csatára nemcsak a lövőkísérletekben házi rekorder, hanem 8 alkalommal gólhelyzetet is teremtett csapattársainak. o Ademola Lookman az egyik Atalanta-játékos (Ruszlan Malinovszkij mellett), aki gólt is szerszett, gólpasszt is adott csapatából az idényben; a volt Leicester-játékos a legtöbb sikeres cselt is mutatta be (4) klubtársai közül.

 BOLOGNA–FIORENTINA

+ A Bologna ellen nyerte meg a legtöbb meccset (56), s úszta meg ellene a legtöbb találkozót kapott gól nélkül (57) a Fiorentina az élvonal csapatai közül. Utóbbiból 12 a legutóbbi 20 összecsapásra esett. o A Bologna döntetlenre adta legutóbbi két hazai bajnokiját a Verona és a Salernitana ellen, három sorozatos remije most először lehet 2016 óta, az egyik ellenfele akkor is a Fiorentina volt. + Marko Arnautovic az első Bologna-játékos, aki egy idényben csapata mind az öt gólját szerezte. Csak két játékos volt, aki első hatot érte el aktuális klubjában: Luigi Riva a Cagliariban 1973–74-ben és Igor Protti a Bariban. o Christian Kouamé egy-egy gólt ért el és asszisztot adott az idényben, ez ugyanannyit, mint amennyit a legutóbbi szezonban 33 meccsén a Fiorentinában. Legutóbb 2019–20-ban szerepelt ennél jobban, amikor a firenzeiektől kölcsönben a Genoában játszott, akor 6 gólt és 3 gólpasszt jegyzett.

 LAZIO–VERONA

+ A Lazio 2.4 gólt szerzett a Verona ellen átlagban ebben az évszázadban – 41-et 17 meccsen – , az a legmagasabb átlag azon csapatok közül, amelyekkel legalább 10 mérkőzést játszott azóta. o A Verona veretlen legutóbbi három idegenbeli Serie A-meccsén a Lazio ellen (1 gy., 2 d.), még sosem volt ilyen hosszú kudarc nélküli sorozata az égszínkékek ellen korábban. + A Lazio Mattia Zaccagnija 81 mérkőzést játszott a Veronában, 9 gólt elérve, a legutóbbi bajnokiján, ha megint betalál, két egymást követő meccsen először lesz eredményes 2021 decembere óta. o A Verona játékosa, John Doig a második legfiatalabb futballista, aki gólt szerzett a szezonban (Destiny Udogie után), míg csapattársa, Diego Coppola a legfiatalabb hátvéd, aki kezdőként szereoet kapott egy bajnokin.

SERIE A, 6. forduló. Sport2 12:30 Atalanta BC–Cremonese Calcio (kommentátor: Fülöp László); Sport2 12:30 Atalanta BC–Cremonese Calcio (kommentátor: Fülöp László); Sport2 15:00 Bologna FC–AFC Fiorentina (kommentátor: Faragó Richard);  AMC Mikro 15:00 (Sport2, hétfő 16:15 felv.)  Udinese Calcio–US Sassuolo (kommentátor: Fülöp László); Sport2 18:00 SS Lazio–Hellas Verona (kommentátor: Méhes Gábor); Sport2 20:30 Juventus FC–US Salernitana 1919 (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: Nyilasi Tibor) ;