A Milan kikecmeregne a gödörből • SportTV

A Milan kikecmeregne a gödörből

2023. 02. 10. 18:45    
Olvasási idő: 3 perc

Látványos válságban van a címvédő Milan a Serie A-ban. Az együttes idei 8 tétmérkőzéséből csupán egyet nyert meg, a legelsőt, azóta folyamatos zuhanórepülésben van. A rossoneri célja nem is lehet más, minthogy megállítsa a negatív folyamatot – mondjuk a Torino legyőzésével, amely nem olyan régen nagy pofont adott a kupában a lombardoknak…

A vb után a csapatból kiszoruló Rafael Leao rehabilitálása talán segíthet eilndulni ismét felfelé a Milannak… (Fotó: Getty Images)

A múlt vasárnap a Milan a Derby della Madonninán kétségbeesetten próbálta elkerülni, hogy újra kikapjon a városi rivális Intertől, de másfél héttel a Szuperkupa 3–0-ja után újabb keserű pirulát kellett lenyelnie. Stefano Pioli tanítványai három megelőző idegenbeli bajnokijukon 12 gólt kaptak, és éppen a Torinótól ki is estek a Coppa Italiából – ennél rosszabb évkezdetet rémálmaikban sem láthattak. Hiába sikerült aztán ikszelni Leccében, a rijádi Szuperkupa-blamát követte a római 0–4 a Lazio ellen és borzalmas slusszpoénként a Sassuolo elleni 2–5 a San Siróban. A scudetto megvédése már az álomvilágba tartozik – a Napoli egyre utolérhetetlenebbnek tűnően száguld az élen – ,  az inter derbigyőzelme meg már megszokottá kezdte tenni a vesztes hónapkezdeteket.

A rossoneri 2017 eleje óta első ízben szenvedett sorozatban négy bajnoki vereséget, most 18 pont a hátránya a listavezető mögött. A hatodik helyre csúszott vissza a táblázaton, egyik lett annak az öt csapatnak, amelyek hatalmas harcban lesznek a Napoli mögött fennmaradó három BL-r érő helyezésért. Az Intert az elmúlt idényben detronizáló csapat most némi enyhülést keres kínjaiból, a Torino-meccs után jövő héten egymás után a negyedik meccsét játszhatja a San Siróban a BL nyolcaddöntőjében a Tottenham ellen.
Mind a taktikája, mind a tavalyi idény legjobbjának, Rafael Leónak a mellőzése miatt számos kritikát kap, azaz nagy nyomás alatt dolgozik Pioli mester, hogy megfordítsa a folyamatokat. Ehhez nem éppen ideális egy olyan csapat ellenfélnek, amely az elmúlt hónapokban kétszer is felülkerekedett együttesén.
A Torino nemcsak a legutóbbi bajnokiját nyerte meg a vörös-feketék ellen – azzal véget vetett a Milan 17 meccses idegenbeli veretlenségének – , hanem emlékezetes győzelmet aratott a kupában is a nyolcaddöntőben január 11-én, amikor a hosszabbításban emberhátrányan a 114 percen beállt középpályás, Adepo góljával kiverte ellenfeléta folytatásból. Azóta a Toro kiesett már a kupából a Fiotrentinától alulmaradva, a bajnokságban pedig 2–2-es döntetlent játszott a jó formában lévő Empolival, legutóbb pedig 1–0-s sikerével ellene táblázaton a közvetlen rivális Udinesét. A győztes gólt Karamoah a második félidő elején szerezte meg. A Juvéra kiszabott büntetés után Juric ehgyüttese szeretné megszerezni a „maradék legjobbja”  helyetm, a 87.-e, maely adott estben – ha a Juve nem nyeri meg az Olasz kupát – még nemzetközi szereplést is jelenthet, a Konferencialigában.

Stefano Pioli szokatlan taktikai trükkje – három belső védővel kezdett a derbin – várhatóan a Milan ugyanúgy folytatja pénteken. Persze továbbra is hiányzik néhány kulcsember a csapatból. Bennacer comb-, Tomori csipő- és Maignan vádlisérülé miatt még minmdig „vonalon kívüli”, szeretnének már mindhárman a Tottenham ellen rendelkezésre állni Ibrahimovic végre visszatért a csapathoz edzésben is – nyolc hónapot hagyott ki keresztszalag-szakadás és az azt követő műtét, majd rehabilitáció miatt – , de ő is legjobb esetben csak a cserepadon foglalhat helyet, pedig már gólt is lőtt edzőmérkőzésen. Hiánya lés Origi rendszeres gyengélkedése éles meccseken azt eredményezheti, hogy Rafael Leao a kispadról felállva már a kezdőben Olivier Giroud partnere lehet. Amúgy a vb előtt a portugál meccsnkét 3.6-szor lőtt kapura, ez a mennyiség Katar után 1.3-re esett vissza – el is vesztette állandó helyét a kezdőcsapatban.
Eközben a Torino exmilanos csatára Pellegi combsérülés miatt kimarad a Milánóba utazó csapatból, így Sanabria, Demba Seck és Karamoah alkothatja majd a támadóegységet.
Ricci a közelmúltban vádlisérülést szenvedett, ami miatt minimum egy hónapot ki kell hagynia, Lázaro és Zima még többet is kihagyhat, egyformán térdsérülés miatt. A januárban szerződtetett Ronaldo Vieira kerülhet Ricci helyére a középpályára, Juric védőtriója változatlan maradhat.
Három statisztikai érdekesség a meccsről. 1. A Torino mindössze hármat nyert meg legutóbbi 30 Serie A-meccséből a Milan ellen (12 d., 15 v.), beleértve a legutóbbi találkozót is tavaly novemberben – ha most is nyerne, 1984–85. óta először duplázna a milánói óriás ellen.  2. Stefano Pioli elvesztette legutóbbi három bajnokiját a Milan élén. Ennél többet, négyet sorozatban legutóbb 2012 októberében vesztett el, még a Bolognát dirigálva. 3. Ante Rebic a Torino ellen több gólt szerzett, mint bármely más csapat ellen, ötször talált be a Granata kapujába, beleértve az első Serie A-gólját (2014 májusában, még a Fiorentina színeiben) és az egyetlen mesterhármasát (2021 májusában, már a Milannal).

SERIE A, 21. forduló. Sport2 20:30 AC Milan–Torino FC (kommentátor: Fülöp László, műsorvezető: Petur András, szakértő: Hegyi Iván)