A Napoli kilépne a gödröcskéből • SportTV

A Napoli kilépne a gödröcskéből

2023. 04. 18. 09:25    
Olvasási idő: 3 perc

Múlt szerdán a Serie A-t toronymagasan vezető Napoli kikapott – tíz napon belül másodszor – a Milantól, majd a Stadio Maradonában gól nélkül végzett a Veronával. Két meccs – győzelem és szerzett gól nélkül – kisebb fajta gödör, amelyből a kilépés emberes feladat Luciano Spalletti embereinek…

Hirvin Lozano (balra) és Theo Hernandez párharca most is fontos részlete lehet a Napoli–Milan olasz "házi" BL-negyeddöntőnek (Fotó: Getty Images)

Könnyen előfordulhat, hogy a scudettót kicsavarják a bajnok kezéből a 14 pontos előnnyel vezető nápolyiak, mivel már csak nyolc meccs van hátra, de ettől még a Partenopei az elmúlt két alkalommal nem tudta legyőzni a Milant, mi több, gólt sem tudott szerezni ellene. Most pedig legalább egyet, de inkább kettőt kellene szereznie érintetlen háló mellett, hogy bejusson történetében először az európai csúcskupa elődöntőjébe.
A déliek a jellemzően viharos startjuk közepette kihagyták helyzeteiket és Bennaszer a szünet előtt csekély előnyhöz juttatta a rossonerit a campaniai visszatérés előtt. Anguissa vitatható második, pirossal járó sárgája pedig még frusztráltabbá tette az akkori látogatók, mostani vendéglátók éjszakáját.  A csapat a Milantól április elején sokkoló négygólos bajnoki vereséget szenvedett, a legendás Stadio Maradona már nem tűnik áthatolhatatlan erődnek, hiszen a Napoli a közelmúltban a Milanon kívül a Laziótól is kikapott, s a kiesés ellen küzdő Veronát sem tudta legyőzni. Szombaton a Scaglieri gól nélküli döntetlent játszott, az egyetlen pozitívum csak a talizmán csatár Victor Osimhen visszatérése volt, aki csereként állt be a második félidőben, a hazai szurkolók nagy örömére. A gólkirályjelölt még a rövid fellépés ellenére is lőtt egy dörgő lécet, de csapattársai legutóbbi négy meccsükön csupán két gólt szereztek, ami éles ellentétben áll eddigi teljesítményükkel, hiszen például a BL-ben is vezetik a góllistát.
Utolsó hazai 12 meccsükön veretlenek a csúcsligában, ebben az idényben mind a négy meccsüket megnyerték a Maradonában, és minden alkalommal legalább háromszor betaláltak a kapuba. A gólok és a győzelmek ilyen felhalmozása után elkerülhetetlen visszaesés ellenére Spalletti és tanítványai azon vannak, hogy megszerezzék az első bajnoki címet 1990 óta, de a BL elődöntőjébe jutás új utat jelentene a Calcio egyik legpatinásabb klubjának.
Az utolsó csapat, amely egy idényben háromszor is megverte a Napolit, a Lazio volt még 1994–95-ben, de a Milan úgy érezheti, képes lesz megismételni ezt a ritka bravúrt, miután ebben a szezonban egymás után kétszer győzött ellene. A rossoneri három legutóbbi nápolyi látogatásán is sikerrel járt, így nem ijed meg a kedd este rá váró meleg déli fogadtatástól. A múlt heti, Mike Maignan-ihlette siker után, amikor védőjátéka eredménytelenné tették a pazar nápolyi csatársort és Brahim Díaz csodapasszából Bennaszer betalált az azzurrók kapujába, igencsak közel került az elődöntőbe jutáshoz egy olyan sorozatban, melynek története gazdag a sikereiben.
Legutóbbi 44 európai kupatalálkozójából 38-szor győzött, miután a múlt héten megverte a Napolit, a história nyilvánvalóan az ő oldalán áll, hogy összehozzon egy újabb idénybeli négyes partit a városi rivális Interrel a következő hónapban – a neroazzurri két gól előnyt szerzett a Benfica ellen és a két együttes azonos ágon van a döntőbe vezető úton. Szombaton azonban a rengeteget változtatott csapat – egyetlen kezdő mezőnyjátékos sem maradt a szerdai BL-csatából – folytatta a kriminális sorozatot, amelyben február óta csupán egyetlen mérkőzést tudott megnyerni a Serie A-ban,  a Napoli ellenit. A közbeeső időszakban az Udinesétől és a Fiorentinától kikapott, az Empolinak és a most formálódó Bolognának meg engedett két-két pontot megszerezni. Utóbbi ellen a Dall’Arában már az első percben gólt kapott és Pobega révén csak ez egyenlítésig jutott el. Ennek ellenére még őrzi a negyedik, BL-t jelentő helyét, két ponttal megelőzve az e hét végén is orra bukó városi rivális Intert. Minden gondja ellenére, amely a totálisan sikertelen címvédő hadjárat során – 22 pont a hátránya a vezető Napoli mögött – sújtotta, a Milan folyamatosan megfelelően teljesít az európai kupafronton, a Serie A-ban néha ingatag védelem a legutóbbi öt meccsen egyetlen gólt sem kapott a BL-ben.  Spalletti minimum két változtatásra kényszerül az első, múlt szerdai meccshez képest, de egy harmadik fenntarthatja csapata reményeit a fordításra. Kim Min Dzse szövegelésért kapott pirosa miatt, a Napoli védelmi kősziklája így csatlakozik az eltiltás miatt az ugyancsak bevethetetlen Anguissához, de a gólkirály Osimhen visszatérése a kezdőbe alighanem kárpótolhatja a gárdát és a szurkolókat. A nigériai válogatott csatár már teljesen felépült sérüléséből, ám helyettese, Simeone ismát távol marad comproblémája maitt, Osimhen így Raspadori helyét foglalja el a center posztján. Angussa távollétében Elmasz egészíti ki újra trióvál a Lobotka és Zielinski alkotta középpályás duót. Utóbbi az idei szezonban négy hazai BL-meccsen öt gólnak volt tevékeny részese, átlagosan 49 percenként vállalt szerepet egy Napoli-találatból.
Eközben a Milan mind a tíz mezőnyjátékosát lecserélte a bajnokira, csak Maignan maradt mg a kapuban, de a helyettesek nem tudták győzelemmel venni a bolognai akadályt. Nyilván Pioli visszacseréli a gálacsapatát. Továbbra is Olivier Giroud vezeti a támadósort, a veterán csatár ebben az idényben 9-ből hat BL-gólnak volt közvetlen részese, ez a legjobb Milan támadó teljesítmény Ibrahimovic 2011–12-es szereplése óta. A svéd zseni most sem lehet részese a küzdelemnek, államdóan jelen lévő sérüléséből nem sikerült teljesen fitten visszatérnie. Csak a Real brazilja, Vimnícius Júnior hajtott végre több sikeres cselt Leaónál (33), a BL-idényben, a portugál csatár mutatója így is a legjobb a Milanban Kaka 2004–05-ös fellépései (37) óta.

BAJNOKOK LIGÁJA negyeddöntő, visszavágó mérkőzések. Sport1 20:00 a játéknap felvezető műsora (műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hrutka János, Moncz Attila és Várhidi Péter); Sport1 20:45 SSC Napoli–AC Milan (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hrutka János, Moncz Attila és Várhidi Péter); Sport2 23:00 a nap összefoglalója (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hrutka János, Moncz Attila és Várhidi Péter)