Újabb vasárnapi kézimaratoni • SportTV

Újabb vasárnapi kézimaratoni

Sport TV avatar Sport TV 2018. 12. 02. 12:22    
Olvasási idő: 3 perc

Ha már csúcsot nem tudunk dönteni, legalább beállítjuk: két korábbi alkalomhoz hasonlóan most is négy egymást követő kézilabda-mérkőzést közvetítünk vasárnap, majd szokásos showműsorunkkal fejezzük be a sportági maratonit.

HANNOVER-BURGDORF–KIEL

Ha nem is könnyed kocogással kezdjük a kézimaratonit, azért a Bundesliga 10. és 2. helyezettjének találkozója olyan irgalmatlan küzdelmet nem ígér. A vendég kieliek 14 ponttal szereztek többet eddig házigazdájuknál (igaz, eggyel többször is játszottak), s abszolút esélyesnek számítanak. Kell is hogy érvényesítsék a papírformát, mert csak így tarthatják a távolságot az élen száguldó, még hibátlan Flensburggal.
A két együttes legeredményesebb játékosa Niclas Ekberg, a kieliek svéd klasszisa eddig csapata mind a 15 mérkőzésén játszva 85-ször talált a kapuba. Az ő semlegesítése lehet a hannoveriek kulcsfeladata, persze az osztrák Nikola Bilykre (51) és a dán Magnus Landin Jacobsenre (48) sem ártana figyelniük.
A legutóbbi bajnokságban a Hannover szoros csatában otthon le tudta győzni a THW-t (28–27), igaz, akkor messze nem volt ekkora különbség közöttük, a KIel végül az idény végén csupán egy ponttal előzte meg házigazdáját.

SZLOVÉNIA–FRANCIAORSZÁG

„Papíron” Szlovénia a pályaválasztó, de valójában Franciaország a házigazda, hiszen a mérkőzést Nancyban vívják, a női Eb B-csoportjában. Mind a vb-címvédő hazaiak, mind a szlovénok vereséggel kezdték a tornán Olivier Krumbholz „lányai” az olimpiai döntő „visszavágóján” is vereséget szenvedtek az oroszoktól (26–23), ellenfelük délszláv derbit veszített az elmúlt 7 Eb egyetlen nem norvég győztesétől, Montenegrótól (36–32). Azaz mindkét együttest a győzelmi kényszer nyomja, nyilván a hazaiakat a nagyobb. Ugyanis egyetlen győzelemmel is tovább lehet jutni, ám abban az esetben már akkora az induló hátrány a középdöntőben, hogy szinte le is lehet mondani az éremcsatákban való részvételről.
„Biztosan képesek leszünk tartani az oroszok elleni játék sebességét, hiszen így játszunk már évek óta. A nyitó meccs eredménye csalódást okozott ugyan, de büszke vagyok csapatomra. Visszatérünk a munkához, és biztos vagyok benne, hogy jobbak leszünk a torna további részében” – ígérte Camille Ayglon Saurina, aki 3 lövésből 2 gólt szerzett az oroszok ellen. A hazaiakra a legtöbb veszélyt Ana Gros jelenti, a szlovénok frontembere öt esztendeje a francia ligában játszik, korábban a Metz, ma a Brest-Bretagne játékosa, úgyhogy remekül ismeri a kékek játékosait.  A hazaiak számára még egy figyelmeztető jel, hogy egy éve a németországi vb-n is csoporttársak voltak Szlovéniával, s akkor 27–26-os vereséget szenvedtek délnyugati szomszédaink csapatától.

CELJE–NANTES

A szlovén-francia csatát egy másik szlovén-francia csata követi. Igaz, itt nem női válogatottak, hanem férfi klubcsapatok csapnak össze és nem Franciaországban, hanem Szlovéniában: a BL B-csoportjában a Celje a sorozat legutóbbi döntősét, a Nantes Handballt fogadja. A két együttes közt mindössze két pont a különbség, a franciák 8-at, a ”sörgyáriak” (Pivovarna Lasko) 6-ot szereztek eddig, ám mivel az első találkozót 9 góllal nyerte meg a legutóbbi ezüstérmes, a Celje vélhetően megelőzni nem, csak pontszámban utolérni tudja vendégét az esetleges győzelemmel. A Nantes négymeccses idegenbeli sorozat közepén tart (minden versenyfajtát figyelembe véve), szerdán még bajnokit játszott francia földön, s csak két hét múlva szerepel majd újra saját csarnokában. Idegenben a BL-ben a legutóbbi két meccsén remizett, Zaporizzsjában és Zágrábban egyaránt. A Celje viszont jó otthon. 4 eddigi találkozójából háromszor nyert és csupán egyszer kapott ki, még szeptemberben a Skjerntől. Igaz, a csoportot vezető kettős, a PSG és a Szeged szlovéniai vendégjátéka még hátravan.

VESZPRÉM–MONTPELLIER

Hogy meglegyen a „francia mesterhármas”, a maratoni befutójaként a magyar rekordbajnok Telekom Veszprémet mutatjuk a címvédő, de ebben a kiírásban csoportutolsó, 9 meccséből 7-et elvesztő Montpellier ellen. Az egyik vereséget éppen a bakonyiak mérték az idei BL-bajnokra, október 13-án 30–29-re verték meg az akkor az elitben sorozatban az ötödik vereségüket elszenvedő délfranciákat. A Veszprém feltámadóban van a BL-ben, két vereséget két győzelem követett novemberben, a Montpellier pedig a Löwen elleni ötgólos siker után otthon a hajrá pillanataiban kapott ki a Kristianstadtól,
A távolabbi és a közelmúlt is a mieink sikerét ígéri: a két együttes eddigi 13 csatájából kilencet nyert meg a Veszprém, a legutóbbi ötöt sorozatban, Jó lenne ezt a szériát féltucatra hizlalni, ezzel a Telekom  visszakapná  a második(!) helyért vívott harc lehetőségét is a csoportban. Jelenleg az utcahosszal vezető, 9 meccsen 16 pontot gyűjtő Barca mögött a Vardarnak 13, a  Löwennek és a Kielcének 12-12 van. Melléjük zárkózhatna fel David Davis együttese, reméljük, zárkózik is…

A négy mérkőzés után következik majd a ráadás, a Harmadik félidő, sok-sok kérdéssel, válasszal, háttérinformációval.

Sport1 13:00 TSV Hannover-Burgdorf–THW Kiel Bundesliga-mérkőzés (kommentátor: Bartha Zoltán, szakkommentátor-szakértő: Borsos Attila, műsorvezető: Ágai Kis András); Sport1 15:00 Szlovénia–Franciaország női Eb B-csoportmérkőzés (kommentátor: Méhes Gábor, szakkommentátor: Borsos Attila, műsorvezető: Fazekas Erzsébet, szakértő: Tóth Tímea); Sport1 16:45 RK Celje Pivovarna Lasko–HBC Nantes férfi BL B-csoportmérkőzés (kommentátor: Méhes Gábor, szakkommentátor-szakértő: Borsos Attila, műsorvezető: Fazekas Erzsébet); Sport118:45 Telekom Veszprém–Montpellier Handball férfi BL A-csoportmérkőzés (kommentátor: Ágai Kis András, szakkommentátor: Pásztor István, riporter: Szél Tamás Pál, műsorvezető: Petur András, szakértő: Borsos Attila); Sport1 20:45
Harmadik Félidő kézilabdashow
(műsorvezető: Petur András)