S-betűs vb-nyolcaddöntősök Eb-rajtja • SportTV

S-betűs vb-nyolcaddöntősök Eb-rajtja

Sport TV avatar Sport TV 2019. 03. 23. 11:06    
Olvasási idő: 3 perc

Nyolc mérkőzést rendeznek szombaton az Eb-selejtezők első fordulójának záró napján. Ezek felét nálunk, a sporttelevízióban láthatják, hármat élőben, egyet felvételről közvetítünk. 
A három élőt egy kezdőbetű és a tavalyi vb-szereplés hozza közös nevezőre: valamennyiük neve írásban „S” betűvel kezdődik, s valamennyien túlélték a tavalyi vb-n a csoportküzdelmeket.

Sergio Ramos, 2008 és 2012 Európa-bajnoka 162. mérkőzésén léphet a pályára Valenciában a spanyol válogatott tagjaként

GRÚZIA–SVÁJC (D-csoport)

A svájciak kiválóan szerepeltek ősszel a Nemzetek Ligájában, a csoportgyőzelemért zajló meccsen például 5–2-re verték meg a vb-bronzérmes Belgiumot. Ugyanakkor az elmúlt években ritkaság számba megy, hogy a belgák elleni idegenbeli mérkőzésen kívül még két felkészülési találkozót is elveszítettek, az egyiket Anglia, a másikat Katar(!) ellen, utóbbit ráadásul hazai pályán.
Házigazdájuk, Grúzia csupán a 4. divízióban játszott a NL-ben, ám ugyancsak megnyerte a csoportját, ráadásul 10 pontot vert a második kazahokra. Az „osztálykülönbségtől” persze aligha lehet eltekinteni az erőviszonyok felmérésekor.
A két csapat közös múltja nem túl sok mérkőzést ölel fel, konkrétan kettőt. Még bő másfél ezelőtt, a 2004-es Eb-kvalifikációs sorozatban játszottak egymással oda-vissza, Bázelben a helvétek 4–1-re nyertek, a tbiliszi visszavágón gól nélküli döntetlen született.
A grúz keretnek tagja az FTC középső védője Lasa Dvali, ám az ő 12 válogatottságánál jóval többet számlál a csapatkapitány  Dzsaba Kankava, aki 78 eddigi meccsén 9 gólt szerzett, csupán eggyel kevesebbet, mint a csapat házi gólkirálya, Valerij Kazaisvili. Ugyancsak 10 válogatott gólt számlál a svájciak legeredményesebb kerettagja, Granit Xhaka, aki 72 mérkőzésen talált ugyanannyiszor a kapuba. A svájciak szereplési rekordere, Stephan Lichtsteiner 105. bevetésére készül, ha végigjátssza a selejtezősorozatot, befoghatja a helvét örökrangsor másodikját, Heinz Herrmannt (112). Vezeti viszont az örökrangsort a szövetségi kapitány Vladimir Petkovic, aki a megszerezhető pontok 61,9%-át elvitte csapatával, s a győzelmek abszolút számát tekintve (26) is csak néggyel van elmaradva két edzőlegendától, Ottmar Hitzfeldtől és Köbi Kuhntól. Szombat estére, meglehet, ez a differencia háromra csökken.

SVÉDORSZÁG–ROMÁNIA (F-csoport)

Janne Andersson köszönti középhátvédjét, Victor Lindelöföt az NL-csoportgyőzelem megszerzése alkalmából (Fotó: Getty Images)

Az idősebb, de tán a középkorú fociszurkolók is emlékezhetnek egy legendás svéd-román mérkőzésre, amelyet az 1994-es vb negyeddöntőjében vívtak a felek, 2–2-s döntetlen után a 11-es rúgásokban skandináv diadallal. Nemcsak az a csata végződött döntetlenre, az örökmérleget tekintve is kicsiny a különbség a küzdőfelek közt. 10 eddigi összecsapásuk 4 svéd siker mellett 3-3 döntetlent és román győzelmet tartalmaz. Az Eb-mérlegük azonban keleti szomszédaink javára billen el: az 1984-es kontinensbajnokság selejtezőjében a sárgák oda-vissza legyőzték a háromkoronásokat, méghozzá kapott gól nélkül (2–0, 1–0). A harmadik győzelmüket éppen tavaly érték el, március 27-én Craiovában felkészülési meccsen Rotariu góljával 1–0-ra verték meg Janne Andersson kapitány a vb-re készülődő legénységét.

Az elmúlt másfél évtizedben a nagy tornákra kijutás északi fölényt mutat: az elmúlt öt Eb-döntőre egyaránt sikerrel selejteztek, a románok két döntős szereplésével (2008, 2016) szemben.  Most is a fogadóirodák közel az egyharmadát adják csak a hazai győzelemre, mint a vendégre.
A skandinávok ugyan vereséggel kezdték az NL-szereplésüket a törökök ellen, ám végül megszerezték a csoportelsőséget. Amúgy ”bokorban” érik el az egyfajta eredményeket. A legutóbbi 7 meccsükből három vereséggel kezdtek (az első volt az angolok elleni vesztes vb-negyeddöntő), majd két döntelennel folytatták, s végül az oroszok elleni hazai és a törökök elleni idegenbeli siker eredményezte az NL-csoportsikert és az A-ligába feljutást.

A románok a C-ligában szerepeltek, s végig nagy harcot vívtak a szerbekkel a csoportelsőségét, amelyet végül elbuktak. Cosmin Contra emberei az egész tavalyi évet veretlenül játszotték végig, tíz találkozójukból 7-et megnyertek, háromszor remiztek. Mindkét együttes tehát folytatná sorozatát – a svédek a győzelmi „miniszériát”, a románok a veretlent – , de ez csak egyiküknek sikerülhet a solnai nemzeti stadionban, a Friends Arenában.

SPANYOLORSZÁG–NORVÉGIA (F-csoport)

A viharos vb-szereplés után Luis Enriquével a kispadon pazarul kezdett a furia roja: két vb-elődöntőbe jutott ellenfele közül az angolokat a Wembleyben verte meg, majd a horvátokat féltucat góllal legázolta otthon. Utána még megverte a walesieket Cardiffban, majd következett két 2–3-as vereség az NL-visszavágókon – a másodikon a horvátok a hosszabbításban szerezték meg a győztes gólt Tin Jedvaj révén – , s kicsúszott a kezéből a már biztosnak vélt csoportsiker. A spanyolok csapatkapitánya, Sergio Ramos 162. mérkőzésére készül a nemzeti együttesben, akár ennek a selejtezősorozatnak a végére utolérheti és el is hagyhatja a még aktív, de már nem válogatott Iker Casillast (167) az örök szereplési lista élén – ez korábban elképzelhetetlennek tűnt…

A norvégok két divízióval lejjebb csoportelsőként végeztek, megelőzve Bulgáriát, Ciprust és Szlovéniát.  A korábbi svéd kapitány, Lars Lägerbeck vezetésével tavaly év eleje óta 10 mérkőzésből egyedül Szófiában veszítettek 1–0-ra, emellett 8 győzelem és 1 döntetlen sorakozik az eredménylistájukon.  A kapitány előző állomáshelyén is a védekezés megszervezésének nagymestereként vált ismertté, a norvégokkal is a 8 győzelem közül öt shutoutos volt. Ebből következően a spanyoloknak nagyon sokat kell tenniük ahhoz a Mestallában, hogy a skandináv betonvédelmet feltörjék. S ha valaki tippmixel, óva intenénk a sokgólos mérkőzés megfogadásától, viszont hogy hatalmas küzdelem lesz a találkozón, az megfogadhatatlan, de holtbiztos…
Este az 1-es csatornánkon félórás csúsztatással megmutatunk egy másik korábbi Európa-bajnok és kétszeres ezüstérmes együttest is, Olaszországét, amely bemutatkozó meccsén az NL-ben éppen a mieink előtt csoportgyőztes Finnország csapatát fogadja. S persze elmaradhatatlan a 23 órakor kezdődő összefoglaló, amelyben mind a 8 találkozó góljait és legfontosabb momentumait megmutatjuk.

Kapcsolódó

AZ EB-SELEJTEZŐK 3. NAPJÁNAK PROGRAMJA

15:00   Grúzia–Svájc (D-csoport, Sport2 14:45)
18:00   Gibraltár–Írország (D-csoport)
18:00   Málta–Feröer (F-csoport)
18:00   Svédország–Románia (F-csoport, Sport2 17:45)
20:45   Spanyolország–Norvégia (F-csoport, Sport2 20:30)
20:45   Bosznia-Hercegovina–Örményország (J-csoport)
20:45   Liechtenstein–Görögország (J-csoport)
20:45   Olaszország–Finnország (J-csoport, Sport1 21:15, csúsztatott felv.)

EB-SELEJTEZŐ MÉRKŐZÉSEK. Sport2 14:45  Grúzia–Svájc (kommentátor: Kassai-Tóth Csaba, műsorvezető: Kaplár F. József, szakértő: Nyilasi Tibor); Sport2 17:45  Svédország–Románia (kommentátor: Fülöp László, műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: Nyilasi Tibor);  Spor2 20:30 Spanyolország–Norvégia (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: Nyilasi Tibor); Sport1 21:15 Olaszország–Finnország (kommentátor: Fülöp László); Sport2 23:00  a játéknap összefoglalója (kommentátor: Kassai-Tóth Csaba  és Petur András, műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: László Csaba)