A sorsunk mások kezében (is) van • SportTV

A sorsunk mások kezében (is) van

Sport TV avatar Sport TV 2019. 05. 05. 07:38    
Olvasási idő: 2 perc

Előzetesen másfajta izgalmakra számítottunk… Eljött a divízió 1/A-vb záró napja, s nekünk nem csupán a mieinknek kell szurkolnunk a csúcsesélyes, már feljutott házigazda ellen, hanem annak is, hogy Litvánia ne szerezzen pontot. Ugyanis csak abban az esetben szerepel csapatunk jövőre is a jégkorong második számú világbajnoki osztályában. (Illetve ha a litvánok 60 perc alatt nyernek, de akkor a mieinknek mindenképpen pontot kell szerezniük a házigazda ellen.)

Egyéves emlékkép: Andrew Sarauer küzd a kazahokkal a tavalyi budapesti vb-n. A 0–3-as eredmény megismétlődése csak akkor lenne elfogadható a mieinknek, ha előtte a szlovénok megverik Litvániát... (Fotó: Getty Images)

Mindhárom mérkőzést közvetítjük a nur-szultani vb  ötödik köréből. Az első, a magyar idő szerint reggel fél 9-es Szlovénia–Litvánia találkozón már rögtön lesz szurkolni valónk.  Jelenleg ugyanis három 3 pontos csapat zárja a táblázatot, s a mieinké a legrosszabb gólkülönbség. Ám ez a holtverseny aligha marad fent, hiszen délnyugati szomszédaink éppen a baltiakkal játszanak utoljára. Ha Kopitarék a hatvan perc alatt legyőzik a  litvánokat, az meghosszabbítja a mieink divízió 1/A-s tagságát, akármi is legyen  a kazah–magyar találkozó, a vb utolsó mérkőzésének végeredménye. Ha a litvánok csak a hosszabbításban maradnak alul, nekünk is kell minimum egy pontot szereznünk a csúcsfavorit házigazdától. Hosszabbításos (vagy rávezetéses) balti siker esetben nekünk le kell győznünk a kazahokat a benn maradásért! Ha viszont Litvánia a normál játékidőben nyer, elég szintén az egy pont, de annyi kell is a záró összecsapáson, mert akkor a Szlovéniával való holtverseny az elkerülendő (amelytől ugyebár 6–0-s vereséget szenvedtünk).
A délben kezdődő fehérorosz–dél-koreai találkozó tétje a legkisebb. A beloruszok ugyanis már matematikailag is visszajutottak, az ázsiaiaknak ugyanez nem sikerült. Persze, Fehéroszországnak az esetleges csoportelsőséghez nyernie kell, ugyanis egy ponttal van a kazahok mögött, azaz ha a házigazda netán kikap, csak minimum két pont megszerzésével kerülhet elébe.
A délután fél 4-kor kezdődő (háromnegyed órás felvezetést szánunk neki) Kazahsztán–Magyarország mérkőzés mondja ki a döntő szót mind a csoportelsőség, mind a kiesés kérdésében. A találkozón állítólag jelen lesz az összes kazah állami és politikai vezető is, a házigazdák válogatottja tehát nyilván győzni akar, vagyis csoportgyőzelemmel kívánja megfejelni a már eddig kivívott feljutást. A mieinknek a feljutáshoz annyi pontot kell elérniük, mint amennyit a litvánok szereznek a szlovénok ellen – vagy 60 perces litván siker esetén legakább egyet elcsípni Kazahsztántól.
Azért a torna eddigi menetének ismeretében jobb volna, ha nem a pontszerzés kényszerével kellene Majoross Gergely csapatának a jégre lépnie…

DIVíZIÓ 1/A-VB, 5.  forduló. Sport1 8:30 Szlovénia–Litvánia (kommentátor: Engyel István, szakkommentátor: Szuper Levente); Sport1 12:00 Fehéroroszország–Dél-Korea (kommentátor: Engyel István, szakkommentátor: Szuper Levente); Sport2 14:45 Kazahsztán–Magyarország (kommentátor: Engyel István, szakkommentátor: Szuper Levente, műsorvezető: Haraszti Ádám, szakértő: Ladányi Balázs és Szélig Viktor)