„Négy nemzet” elődöntője • SportTV

„Négy nemzet” elődöntője

2019. 05. 24. 07:01    
Olvasási idő: < 1 perc

A lyoni ATP 250-es viadalon a harmadik és negyedik kiemelt már elbúcsúzott, az első és negyedik még versenyben van. Előbbiek kiverői és utóbbiak mérkőznek az elődöntőben. A négy játékos négy országot képvisel.

Felix Auger-Aliassime-ot az új generáció egyik legtehetségesebb tagjaként tartják számon (Fotó: Getty Images)

Az első mérkőzést a spanyol Bautista Agutot kiverő amerikai Taylor Fritz (a világranglistán 46.) vívja a hazai menővel, Benoit Paire-rel (vlr.: 51.), Shapovalov elbúcsúztatójával. A két játékos harmadszor csap össze profiként. Tavalyelőtt az Indian Wells-i mesterversenyen sima két szettben nyert az amerikai, tavaly  Stuttgartban füvön Paire győzött három játszmában. A francia mérlege csütörtökön a meccs előtt ugyanilyen volt a kanadai fiatalemberrel, és a harmadik talajtípuson, salakon ő nyert roppant szoros csatában, a döntő szett rövidítésében.
A másik mérkőzés a két kiemelté, az elsőnek rangsorolt grúz Nikoloz Baszilasvilié (vlr.: 18.) és a még Shapovalovnál is fiatalabb és tehetségesebbnek tartott másik kanadaié, Felix Auger-Aliassime-é (4. kiemelt, vlr.: 28.). Ez lesz a második meccsük, az elsőt az idei miami mesterverseny nyolcaddöntőjében a 19. életévét csak augusztusban betöltő, togói-kanadai vegyes házasságból származó fiatalember nyerte meg 7:6(4), 6:4-re. A grúz játékos győzelem esetén ötödik tornadöntőjét játszhatná szombaton, kettőt ebből salakon vívott, egyszer nyert, egyszer vesztett. Auger-Aliassime eddig egyetlen fináléban volt érdekelve: idén a riói 250-esen, ugyancsak salakon kikapott a szintén debütáló döntős Györe Lászlótól.

ATP 250-es torna, Lyon. Sport2 11:00 elődöntő mérkőzések (kommentátor: Kaplár F. József, szakkommentátor: Taróczy Balázs)