Szerencsés vesztes(ek) az elődöntőben? • SportTV

Szerencsés vesztes(ek) az elődöntőben?

2019. 08. 02. 10:02    
Olvasási idő: 2 perc

Nagy néha előfordul rangos ATP-tornán, hogy egy-egy szerencsés vesztes eljut a verseny utolsó előtti vagy akár az utolsó napjáig. Washingtonban a Citi Open 500-as tornán két ilyen versenyző is akad, péntek éjjel kiderül, egyikük vagy esetleg mindkettő képes lesz-e a fent említett bravúrra.

Danyiil Medvegyev kelet-európai derbit vív a 2014-es US Open-győztes horvát Marin Ciliccsel (Fotó: Getty Images)

Este 8-kor a az egyik lucky loser lép  centerpálya műanyagjára. A már nem mai gyerek, 30 esztendős német Peter Gojowczyk (a világranglistán 122.) ugyan a selejtező 2. kiemeltjeként kikapott az amerikai Donald Youngtól, de Bernard Tomic visszalépése folytán bekerült a főtáblára, ahol előbb döntő szett rövidítésben legyőzte a múlt héten Hamburgban 500-as döntőt játszó Andrej Rubljovot, majd a 12. kiemelt  ausztrál De Minaurt két szettben (a második ismét rövidítéses volt) múlta felül, végül sima két játszmában küldte haza a 8.-ként rangsorolt Milos Raonicot. Ellenfele a brit Kyle Edmund (vlr.: 34.) lesz, aki tavalyelőtt Atlantában a nyolcaddöntőben, tavaly Pekingben egy körrel korábban egyformán három szettben már jobbnak bizonyult a müncheni játékosnál.

Második párként két kelet-európai nagymenő, a 6. kiemelt Marin Cilic (vlr.: 17.) és a 3. Danyiil Medvegyev (vlr.. 10.) csap össze, mindketten egy-egy észak-amerikai fiatal tehetséget,  a kanadai Auger-Alisassime-ot, illetve az amerikai Frances Tiafoe-t múlták felül a negyeddöntőben.

Benoit Paire-nek ezúttal nem salakon, hanem kemény pályán kell bizonyítania az első kiemelt Cicipasz  ellen (Fotó: Getty Images)

Nem előbb magyar idő szerint éjjel 1-nél következik az első és a 10. kiemelt, azaz Sztefanosz Cicipasz (vlr.: 6.) és Benoit Paire (vlr.: 30.) mérkőzése. Ők korábban egyszer futottak össze a touron, két éve Metzben az akkor már rangos teniszezőnek számító francia sima 6:2, 6:4-gyel lépett át a még csak kezdő lépéseit megtevő görögön.
A negyeddöntő utolsó csatáját a másik szerencsés vesztes, a galántai születése, pozsonyi lakos szlovákiai Gombos Norbert (vlr.: 137.) vívja a fenegyerek Nick Kyrgiosszal (vlr.: 52.). Az erőviszonyok nem lehetnek kérdésesek – eddigi egy meccsüket két éve Marseille-ben kétszer 6:3-mal könnyedén nyerte meg az ausztrál –, a kérdés csupán az, komolyan veszi-e a játékot a görög származású „ügyeletes renitens”. A negyeddöntőben a japán Nisioka ellen legalább annyit bohóckodott és veszekedett, mint amennyit teniszezett, ha tovább romlik az arány, az adhat némi esélyt Gombosnak.

ATP 500-as tenisztorna, Washington D.C.  Sport2 20:00 a negyeddöntő mérkőzései (kommentátor: Kaplár F. József, szakkommentátor: Taróczy Balázs)