Kapuszsenikkel jön a Harmadik Félidő • SportTV

Kapuszsenikkel jön a Harmadik Félidő

2019. 10. 13. 19:21    
Olvasási idő: < 1 perc

Három magyar siker és egy vereség nyomában járunk majd a Harmadik Félidőben, többek között két remek kapus, Bíró Blanka és Sterbik Árpád segítségével.

Az FTC-Rail Cargo Hungaria vereségével indult, aztán a Telekom Veszprém, MOL-Pick Szeged, Győri Audi ETO KC hármas fölényes sikerével folytatódott a Sport TV-n korábban nem látott Bajnokok Ligája-vasárnap, hogy aztán a Harmadik Félidővel záruljon.

Az élő műsor vendége lesz gy Bíró Blanka, a Ferencváros kapusa, akivel a Fradi első két fordulóban elszenvedett vereségének okait próbáljuk kutatni. A Metz ellen, Elek Gábor vezetőedző nyilatkozata szerint, 20 jó perce már volt a csapatnak, csak utána sajnos a legutóbbi Final Four negyedik helyezettje fokozatot váltott, és megszerezte a második győzelmét. A Metz a nyitány alapján újra bejelentkezett a négyes döntőre, de mire van szükségük a zöld-fehéreknek, hogy ők is álmodozhassanak ugyanerről? Az adásból, reméljük, ez is kiderül.

A másik magyar zöld-fehér együttes, a Győr eközben vasárnap este alapos oktatást tartott a mezőny újonca, a Baník Most ideiglenes otthonában, Chomutovban. Eduarda Amorim, Anne Mette Hansen, Stine Oftedal és a többi győri sztár végig komolyan vette a találkozót, ennek folyományaként dőltek a gólcsúcsok. A győri BL-rekord is meglett (eddig egy Hypo elleni 41 jelentette a topot), ahogyan a BL-idénycsúcs is (az a Metz első körben lőtt 40-e volt vasárnap estig).

A két magyar férficsapat góltermésére (38 veszprémi, 35 szegedi gól) és eredményére (10, illetve 7 gólos siker) sem lehet panasz, így most elmerülhetünk az olyan ínyencségekben, mint a Sterbik és Cupara közötti hatékonyságbeli viszony, Nenadics zsenialitása, Bánhidi gólképessége, a góllövőlista élére álló Radivojevics produkciója vagy a 7 a 6 elleni játék veszprémi és szegedi ellenszere. Amolyan bónuszként pedig megszólal az adásban Sterbik Árpád, a Veszprém kapusa.

A Sport1-en 20:45-től élőben jelentkezünk a Harmadik Félidő című kézilabda-magazinunkkal.