Csillaghullás után a World Mastersen • SportTV

Csillaghullás után a World Mastersen

Sport TV avatar Sport TV 2019. 10. 26. 12:03    
Olvasási idő: < 1 perc

A kiemeltek közül jó néhány elhullott már a BDO World Mastersen a kétnapos selejtezőn Greysben, illetve az első tévés versenynapon Purfleetben. Az urak a nyolcad-, a hölgyek a negyeddöntőt vívják szombaton, mi este 7-től tudunk élőben bekapcsolódni az eseményekbe.

Willem Mandigers, a versenyben maradó legmagasabb kiemelt (5.) számít az első számú favoritnak a férfimezőnyben (Fotó: dartsnews.com)

Az első kiemelt Wesley Harmst a 64 között búcsúztatta az angol Graham Usher (3–1), a második, szintén holland Richard Veenstrát  egy körrel később a szintén angol Craig Owens (3­2).  A harmadikként rangsorolt walesi Jim Williams már a 128 között búcsúzott az angol David Copley keze által (3–0), a 4. kiemelt angol Dave Parletti csak tegnap, már Purfleetben kapott ki az észak-ír Neil Dufftól (3­–2). Így talán már érthető – ha nem is helyeselhető – jó néhány BDO-sztár bojkottja, amelyet éppen a menők korábbi startjának kötelezővé tétele váltott ki.

A nyolcaddöntőbe végül mindössze öt kiemelt jutott el a 16-ból, az 5. holland Willem Mandigers, a 9. belga Mario Vandenbogaerde, a 10. angol Scott Waites, 13. skót Gary Sone és a 16., ugyancsak angol Simon Stanton. Ők tehát papíron a verseny legnagyobb esélyesei, bár itt már annyiszor borult a papírforma, hogy igazán nehéz megállapítani a reális erőviszonyokat.

A hölgyek 64-es tábláról kezdtek, ott is öt kiemelt áll még, de már egy fordulóval beljebb a legjobb 8 között, az 1. angol Lisa Ashton, a 4. honfitársa, Deta Hedman, a 6. orosz Anasztaszja Dobromiszlova, a 7. angol Lorraine Winstanley és a 15. svéd Vicky Pruim.

Előre láthatólag, az elméleti időrend szerint éppen az utóbbi kettő negyeddöntőjét már élőben tudjuk közvetíteni az este, ezt követi majd a Paul Hogan–Scott Waites, végül a Willem Mandigers–John O’Shea csata. A hátralévő időben a nap korábbi fontosabb mérkőzéseiből szemezgetünk.

Kapcsolódó

A szombati párosítások Purfleetben

Férfiak, nyolcaddöntő

Gary Stone (angol)–Neil Duff (észak-ír)
Carl Hamilton (angol)–Craig Owens (angol)
Graham Usher (angol)–Simon Stainton (angol, 16. kiemelt)
Mario Vandebogaerde (belga, 9.)­–Jeff Smith (kanadai)
Ciaran Teehan (ír)–Roemer Mooijman (holland)
Keith Geraghty (ír)–Michael Warburton (walesi)
Paul Hogan (angol)–Scott Waites (angol, 10.)
Willem Mandigers (holland, 5.)–John O’Shea (ír)

Nők, negyeddöntő

Szato Kacumi (japán)–Deta Hedman (angol, 4. kiemelt)
Corrine Hammond (ausztrál)–Anasztaszja Dobromiszlova (orosz, 6.)
Lisa Ashton (angol, 1.)–Oucsi Majumi (japán)
Lorraine Winstanley (angol, 7.)–Vicky Pruim (svéd, 15.)
(A férfi mérkőzések három nyert szettig, a szettek két nyert legig tartanak, a hölgyek találkozói az egyik fél negyedik megnyert legjéig.)

Sport2, 20:00 Darts World Masters, 4. nap (kommentátor: Bartha Zoltán, szakkommentátor Vereczkey Lajos)