A Gladbach-üldözés folytatódik • SportTV

A Gladbach-üldözés folytatódik

Sport TV avatar Sport TV 2019. 11. 30. 14:21    
Olvasási idő: 2 perc

A Mönchengladbach múlt heti, váratlan berlini veresége folytán az üldözők a listavezető nyakában lihegnek. Szombaton délután és este az üldözők közül háromnak a mérkőzését is megmutatjuk, kettőt élőben és teljes terjedelmében, a harmadikat közel egyórás összefoglaló formájában.

Davu Selke kapja most is az ék feladatát a BVB ellen (Fotó: Getty Images)

HERTHA–DORTMUND

A hét közben a második horvát edzőt is kitették állásából az idényben: Niko Kovac müncheni regnálása után Ante Covic berlini működésének is vége szakadt. A nemrégiben a klub igazgatótanácsába bekerülő Jürgen Klinsmann ül le a kék-fehérek kispadjára, akinek a játékoskarrierje – legalábbis idáig – messze sikeresebb volt edzői működésénél. Bár német kapitányként 2006-ban  hazai pályákon a bronzig vezette a Nationalelfet, akkori segédje, Joggi Löw sokkal eredményesebbnek bizonyult utódként nála. Müncheni edzősködése meglehetősen rövidnek és sikertelennek bizonyult, a 2008–09-es idényben összesen 300 napig irányította a bajor sztárgárdát, idény közben, áprilisban küldték el. Amerikai kapitánykén öt év alatt egyetlen CONCACAF-Aranykupát nyert a csapattal, s szintén nem töltötte ki teljes szerződését. Most egy Bundesliga-csapatnál próbálja meg bebizonyítani, képes jó eredmények elérésére. (A német sajtó egy része szerint nem véletlenül csak az idény végéig vállalta el az állást, jövő nyáron éppen Niko Kovac válthatja a berlini kispadon.)

A Dortmund most ismét kissé megtorpanni látszik, az elmúlt három meccséből kettőt elvesztett (igaz, világmárkák, a Bayern és a Barcelona ellen) és a Paderborn elleni megmagyarázhatatlan első félidő után is csak keservesen mentett pontot a végén). Lucien Favre korábban megingathatatlannak látszó helyzete is kisé bizonytalanná vált.  Ezzel együtt ez éllovas Gladbachhal szembeni öt- és a Bayern-Lipcse duó mögötti négypontos hátrány messze nem ledolgozhatatlan, de ahhoz el kell kezdeni ismét nyerni.

Az elsőmeccses Klinsmann helyzetét nehezíti, hogy Jarstein kapus kiállítása miatt kapott eltiltását tölti, így nem védhet. Az Augsburg ellen az idényben először szereplő Maier helyet kap a kezdőben, csatárposzton Selke kezd. A Dortmundban Bruun Larsen térdproblémákkal, Alcácer gyomor-bélfertőzéssel küszködött, Barcelonában nem is játszhattak, most a cserepadon kaphatnak csak helyet.

A mérkőzés után a múlt heti meglepetésszerző Paderborn és a hosszú idő óta először mindkét magyar válogatottja, Gulácsi és Orbán nélkül felálló Leipzig mérkőzésének közel egyórás összefoglalóját mutatjuk meg.

Kapcsolódó

Hertha–Dortmund örökmérleg

Összesen: 71 mérkőzés, 19 Hertha-győzelem, 18 döntetlen, 34 Dortmund-győzelem/ 94–126-os gólkülönbség. A Bundesligában: 64–18–18–28 / 87–113
Berlinben: 34–14–9–11/ 56–45. Berlinben a Bundesligában: 32–14–9–9/ 55­40
A legeredményesebbek (összes tétmérkőzés): Lorenz Horr (6 meccs–7 gól–0 lap), ill. Fritz Konietzka  (4–5–0)

BAYERN–LEVERKUSEN

Kevin Volland a tavalyihoz hasonlóan gondokat okozhat a Bayern védőinek (Fotó: Getty Images)

A Bayern az edzőcsere óta valósággal szárnyal. Hansi Flick irányításával mind a négy mérkőzését (két bajnoki, két BL) megnyerte, 16–0-s (!) gólkülönbséggel.
„Kitűnő munkát végez, nemcsak az eredmények jók, hanem a csapat játéka is szórakoztató. Világos mérkőzéstervei vannak, olyan ember, aki empátiájával a játékosok közelségébe is kerül. Emellett kiválóan kommunikál, a nyilvánosség felé is elfogadható, élvezi a teljes bizalmat” – írta róla a heti klubmagazinban az ügyvezető Karl-Heinz Rummenigge, Ilyen dicsérő szavakat a „főnökségtől” Jupp Heynckes óta nem kapott Bayern-edző…

Persze, azzal Rummenigge és Flick is tisztában van, hogy ez a sorozat a végtelenségig, de talán még az év végéig sem folytatható, ráaásul a stílusos, és kiváló kontrajátékkal operáló Leverkusenben veszélyes ellenfél érkezik az Allianz Arenába.

A belgrádi „rotálás” után Kimmich és Thomas Müller visszakerül a kezdőbe. Valamelyik szélen Coutinho is bekerülhet a csapatba. A Bayerben Lars Bender váltja jobbhátvédben Recoszt, Havertz kisebb húzódása miatt Amiri kaphatja meg az irányító szerepkörét. Felvetődik  Bauumgartlineger szereplése is az egyik védekező középpályás, Aránguiz vagy Demirbay helyén, utóbbi akár a „tízes” pozíciót is megkaphatja, a bal szélen pedig Bailey lehet Diaby alternatívája.

Kapcsolódó

Hertha–Dortmund örökmérleg

Összesen: 71 mérkőzés, 19 Hertha-győzelem, 18 döntetlen, 34 Dortmund-győzelem/ 94–126-os gólkülönbség. A Bundesligában: 64–18–18–28 / 87–113
Berlinben: 34–14–9–11/ 56–45. Berlinben a Bundesligában: 32–14–9–9/ 55­40
A legeredményesebbek (összes tétmérkőzés): Lorenz Horr (6 meccs–7 gól–0 lap), ill. Fritz Konietzka  (4–5–0)

BUNDESLIGA, 13. FORDULÓ. Sport2 15:30  Hertha BSC–­BV Borussia Dortmund (kommentátor: Haraszti Ádám); Sport1 17:30  SV Paderborn 07–RasenBall Leipzig (felv., kommentátor: Kassai-Tóth Csaba), Sport1 18:30  FC Bayern München–Bayer 04 Leverkusen (kommentátor: Fülöp László)