Coppa Italia-rajt hét "kupagyőzelemmel" • SportTV

Coppa Italia-rajt hét „kupagyőzelemmel”

Sport TV avatar Sport TV 2019. 12. 03. 17:01    
Olvasási idő: 2 perc

Egy kicsit megtévesztő a címünk. A 93 (vagy 97?) esztendős, összesen 71 befejezett szezont maga mögött tudó olasz nemzeti kupaküzdelem, a Coppa Italia históriája során összesen 14 klub szerezte meg trófeát. Ezek közül kettőnek a mérkőzését mutatjuk élőben kedden a jelen kiírásból, e két együttes (Fiorentina 6, Genoa 1) összesen 7 kupagyőzelmet mondhat magáénak.

A Fiotentona jelenlegi legfénylőbb csillaga, Franck Ribéry. A vb-ezástérmes, BL-győztes játékos éppen úőgy túlját fénykorán, mint a klubja… (Foztó: Getty Images)

CREMONESE–EMPOLI   

A rendszer kissé bonyolult, a részleteitől meg is kímélnénk önöket. A lényeg, hogy az alacsonyabb osztályú csapatok hosszú küzdelmei után az úgynevezett nagyfordulókban lépcsőzetesen csatlakoznak a harmad- és másodosztályú csapatok, legkésőbb a Serie A együttesei. Összesen ebből a hosszú „selejtező fázisból” a 4. fordulóba 16 csapat jut el, ezek egymással párban játszanak, egy mérkőzéses „előnyolcaddöntőt”. A győztes 8 ugyanis a Serie A legutóbb befejezett idényének legjobb 8 együttesével csap össze, amelyek erőnyerőként csak az „igazi” nyolcaddöntőben csatlakoznak a mezőnyhöz (Ennek mérkőzéseit már az új évben, január 15. és 22. között játsszák le.)

Az első 4. fordulós mérkőzést (maradjunk a hivatalos használatnál) két másodosztályú csapat, a Cremonese és az Empoli játssza, az a Serie B 15. helyezettje fogadja a 13.-at. A két klub nem túl gazdag közös története mindössze 6 mérkőzést ölel fel,  32 év alatt a féltucat találkozóból a Cremona egyetlenegyet sem tudott megnyerni, négy döntetlen mellett két Empoli-siker született.
A legelső találkozásuk volt az egyetlen kupaküzdelem eddig, Az 1987–88-as sorozatban a D-csoportban (akkor még ilyen is volt) csaptak össze, az Empoli hazai pályán 3–2-s győzelmet aratott. A hat legutóbbi találkozójukból három 1–1-es döntetlennel ért véget, szűk másfél hónapja a Serie B-ben végeztek ugyanígy, szintén Empoliban. Akkor a szlovén Stulac góljára Soddimo válaszolt cremonai részről.

Ebben a kiírásban a Cremonese egy hazai 4–0-s győzelemmel rajtolt a 3. osztályú Virtus Francavilla ellen, majd idegenben hosszabb0rásban verte meg az élvonalbeli Hellas Veronét, idegenben 2–1-re. Az Empoli most megy először idegenbe, eddig otthon előbb az ugyancsak harmadosztályú Regginát normál játékidőben, majd a másodosztályú Pescarát ugyanennyive múlta felül, a hosszabbításban.

GENOA–­ASCOLI

A Genoa legjobb légiósa, a korábban az Ajaxban szereplő dán válogatott Lasse Schöne (jobbról) bajnokin az olasz futball legúabb nagy csillagával, a Totti-utód római Zaniolóval csatázik (Fotó: Getty Images)

Késő délután a kupasorozat második, 1937-es győztesét mutatjuk. Dr. Sárosi György egykori szeretett csapata, amelyben megfordult Détári Döme is, s amely jelenleg  Schäfer Andrást alkalmazza, a másodosztályú Ascolit fogadja.  A két csapat örökmérlege erősen a genovaiak felé billen, akik 7 győzelem és 8 remi mellett csupán 2-szer kaptak ki. A kupára ebből a 17-ből csak egyetlen meccs esik, azon aratta az Ascoli összes győzelmének felét:  3–­2-re nyert hosszabbításban.

A Genoa 1893 az előző körben csatlakozott a küzdelembe, az Imolesét verte meg otthon 4–1-re Az Ascolinak kettőt is kellett nyernie, hogy eljusson idáig. Előbb  hazai pályán 5–1-re győzte le a nagy múltú, de roppant szerény jelenű Pro Vercellit, majd ugyancsak otthon verte meg az ugyancsak másodosztályú Trapanit. Az osztálykülönbség és a hazai pálya Genoa-sikert sejtet.

FIORENTINA–CiTTADELLA

Este lép pályára a sorozat történetének 5. legeredményesbb együttese, a Fiorentina, amely öszesen 10 alkalommal eljutott a fináléig,  hatszor el is nyerte a serleget. A firenzei lilák az előző körben szálltak be, a harmadosztályú Monzát verték meg simán 3–1-re otthon, míg  a Cittadellának két harmadosztályú akadályt kellett vennie a Padova (3–­0) és a Carpi (3–­3 ) csapatában. Utóbbival szemben a mindent eldöntő 11-es párbajban 5–4-gyel jutott tovább, hogy aztán összemérhesse erejét a hatszoros korábbi győztessel. Azért anno Hamrinék kicsivel eredményesebbek voltak a maiaknál, az 1960-as évekre 4 kupadöntő – ebből 2 győzelem – esik,  no meg egy bajnoki cím valamint egy ezüst és persze a KEK megnyerése. A legutóbbi kupadöntős szereplés 2014-ben volt (kikaptak  Napolitól  a döntőben 3–1.re), a legutóbbi kupagyőzelem meg  2001-ben (1–0, 1–1 a finálában a Parma ellen). Akkor még Nuno Gomes meg Batistuta fémjelezte  a Fiort – lenne kikhez felnőni…

COPPA ITALIA, 4. forduló. Sport2 15:00  Cremonese–­Empoli (kommentátor: Haraszti Ádám); Sport1 18:00 Genoa 1893–Ascoli Calcio (kommentátor: Bartha Zoltán); Sport1 20:00 ACF Fiorentina–AS Cittadella (kommentátor: ­Kassai-Tóth Csaba)