Folytatódik-e az „angolhullás”? • SportTV

Folytatódik-e az „angolhullás”?

Sport TV avatar Sport TV 2019. 12. 15. 10:13    
Olvasási idő: < 1 perc

Két nap három versenyszakaszán vagyunk túl, s máris szegényebb lett a mezőny két korábbi világbajnokkal. Ami a nemzeteket illeti, a 39 induló angolból (több mint a kezdő kétszám egyharmada) a vb-győztes Crosson k0vól már öt további honfitársa kihullott a rostán. Eóz a folyamat nyilván folytatódik vasárnap is, kérdés, a sz0npadra lépő 7 angolból hány éri meg a második, illetve a harmadik fordulót. (Utóbbit egy bizonyosan, mert a záró, már második körös meccs párosítása színangol.)

Exvilágbajnokok nem játszanak vasárnap, viszont a fellépő 7 angol közt szerepel a vb 4. és 7. kiemeltje, Michael Smith és Ian White is. Előbbi az utóbbi esztendőben emelkedett a kiemelkedő klasszisok sorába, a tavalyi vb-n égészen a döntőig menetelt, s csak MVG előtt hajtott fejet, majd ez megismétlődött a Premier League sorozatán is. White pedig elődöntőzött a Players Championship Finalsen (először közvetítettük az idén)  és a negyeddöntőig jutott a World Grand Prix-n és a Mastersen is.
Mindketten esélyesek – nem is lehet másként, hiszen kiemeltként indulnak – , csak hát a kiemeltek közül Rob Crosson kívül búcsút intettünk már Jermaine Wattimenának is.

Érdekes színfoltja lesz a napnak Szuzuki Mikuru fellépése is. Tavaly a két női versenyző meghívésos alapon került a mezőnybe, most egy-egy angol és Anglián kívüli versenyzőknek tartott  selejtező győzteseként ketült egy-egy hölkgy a 96 közé. Utóbbi lett Szuzuki, aki a 2019-es, azaz a legutóó7bbi NDO-világbajnokságot nem kiemeltként nyerte meg, azaz az első mondatunkat módosítani kell: férfi PDC-exvilágbajnok nincs a mai indulók közt. A 37 éves takamacui versenyzőnőnek egyébként James Richardson ellen kell helytállnia, aki annak idején azzal szerzett hírnevet magának a darts világában, hogy a 2012-es vb első fordulójában kiejtette a versenyből Raymond van Barneveldet.

Kapcsolódó

A PDC-VB HARMADIK NAPJÁNAK MŰSORA

Délutáni szakasz

Kyle ANDERSON (ausztrál, a világranglista 40. helyezettje)–CONG Hsziao-csen (kínai, nincs a 246 rangsorolt között.)
Legjobb vb-szereplés: 3. forduló (2015, 2016, 2018, 2019), ill. 1. forduló (2018). Örökmérlegük: még nem játszottak egymással. Legutóbbi mérkőzés:

Ross SMITH (angol, 49.)–Ciaran TEEHAN (ír, 120. a BDO-rangsorban)
L. vb: 2. forduló (2014, 2019), ill. újonc
Öm.: még nem játszottak egymással. L. m.:    ­

Brendan NOLAN (északír, 35.)–Nitin KUMAR (indiai, 60.)
L. vb: negyeddöntő (2019), ill. 1. forduló (2019)
Öm.: még nem játszottak egymással. L. m.:   

Ian WHITE (angol, 9.)–Darius LABANAUSKAS (litván,
L. vb: negyeddöntő (2014), ill. ld. 2. forduló (2020)
Öm.: még nem játszottak egymással. L. m.:. –

Esti szakasz

Arron MONK (angol, 72.)–José Antonio JUSTICIA PERALES (spanyol, 88.)
L. vb: 2. forduló (2012, 2013, 2014), ill. újonc. Öm.:  1 mérkőzés, 1 Justicia Perales-győzelem. Legutóbbi mérkőzés: Justicia Perales­­­–Monk 3­–0, Players Championship 26, Barnsley, 1. forduló, 2019. 9. 22.

Andy BOULTON (angol, 78.)–Danny BAGGISH (amerikai, 138.)
L. vb: 2. forduló (2016), ill. újonc. Öm.: még nem játszottak. Legutóbbi mérkőzés: –.

James RICHARDSON (angol, 60.)–SZUZUKI Mikuru (japán, 145. a DDB-rangsorban)
L. vb: nyolcaddöntő (2018), ill. újonc (női BDO-világbajnok, 2019). Öm.: még nem játszottak. Legutóbbi mérkőzés:

Michael SMITH (angol, 4.)–Luke WOODHOUSE (angol, 66.)
L. vb: döntő (2019), ill. 2. forduló, 2020). Öm.: 2 mérkőzés, 1-1 Smith és Woodhouse-győzelem. Legutóbbi mérkőzés: Smith–Woodhouse 6–2, PDC Championship 22,  Barnsley, a 32 között, 2019. 5. 29..

Sport2 13:30, Sport1 20:00 Darts, PDC-világbajnokság, London, első és második forduló (kommentátor: Fülöp László, szakkommentátor: Ziegenhám Medárd és Vereczkey Lajos)