Copa del Rey, Betisszel, Real Sociedaddal • SportTV

Copa del Rey, Betisszel, Real Sociedaddal

Sport TV avatar Sport TV 2019. 12. 19. 08:33    
Olvasási idő: < 1 perc

Legutóbb egy kicsit „belekaptunk” a Copa del Reybe, a két „kupa-Clásicót” prezentálva az elődöntőből, ebben a kiírásban a kezdettől közvetítjük a patinás sorozatot. Szerdán mutattuk az egyik andalúz klasszist a Sevillát, csütörtökön a déli tartományi főváros másik csapata, a Betis és a baszkok egyik büszkesége, a Real Sociedad következik a sorban.

Betis-gólöröm. Hány ilyen lesz csütörtök este Lebrijában? (Fotó: Getty Images)

Az idei kiírás első országos nagyfordulójában 56 csapat csap össze 28 továbbjutó helyért. Itt kapcsolódnak be a LaLiga és a Liga  123, azaz az él- és a másodvonal együttesei.  A szintén megreformált szuperkupa (hárommeccses final four két elődöntővel, egy döntővel „exportálva” a szaúd-arábiai Dzsiddába) négy résztvevővel, a kupavédő Valencia, a bajnok (és kupadöntős) Barcelona, a LaLiga-második és harmadik és Atlético Madrid és Real Madrid majd a második fordulóban szállnak be a küzdelembe.

A LaLiga 16 további csapatából eddig tíz lépett pályára és csupán az Alavés esett ki, amely 4–1-re kikapott a 4. osztályú Jaén otthonában. A Granada ugyancsak megszenvedett a szintén negyedosztályú L’Hospitalet pályáján, de végül nagy nehezen hosszabbításban 3­–2-re le tudta győzni a katalán kiscsapatot.

A hátzralévő hat élvonalbeli csapat csütörtökön két időpontban játszik. A korábbiból a La Ligában jelenleg 12. Betis vendégjátékát adjuk az andalúziai Lebrijából, a negyedosztály (Tercera División) 10. csoportjában szereplő, most éppen 4. Club Atlético Antoniano otthonából. Az esti sávban sorra kerülő meccsek közül a Real Sociedadét (LaLiga 6.) választottuk, a San Sebastian-iak szintén negyedosztályú együttes, a 8. csoport 18. helyén álló CD Becerril de Campos pályáján lépnek fel.
Akármelyikük kiesése legalább akkora, vagy még nagyobb szenzációt jelentene, mint az ugyancsak baszk Alavés elhasalása…

COPA DEL REY, 1. forduló. Sport2 19:00 Club Atlético Antoniano–Real Betis Balompié   (kommentátor: Bartha Zoltán); Sport2  21:00 CD Becerril–Real Sociedad  (kommentátor: Kassai-Tóth Csaba)