Mit tud a „király” kilenc nap után? • SportTV

Mit tud a „király” kilenc nap után?

2019. 12. 22. 08:58    
Olvasási idő: 2 perc

Noha a Fallon Sharrock-sztori „mindent visz”, a teljes dartsvilág és Anglia nem nyíldobáló többségének tetemes része is a vékony, szemüveges, szőke asszonyka dicsőségét zengi, azért rajta kívül indult még 95 másik versenyző is a vb-n, akik közül rajta kívül 63 még versenyben van. A világelső MVG például 9 nap után tér vissza játékosként az Ally Pally színpadára.

Már a harmadik forduló kezdődik az Alexandra Palace-ben, a 32 között a tét a nyolcaddöntőbe jutás, a mérkőzések ebben a körben – és majd a következőben is – négy nyert szettig tartanak.
A délutáni program két „ranglistaszomszéd” találkozója, a világrangsor 17.-je, a walesi Jonny Clayton mérkőzik meg a 18. angol Stephen Buntinggal. Mindketten kiemeltként eddig egy mérkőzésen vannak túl, Clayton szettveszteség nélkül győzte le a jó nevű holland Dekkert, Bunting viszont jócskán megszenvedett a spanyol José Justitia Portelával (3–2). Eddigi mérkőzéseik többsége a walesi győzelmét hozta, igaz legutóbb két és fél hónapja a World GP-n az angol győzelmével ért véget.

A középső meccs két nem igazi darts nagyhatalom képviselőjének csatája lesz, Darius Labanauskas mérkőzik meg Max Hopp-pal. A lett „angol ágon” érkezett a legjobb 32-be, Matthew Edgar legyőzése még nem keltett különösebb feltűnést, annál inkább a  9. kiemelt Ian White kiverése, aki ráadásul 100 fölötti körátlaggal sem bírt a kiválóan kiszállózó litvánnal. Hopp kiemeltként hatalmas csatát vívott a holland Van de Passzal, aki nagy csatában gyűrt le 3–2-re.

Krzysztof Ratajski,  Kelet-Európa egyik legjobbja most az egyik angol nagyágyúval meccsel a nyolcaddöntőért (Fotó: www.scantechmedia.com)

Ha a kiemelési számokat összeadjuk, a legalacsonyabb összeg a Nathan Aspinall–Krzysztof Ratajski meccsre jön ki, azaz ez lesz a délután legrangosabb csörtéje. Az angol tavaly szinte ismeretlenként az elődöntőig hasított, akkor szerzett pénzdíjának nagy szerepe van jelenlegi világranglistás helyezésében (11.). A lengyel meglehetősen régen, kedden játszott az osztrák Lehrbacherrel (3–1), s bár gyengébb a ranglistája eddig kettőből kétszer megverte Aspinallt. Igaz, a novemberi World Series of Darts középdöntős meccsük roppant szoros volt, egyetlen leggel nyerte meg Ratajski (6–5).

Az este angol házirangadóval indul. Steve Beaton valószínűleg bármelyik másik honfitársával szívesebben találkozott volna (vele együtt 15-en vannak a 32-ben…), csak James Wade-del nem. 23 eddigi hivatalos meccsükből ugyanis mindössze hármat tudott megnyerni ellene, nyugodtan mondhatjuk, hogy Wade Beaton nemezise.

Kim Huybrechts 8 esztendeje már negyeddöntős volt a vb-n, most  még csak a nyolcaddöntáért harcol holland ellenfelével (Fotó: PDC/Lawrence Lustig)

Az esti második összecsapása „Benelux-rangadó”, a belga Kim Huybrechts meccsel a hollad Danny Nopperttel. A belga okozta a torna első nagy szenzációját a 2. kiemelt Rob Cross kiejtésével, akit úgy vert meg 3–0-ra, hogy két tizeddel gyengébb volt a körátlaga (89.44) a két évvel ezelőtti világbajnokénál! Noppert kemény csatát vívott az angol Rydz ellen, kétszer is szetthátrányban volt, onnan tudott fordítani.

9 nap és 68 találkozó telik el, amíg a világeső Michael van Gerwen ismét színpadra lép. Jelle Klaasen szettveszteséget is magában hordozó legyőzését követően most angol ellenfel lesz Ricky Evans személyében. A 32. kiemelt házi rangadón jutott tovább a bemutatkozó meccsén, McGeeneyt ugyancsak 3–­1-gyel búcsúztatta. Eddigi 9 mérkőzésükből MVG 8-at nyert meg, legutóbb még leget sem engedélyezett az angolnak szeptemberben, az osztrák bajnokságon (6–0). A világelső van olyan jó versenyző, hogy nem mutatkozhat meg rajta a „kihagyás”, alighanem most is könnyen veszi az akadályt. A verseny névadó szponzoránál 1.06-os oddsszal lehet fogadni a győzelmére – Ricky Evansére 9.00-cel. Csak összehasonlításképp: a nap második legmagasabb, azaz második legvalószínűtlenebb esélyszáma 2.9 – ­ ennyiszeres pénzt kap, aki Beaton esetleges sikerét eltalálja James Wade ellen…

Kapcsolódó

A PDC-vb tizedik játéknapjának műsora

Délutáni szakasz

Jonny CLAYTON (walesi, 17.)–Stephen BUNTING (angol, 18.)
L. vb: 3. forduló (2020), ill. negyeddöntő (2015). Öm.: 7 mérkőzés, 5 Clayton-, 2 Bunting-győzelem. L. m.: Bunting–Clayton 2–0, World Grand Prix, a 32 között, 2019. 10. 7.

Darius LABANAUSKAS (litván, 68.)–Max HOPP (német, 23.)
L. vb: 3. forduló (2019, 2020), ill. 3. forduló (2019, 2020). Öm.: 2 mérkőzés, 2 Hopp-győzelem. L. m.: Hopp–Labanauskas 6–0, Players Championship, Barnsley, 2019.10. 15.

Nathan ASPINALL (angol, 11.)–Krzysztof RATAJSKI (lengyel, 16.)
L. vb: elődöntő (2019), ill. 3. forduló (2020). Öm.: 2 mérkőzés, 2 Ratajski-győzelem. L. m.: Ratajski–Aspinall 6–5, World Series of Darts döntő, a 24 között, 2009. 11. 1.

Esti szakasz

James WADE (angol, 8.)–Steve BEATON (angol, 26.)
L. vb: elődöntő (2009, 2012, 2013), ill. nyolcaddöntő (2002, 2004). Öm.: 23 mérkőzés, 20 Wade-, 3 Beaton-győzelem. L. m.: Wade–Beaton 6–4, Players Championship, Barnsley, elődöntő, 2018. 6. 12.

Kim HUYBRECHTS (belga, 35.)–Danny NOPPERT (holland, 24.)
L. vb: negyeddöntő (2012), ill. 3. forduló (2020). Öm.: 3 mérkőzés, 2 Noppert-, 1 Huybrechts-győzelem. L. m.: Noppert–Huybrechts 6–2, Players Championship, Barnsley, a 32 között, 2019. 9. 10.

Michael VAN GERWEN (holland, 1.)–Ricky EVANS (angol, 28.)
L. vb: világbajnok (2014, 2017, 2019), ill. 3. forduló (2020). Öm.: 9 mérkőzés, 8 Van Gerwen-, 1 Evans-győzelem. L. m.: Van Gerwen–Evans 6–0, osztrák bajnokság, negyeddöntő, 2019. 9. 1.

Sport2 13:30 és Sport1 20:00  PDC-dartsvilágbajnokság, London, 10. játéknap, harmadik forduló (kommentátor: Bartha Zoltán, szakkommentátor: Ziegenhám Medárd)