Északi rangadó a német másodvonalból • SportTV

Északi rangadó a német másodvonalból

Sport TV avatar Sport TV 2020. 02. 10. 12:27    
Olvasási idő: < 1 perc

Noha a táblázaton nagy a távolság a küzdőfelek között, városuk közel, mintegy 80 km-re helyezkedik el egymástól. Emiatt afféle regionális derbinek minősül a Kiel és a St. Pauli összecsapása a 2. Bundesligában, amely hétfőn este kerül a programunkba.

Viktor Gyökeres, a hamburgiak magyar nevű svédje a légi párharcoktól sem riad vissza. A képen éppen a stuttgarti Phillipsszel vív fejpárbajt (Fotó: Getty Images)

Bár a rivalizálás régi, de fő terepe nem a másodosztály. A Regional-, ill. Oberligában, azaz a harmadvonalban játszották találkozóik zömét, 22-t a 29-ből.
A két együttes közül a kieli áll jobban a bajnoki táblázaton, a kilencedik, 27 ponttal, míg a hamburgi kisebbik egylet csupán öttel szerzett kevesebbet de ezzel úgy 15., hogy csak egy egységgel gyűjtött többet a már osztályozós helyet elfoglaló Wiesbadennél.
A pillanatnyi formát tekintve is egy kissé a Kiel felé billen a mérleg nyelve, legutóbbi 5 mérkőzéséből 1-1 vereség és döntetlen mellett hármat megnyert, négy meccs óta veretlen. A St. Pauli ugyanezen mutatói:  2-2 győzelem és vereség, 1 döntetlen, hárommeccses nyeretlen széria.
A kieli mester, Ole Werner háromszor egymás után azonos felállításban küldte a pályára csapata védelmét és középpályássorát, most sincs oka a változtatásra. A csatársorban viszont lesz új ember: az izomrostszakadás miatt 7 hetet kihagyó Janni Serre teljesen felgyógyult és nagy valószínűséggel meg is kapja a bizalmat a kezdőcsapatban.
A St. Pauliban nem lehet ott sz együttesben az augusztusi hamburgi meccs (2–1) két gólszerzője, Contehnek izomszakadása van és Lawrence is rehabilitációs munkát végez csak. Ott lesz viszont a csapatban a támadó középpályás Viktor Gyökeres, aki neve után le sem tagadhatja magyar felmenőit, viszont valójában svéd. Tagja volt a skandinávok több korosztályos válogatottjának, mi több, tavaly januárban a svédek szokásos közel-keleti túráján (ezen a légiósok sosem vesznek részt) a nagyválogatottban is helyet kapott két alkalommal. Nem mellesleg a 2017-es U19 Európa-bajnokságon ötödmagával társgólkirályi címet szerzett, valamint beválasztották a torna csapatába is annak ellenére, hogy csapata csoportjában az utolsó lett és nem került az elődöntőbe.  Egyébként hivatalosan a Brighton játékosa, a St. Pauliban csak kölcsönben szerepel.

Kapcsolódó

Kiel–St. Pauli örökmérleg

Összesen: 29 mérkőzés, 8 Kiel-győzelem, 6 döntetlen, 15 St. Pauli-győzelem/ 36–54-es gólkülönbség.
A 2. Bundesligában: 5–2–0–3 / 6–7
Kielben: 14–6–2–6/ 21–21. Kielben a Bundesligában: 2–1–0–1 /2–2
Az őszi idényben: St. Pauli–Kiel  2–1. G.: Lawrence, Conteh, ill. Makana Baku (2019. 8. 26.)
A legjobb gólszerző (minden mérkőzés): Horst Martinsen, Michael Molata és Thorsten Rohwer 2-2 gól, ill. Horst Haecks (4 mérk.–5 gól–0 lap)

2. BUNDESLIGA, 21. forduló. Sport2 20:30 Holstein Kiel–FC St. Pauli (kommentátor: Kassai-Tóth Csaba)