Lipcse, lépést tarts! • SportTV

Lipcse, lépést tarts!

Sport TV avatar Sport TV 2020. 03. 01. 15:22    
Olvasási idő: < 1 perc

Ha van igazi győzelmi kényszer most a Bundesligában, az ma az RB Leipzigé. Az élen haladó négyes három tagja megszerezte a kötelező három pontot, a kisebb-nagyobb szurkolói botrányok közepette, a Lipcsének pedig a kötelező lépéstartáshoz le kell gyűrnie a következő ellenfelet. Nem lesz könnyű dolga…

Dayot Upamecano és Kevin Volland vasárnap délután nem keserítheti meg egymás életét a leverkuseni csatár sérülése miatt (Fotó: Getty Images)

A Leipzignek ugyanis a vezető négyest lőtávolon belül, azaz három pontnyira követő Leverkusent kellene legyőznie, amely a mezőny egyik legkiválóbban kontrázó együttese. Nem kevesebb mint 7 idegenbeli győzelmet számlál, csak eggyel kevesebbet, mint a vezető Bayern és ugyanannyit, mint mostani vendéglátójuk, a Leipzig. S ha netán nyerni tudna Lipcsében, pontszámban utolérné a Gladbachot igaz, annak is van még egy elmaradt mérkőzése a Köln ellen, amelyet időjárási okokból halasztottak el.

A lipcsei kaput az előzetesek szerint természetesen Gulácsi védi, az ötödik sárgája miatt eltiltott Laimer helyett Haidara kerül a csapatba. Még a szerkezetváltás is elképzelhető. Ha Nagelsmann mester a 3-5-2 helyett a 4-3-3 mellett dönt, akkor Nkunku és Werner kerül a csatárhármas két szélére és Schick lesz a középcsatár.

A Bayerben vírusfertőzés miatt Aranguiz játéka kérdéses, helyette Palacios vagy Baumgartlinger kerül a csapatba. Bosznak a Porto elleni meccsek után rotálnia kell, valószínűleg a 3-4-2-1-es felállási sémában küldi felé csapatát Lipcsében az első félidőre. Tah így a védőhármas jobb oldali játékosa lesz, s valószínűleg Bellarabi pihen, a cserepadon kezd és csak szükség esetén lép pályára.

Este felvételről közvetítjük a másik vasárnapi mérkőzést, az Union Berlin–Wolsburg találkozó. Délután pedig némi csúsztatással láthatják a török Süperligből a védő és újra az élcsoportban szereplő Galatasaray hazai összecsapását a fővárosi Genclerbirligivel.

Kapcsolódó

Leipzig–Leverkusen örökmérleg

Összesen: 7 mérkőzés, 4 Leipzig-győzelem, 2 döntetlen, 1 Leverkusen-siker / 15–11-es gólkülönbség. A Bundesligában: ugyanez
Lipcsében: 3–2–0–1 / 5–4. Lipcsében a Bundesligában:  7–2–3–2 / 8–6
Az őszi mérkőzésen: Leverkusen–Leipzig 1–1. G.: Volland, ill. Nkunku (2019. 10. 5.)
A legeredményesebbek (minden tétmérkőzésen): Yussuf Poulsen és Emil Forsberg 3-3 gól, ill. Kevin Volland és Kai Havertz 3-3 gól

BUNDESLIGA, 24. forduló. Sport2 15:30 RasenBall Leipzig–TSV Bayer 04 Leverkusen (kommentátor: Faragó Richard); Sport1 21:15  1. FC Union Berlin–VfL Wolfsburg (felv., kommentátor: Fülöp László). SÜPERLIG, 24. forduló. Sport2 17:30  Galatasaray−Genclerbirligi (csúsztatott felv., kommentátor: Kassai-Tóth Csaba)