Evans az esélylista élén • SportTV

Evans az esélylista élén

2020. 05. 02. 11:49    
Olvasási idő: < 1 perc

Két angol, egy-egy kanadai és német versenyző alkotja a Home Tour első felének utolsó kvartettjét. A világranglistás helyük, és korábbi egymás elleni eredményeik sem adnak támpontot az esélyek előzetes felméréséhez, utóbbiak nem is léteznek…

Ricky Evans a 29. helyével a legmagasabban rangsorolt versenyző a 16. csoport négy résztvevője közül (Fotó: Getty Images)

Ez összesen a második olyan csoport az eddigi 16-ból, amelynek úgy vágnak neki a versenyzők, hogy egyikük sem játszott egyetlen meccset sem korábban a másik három bármelyikével. A legmagasabban rangsorolt játékos, Ricky Evans azért bent van a világrangsor top 30-ában. Christian Bunse, a négyes legfiatalabbja Hopp, Clemens és Schindler mögött a negyedik számú német játékosnak számít. A kanadai Jeff Smith már vb-döntős is volt, négy esztendeje a BDO-nál. Az ő esetében az időkülönbség is szerepet játszhat, bár lakóhelye, a New Brunswick-i Hampton csak -4 órányira van a brit nyári időzónától. A csoport negyedik nyíldobálója, Martin Atkins a „wigani” kifejezéssel van megkülönböztetve névikrétől, a nála tíz esztendővel idősebb másik Martin Atkinstől.
Bunse Hopp után a második német, Smith az első kanadai, a favorit Ricky Evans vagy Atkins a 9. angol csoportgyőztes lehet a tornán.

DARTS, PDC Home Tour. Sport2 20:30 a 16. csoport mérkőzései (kommentátor: Fülöp „180” László)

Kapcsolódó

PDC HOME TOUR, 16. CSOPORT

A játékosok
Ricky EVANS (angol).
Életkora: 51 éves. Világranglista-helyezése: 29. Legjobb eredménye: Players Championship Finals-nyolcaddöntős (2018)
Christian BUNSE (német). Életkora: 25 éves. Világranglista-helyezése: 80. Legjobb eredménye: PDC Tour Card európai Q-School-győztes (2019)
Jeff SMITH (kanadai). Életkora: 44 éves. Világranglista-helyezése: 92. Legjobb eredményei: vb-döntős (BDO, 2016), WDF World Cup egyéni győztes (2017)
Martin ATKINS (angol). Életkora: 45 éves. Világranglista-helyezése: 103. Legjobb eredményei: UK Open, 3. fordulós (2020), Antwerp Masters-győztes (2017)
A program
Evans–Atkins (örökmérleg: – ), Bunse–Smith (öm.: – );
Atkins–Smith (öm.: – ), Evans–Bunse (öm.: – );
Bunse–Atkins (öm.: – ), Smith–Evans (öm.: – )
Győzelmi esélyszámok: R. Evans 2.10, J. Smith 2.87, Bunse 5.50, Atkins 9.00