Gracias, Manu! • SportTV

Gracias, Manu!

2018. 08. 29. 17:24    
Olvasási idő: 4 perc

Hatalmas veszteség éri az NBA-t. A liga aktív és már visszavonult tagjainak reakcióiból ez máris látszik. Az egyik legszimpatikusabb kosárlabdázó, az egyetlen aktív játékos, aki olimpiai bajnok, Euroliga- és NBA-bajnok köszönt el, Manu Ginobili bejelentette visszavonulását. Miért szerettük, és miért nem felejtjük el soha? A cikk tele van videóval, de minden egyes kis mozi megéri, hogy rákattints.

Manu Ginobili 2002 óta játszott az NBA-ben, minden egyes pályán töltött percet a San Antonio Spurs színeiben töltött.

Tim Duncannel és Tony Parkerrel nagy hármast alkottak, és mivel az időszak legeredményesebb NBA-franchise-za volt az övék, ők állnak hármas leosztásban a legtöbb playoff-győzelmet szerző párosok listájának élén, és persze nem volt olyan hármas az NBA-történetében, aki több rájátszásgyőzelmet szerzett volna náluk. 14 szezont játszottak együtt.

4 bajnoki címmel (2003, 2005, 2007, 2014), két All-Star-meccsel (2005, 2011), 2 All-NBA-csapattagsággal (2008, 2011) és egy az Év hatodik embere díjjal (2008) köszönt el. De ezek csak a számok és díjak,  Manu ennél többről szólt, a világ egyik legszimpatikusabb sportolója és biztos vagyunk benne, hogy a legjobb csapattársainak egyike, azt sem feledjük, hogy argentinként tette világhírűvé a eurostepet.

Karrierje röviden:

Az argentin 2002-ben nem rutintalan középiskolásként lépett be először az NBA kapuján. 1999-ben 57. helyen draftolta a Spurs, állítólag nem is tudta, hogy aznap van a draft, másnap szóltak neki, hogy kiválkasztották. Nem meglepő, hogy még három szezon lehúzott Európában a Reggio Calabriánál és a Virtus Bolognánál. Igazi elismertséget Bolognában szerzett, a csapattal 2001-ben Euroligát nyert (I. – MEGVAN AZ EUROLIGA-GYŐZELEM) és persze ő lett a döntő MVP-je.

A válogatottal 2002-ben részt vett Indianapolisban a világbajnokságon, ahol egy picit belemart már az amerikaiak szívébe, hiszen azóta, hogy a profik játszanak a FIBA eseményein (1992) először kapott ki az amerikai válogatott. Természetesen Argentína győzte le, és Ginobili dobta ellene a legtöbb pontot (15). A válogatott végül ezüstérmes lett az USA-t másodikként legyőző Jugoszlávia mögött.

Így érkezett meg Ginobili 25 évesen a Spurshöz, ahol csatlakozott Duncanhez és Parkerhez, és egy évig még együtt játszott David Robinsonnal, újoncként Stephen Jackson cseréje volt. lassan alkalmazkodott az NBA-hez, viszont a rájátszásra közel 8 perccel nőtt az átalagos játékideje, ami azt jelentette, hogy örökös edzője, Gregg Popovich egyre jobban elkezdett bízni benne. A New Jersey Nets elleni finálét megnyerte a Spurs, így azonnal bajnok lett (II. – MEGVAN AZ NBA ARANYGYŰRŰ).

Második szezonjában már közel 30 perces játékos volt, és a meccsek közel felén kezdőként számítottak rá, ezúttal nincs bajnoki cím. Van viszont olimpia, ami Ginobili pályafutásában mérföldkőnek számít. 2004-ben ugyanis egy tehetségeket (pl. James, Anthony) és sztárokat (pl. Duncan, Iverson) egyaránt felvonultató amerikai válogatott utazott el Athénba. Ám a Dream Teamnek semmiképpen sem nevezhető csapat pocsék volt az egész tornán, az elődöntőben Argentínával találkozott, és a 29 pontos Ginobili vezetésével a dél-amerikai csapat jutott a fináléba, ahol Olaszország ellen is győzni tudott, így olimpiai bajnok lett (III. MEGVAN AZ OLIMPIAI BAJNOKI CÍM).

Manu Ginobili lett a második ember Bill Bradley után, akinek összejött a triplázás (Euroligát, NBA-t és olimpiát nyerni), ráadásul mindezt 3 év alatt érte el, és még csak 27 éves volt.

Amerikába visszatérve innentől lett szupersztár, az alapszakasz minden meccsén kezdett, a rájátszásban nem, de ott többet játszott, és megszerezte második bajnoki címét a Detroit Piston elleni döntőn. Először lett az All-Star-, ezt 2011-ben meg is tudta ismételni. Két év után Popovich mester felismerte, hogy hatodik emberként Ginobili még értékesebb lehet, mint kezdőként, de mindez nem jelentette azt, hogy kevesebbet játszott volna, és óriási hasznot húzott ebből a Spurs, bajnok lett 2007-ben, 2008-ban pedig a hátvéd meg is kapta „A Legjobb hatodik embernek” járó díjat, és az All-NBA harmadik csapatába került, miután karriercsúcsot jelentő 19,5 pontot átlagolt meccsenként. Abban az évben ő vitte a nemzeti zászlót a pekingi olimpia nyitóünnepségén.

34 éves korától volt perclimiten, de ez sem akadályozta meg benne, hogy felejthetetlen pillanatokkal ajándékozza meg a nézőket. Ugyanolyan fontos láncszem volt a parketten és a kispadon egyaránt. Aktívan kivette a részét a Spurs 2014-es bajnoki címéből. A Heat elleni döntőben majdnem 30 percet volt meccsenként a parketten átlagban, ekkor lett bajnok utoljára, így négyszeres NBA-bajnokként vonulhatott vissza. Tim Duncantől 2016-ban el kellett köszönnie, de ő még két évig maradt, és most jött el az idő, hogy elköszönjön. 2017-ben, 40 éves korában már attól rettegett minden spanyolul nem beszélő újságíró, hogy lemarad a visszavonulásáról.

Azonban ez egy évvel később, 2018. augusztus 27-én következett be:

Rengeteg dolog van, ami miatt örökké emlékezni fogunk rá. Végtelen szimpatikus természetét twitter-fiókjánál jobban talán semmi sem bizonyítja, de a pályán is világosan láttuk. Győztes, igazi versenyző alkat, de itt le kell szögeznünk, hogy vélhetően, ha nem a Spurshöz kerül az NBA-ben, nem Popovich mester keze alatt dolgozik, valószínűleg nem futott volna be ilyen karriert a ligában, és talán nem szerette volna mindenki azt, hogy 41 évesen is visszatérjen még egy szezonra. Mert jótulajdonságai mellett ehhez kellett az, hogy

  • merjék draftolni (Még egyszer: 57. pick volt), 1999-ben talán csak a Spurs mert európai pickkel kockáztatni.
  • NBA-pályafutása elején bízzanak benne, és éljen a bizalommal.
  • Popovich megtalálja a számára legjobb pozíciót, ami a hatodik emberé, de egy olyan hatodik emberé, aki többet játszik a kezdőknél, és a kulcsmomentumokban is a pályán van (3 szezonban volt csak többször kezdő, mint csere).
  • a megfelelő időszakban ne legyen túlterhelve, és jól menedzseljék a játékidejét 2003-tól 2011-ig 30 perc körül játszott, 34 éves korában kezdte Popovich limitálni az idejét, és pályafutása utolsó évében 19-23 perc között töltött a pályán. Nem ő öregedett, bírta volna, de Pop vigyáz a játékosaira.
  • a genetikája elképesztő lehet, mert bár a haját elvesztette, ugrani még mindig remekül tudott, sebessége is volt. Nem véletlenül viccelődött egyszer az edzője, hogy ha az örök fiatalság forrását keresik, kérdezzék őt, hogy hol van.
  • olyan játékrendszert játsszon a csapat, amiben egy ilyen okos csapatember ki tud bontakozni.

Számtalan páratlan megmozdulása volt attól függetlenül, hogy 25 vagy épp 41 éves volt. Az NBA össze is rakott egy Top20-at a 16 éves pályafutás legszebb mozdulataiból.

A eurostep mellett a lehetetlen dobások mestere is volt.

A dobócselek megvoltak? Sok védő még most is keresgél.

Az utolsó pillanatban róla nem volt épp könnyű kosarat dobni.

A denevérek sem voltak biztonságban.

A tempója miatt a cipők sem.

Talán kevés dolog érzékelteti jobban, hogy twitteren kik és mennyien köszöntek el tőle. Tényleg csak mazsolázunk, de ezek a nevek magukért beszélnek.

A mi zseninknek a Spurson kívül volt még egy csapata, amiről annyira sok szó nem esett. Az argentin válogatott aranygenerációja volt az övék, olyan sztárokkal játszott együtt a nemzeti csapatban, mint Luis Scola, Carlos Delfino, Andres Nocioni, Fabricio Oberto vagy épp Pablo Prigioni.

Köszönünk mindent, Manu! Gracias, Manu! #graciasmanu