LeBron Jamest Zion Williamsonra cserélhetik • SportTV

LeBron Jamest Zion Williamsonra cserélhetik

2019. 04. 02. 17:21    
Olvasási idő: 2 perc

Könnyen lehet, hogy Zion Williamson nem az NBA-ben mutatkozik majd be a nagyfiúk között, hanem a 2019-es kosárlabda vb-n Kínában. Méghozzá az amerikai válogatott tagjaként, ahol épp LeBron James állítólag megüresedő helyét veheti át.

Ezekkel a zsákolásokkal el tudná kápráztatni a kínai publikumot is. (Fotó: Patrick Smith/Getty Images)

Írtunk mi már Zion Willaimsonról, kétszer is. Egyszer bemutattuk őt, mint az NBA következő nagy reménységét, majd arról cikkeztünk, hogy a Nike-nak lehet hatalmas bukta lesz, hogy egy meccsen Zion lábáról szabályosan lerobbant a cipője, ami kisebb sérülést okozott neki.

Azóta annyi történt, hogy az NCAA bajnoki címére toronymagas esélyesként tartott Duke-ot kiütötte a Michigan State az NCAA negyeddöntőjében.

Zion történetének azonban nincs vége, a szakértők szerint továbbra is neki van a legnagyobb esélye az 1/1-es pozícióra a 2019-es drafton. Azonban még az NBA előtt egy másik feladat is várhat rá, amiből sokat profitálhat a jövőben. A The New York Times információi szerint az amerikai kosárlabda-válogatott vezetői gondolkoznak azon, hogy őt is elvinnék a 2019-es kínai vb-re.

Hogy ebből miért profitálna?

  1. A profik és a legnagyobb sztárok közé kerülne azonnal, ami talán segíthet a jövőbeni beilleszkedésében.
  2. Kína az Kína. Kell mondanunk, miért jó az, ha valaki felhívja magára a figyelmet a kínai piacon?

Hivatalosan még nem történt meg a kapcsolatfelvétel a felek között, és ez addig nem is fog, amíg Zion nem fogad ügynököt. Egyébként nem ő lenne az első főiskoláról a profi nagyválogatottba kerülő fiatal, 1992-ben, a barcelonai olimpián Christian Laettner volt az első fecske, 2012-ben Anthony Davis volt ott Londonban az ötkarikás játékokon. 1992 óta játszhatnak NBA-játékosok az olimpián, addig csak főiskolások alkották az amerikai csapatot, azóta a profiké már ez a terep majdnem mindig.

Hétfői hír volt az is, és a The Athletic információi alapján terjedt, hogy LeBron James lemondta a válogatottságot erre a világbajnokságra, de nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a 2020-as olimpián ismét szerepeljen a válogatottban.

Pontosan ezért tűnik úgy, mintha Zion Williamson lenne az, akire LeBron James-t cserélhetik.

Bár addig azért történik még ez-az, hiszen az amerikai bő keret 35 fős a 2019-2020-as eseményekre, ráadásul a liga krémje szerepel a listán. 

Az amerikai kosárlabda szövetség vezetője, Jerry Colangelo nem kommentálta egyik hírt sem, és azt mondta, a kerettel kapcsolatban a maga idejében tájékoztatják a közvéleményt.

Egyébként nem csak a csapatok és a válogatott vadászik Zion Williamsonra, hanem a sportszergyártó-cégek is. Sonny Vaccaro

aki 1984-ben a Nike-hoz szerződtette Michael Jordant azt mondja, olyan licit indul majd el Zionért, amilyet ő még életében nem látott.

A szakértők szerint 100 millió dollár fölötti összegről szól majd a végső szerződés, amit aláír.

És lehet ez nem egy felesleges információ a témánkat illetően:

Ha ugyanis végül az a Nike lenne a befutó a cipőüzleten, amelyik az amerikai válogatottat is öltözteti, és amelyik így úgy vinné el egy kínai körútra az új szerzeményt, hogy ott akár a márka kirakatarcával, a vb nagykövetével, Kobe Bryanttel is sokat pózolhatna, akkor…

(Folytatás pár hónap múlva)