A Székely tizennégy leánya
2011. 06. 15. 15:30 Olvasási idő: 2 perc
Egyszer volt, hol nem volt, a fáradt pesti vándornak mindig meleg étket adó kónyi pihenőhelyen túl, a soproni Lővéreken innen, volt egyszer egy Székely, annak pedig tizennégy szép, magyar leánya.
Mindannyiuk szívének egyetlen vágya volt: eljutni a messzi Lengyelországba, Katowice városába, ahol a legenda szerint Arnold és Levente napján varázslatos gyűrű jelenik majd meg, melynek szépségét soha, senki nem tudja majd kitörölni emlékezetéből, aki csak egyetlen labdát is vet reá.
Amint egy borús tavaszi napon házuk előtt, a palánkot támasztva együtt próbáltak valami csuda dolgot kieszelni, levelük érkezett Lengyelországból.
„Kedves Székely, drága Lányok,
mert oly ügyesen kosárlabdáztok,
egy utolsó esélyt kínálok,
hogy hazátok büszke lehessen rátok.
Rendezzetek tornát, ötcsapatosat!
Ha legyőzitek a finneket, a bolgárokat,
a holland és az ukrán sem bír veletek,
majd behódolnak nektek a németek,
engedem, hogy nyáron velünk legyetek.“
Felkapta erre a Székely a fejét, s gyorsabban, mint egy keresztátütés, sorba állította leányait. Tizenkettőt választott közülük, kettőnek pedig azt mondta: „Ti ketten velünk maradtok, figyeltek, tüsténkedtek, mert ha valóra válnak álmaink, nagy dolgok várnak rátok is.“
Megkezdődött a végső torna. Előbb a narancsba öltözött hollandok hullottak el, akiket sűrűn lepett meg, milyen magasra pattan a soproni labda. Majd jöttek a finnek, de a Székely-leányok őket is úgy zavarták haza, hogy azóta sem mertek hátrafordulni. Próbálkozott ukrán, erősködött bolgár, győzött a magyar.
Zsófi volt a vezér, úgy dolgozott, mint a templom harangja, mindig akkor szólt, amikor kellett. Orsi, a legkisebb leány volt az egyik legbátrabb. Dóra bírt el az ellen legsudárabbjaival, pedig egyszer olyat kapott vállára, hogy akik ott voltak, állítják: az ő karjuk is belesajdul, ahányszor erre gondolnak. Nusi volt mind közül a legszorgalmasabb: ugrott, mint a mezei nyúl, repült, mint a sasmadár és úgy tette rá a kezét minden labdára, hogy a legügyesebb polip csápjait is összekuszálta volna.
Egyetlen ellenfél maradt talpon. Az utolsó, a legnehezebb, a legbátrabb. A német lánysereg.
De ha a Székely leányai csak még egyszer úgy serénykednek, ahogy tudnak, akkor ma este még nem lesz itt a vége, fuss el véle.
