A sport mindig vonzott, a Sport TV közvetítései elém tárták a napi eseményeket.

Remek beszélgetéseket és szakmai előadásokat is láttam, ahol kiváló szakemberek foglalnak helyet.

További sikert kívánok önöknek!

Üdvözlettel:

egy néző, Sümegi Lajos

Sziasztok!
Sose felejtem el, milyen jó volt a Trash Talkban a tippelgetős játék, ahol NFL-, NBA- és NHL-meccsekre lehetett tippelni!!
Nagyon szuper volt!! 😀😀😀

2001, franciaországi női kosárlabda Európa-bajnokság.

Alig pár napja, hogy bekötötték hozzánk a parabolaantennát (hosszú éveken át a szomszédos Horvátország három közszolgálati adója volt az egyetlen forrás, amelyen keresztül leshettem a Serie A-t és a „nem kupaszerdán” játszott BL-meccseket), Pár hónappal azután, hogy a szicíliai Messinában jártam a Final Fouron. A PVSK-MiZóra épülő magyar válogatott, ultikirály kukac freemail pont hu vezetésével, a Sport TV-ben, talán Rónai Egon közvetítése mellett, Pálinkás József szakértésével történelmi sikert aratott.

A budapesti döntő a Sport TV csapatával.

A kedvenc emlékem Sapporo, de azt már „meggyóntam” itt: https://www.youtube.com/watch?v=KSgq8xhiTtQ&t=2326s, úgyhogy inkább egy 2016 februári élménnyel érkezem, amikor kiderült, hogy mégiscsak repkednek pillangók a gyomoromban „nagy emberek” közelében.
Szuper Levivel utaztunk Denverben, ahol megnézhettünk egy Colorado-Detroit meccset, ráadásként egy öregfiúk meccsel, melyen a 90-es évek legintenzívebb rivalizálásának főszereplői is jégre léptek. Az előzetes tervben nem volt olyan opció, hogy velük lehet forgatni, úgyhogy írtam egy csomó levelet, hátha. Aztán egy nappal a meccs előtt, hajnali 5-kor érkezett egy email, hogy pár óra múlva itt és itt lehet találkozni pár játékossal, és ugyan egyetlen név sem szerepelt a levélben azonnal felkeltettem Levit, hogy eljött a mi időnk. Úgy voltunk vele, hogy bárkivel beszélhetünk, elégedetten megyünk haza. Nem voltak nagy terveink, akár a cserekapusnak is örültünk volna, persze ő rögtön Steve Yzermanről kezdett álmodozni, de én próbáltam a földön maradni egészen a megjelölt helyszínig, ahol kinyílt a lift ajtaja és kilépett belőle kedvenc játékosom, Peter Forsberg. Köszi! Levi próbált nyugodt maradni „volt már olyan, hogy ugyanazon a jégen melegítettünk”, de itt már sejtettük, hogy jó napunk lesz. Aztán behúztuk Deadmarsht, Hejdukot, Foote-ot, Hinote-ot, Blaket aztán mintha minden lassított felvételben menne körülöttünk, belépett Niklas Lidström, szevasz… Boldogan mentünk ebédelni és az sem zavart, hogy a meccsből semmit sem láttunk, lévén a Coors Field egy baseball stadion, hokimeccset nehéz ott követni. Levi nem sírt, hogy nem lett meg Yzerman, szerintem a világon mindenkinek elküldte kikkel beszéltünk (gondolom ezt azért, mert én is kaptam tőle sms-t a listával, pedig ott ültem mellette), aztán a meccs után jött egy lány és közölte lehet menni az öltözőbe, de csak az egyik csapatéba lesz időnk, dönteni kell. Én marha rendes vagyok és mondtam legyen a Red Wings. Levit még életemben nem láttam olyan idegesnek és átmentem másodpilótába. „Ha előre lépsz kettőt ott állsz Yzerman előtt, ha 2 óra felé fordulsz már beszélhetsz is Shanahannel, ha most megfordulunk itt áll mögött Larionov, ha vele végzel balra három lépés és vár rád Maltby.” Kb. úgy éreztük magunkat, mintha Ancsin Jánost leszámítva a világ minden fontos jégkorongozójával találkoztunk volna. Másnap az aktuális csapatok még játszottak egy NHL alapszakaszmeccset is, de arra már nem is emlékszem. Köszi Sport TV, várom a folytatást:)

Ambros Martín magyarul a Rostov edzőjeként és a Soha nem érhet véget – F4 2019

Életem két legnagyobb sportélményét szeretném megosztani Önökkel.
Az első 2013 április 11. –én a Veszprém arénában lejátszott Győr-Valcea elődöntő. Nyolc fős baráti társasággal mentünk szurkolni. Feleségem egyedi sapkát készített, azóta is megvan, minden ETO játékos aláírásával (6. számú kép). Magasan, az utolsó sorban kaptunk helyet. Már a meccs elején berekedtünk, aztán folyamatosan elkezdtem szomorkodni. A félidőben magamba roskadva ültem, kérdezték mi a bajom. Mondogattam, nem igaz, először vagyok BL meccsen, nem vagyok jó kabalája a lányoknak. 11 perccel a vége előtt nem bírtam tovább, felugrottam és kimentem. Ittam egy kávét, a bejárat előtt beszélgetni kezdtem a rendőrkutyával, erre a rendőr arrébb vitte. Mondtam neki, öreg nem vagyok részeg, csak nagyon szomorú. Odamentem Marian Kozma szobrához, az arénából hatalmas tombolás hallatszott. Felhívtam a feleségemet, elmondtam, nem bírtam tovább, közvetítsen, mi van a meccsen. Mondta, Löke gólt lőtt, aztán Bulatovics is. Egyszer csak felkiáltott, 1 gól a különbség. Kérdeztem, mennyi van hátra, 8 mp., válaszolta. Rákiáltottam, tedd le, aztán futás a csarnokba. Keresztül a tv kábeleken, hatalmas hangorkán, senki nem foglalkozott velem, a kapu mögött találtam magam. A 2.sz képet valahonnan letöltöttem, valószínű bekerültem a sporttörténelembe. Rédei-Soós jobb válla felett látszom bőrdzsekiben, kezemben magyar zászló és a sapka. Meccs után összebarátkoztam Bálint Jánossal, aki Erdély szívéből, Gernyeszegről (Marosvásárhely É 18 km.) jött szurkolni az ETO-nak. Elkunyerálta a magyar zászlómat, cserébe ígért székely zászlót. A mai napig tartozik ezzel. Azóta is találkoztunk, a Bukarest ellen is eljöttek nekünk szurkolni.
Az utolsó 9 perc többszöri megnézése után rájöttem, – mivel 11 perccel a vége előtt kimentem – az ETO nekem köszönheti a továbbjutást. Amikor Ambros Martin időt kért ezt mondhatta: Lányok nem látom Karcsi bácsit, GO! Megérte kimennem.
Második legnagyobb sportélményem 66. születésnapomhoz kötődik. Egy mezőgazdasági gépeket forgalmazó cégnél voltam alvállalkozó. Születésnapom utáni nap reggeli megbeszélésén szokásomhoz híven vertem az asztalt, jó lenne már megújulni, erre kopogtak. Kinyílt az ajtó, belépett Kari Alvik Grimsbő a Győr megszámlálhatatlan címmel rendelkező kapusa. Ajándékba kaptam egy norvég kapusmezt, melyben a 2015-ös VB döntőjében védett. Nem nagyon tudtam szóhoz jutni. Jó barátok lettünk, később magyaros ajándékkal, norvég szöveggel köszöntem meg kedvességét. Hosszú lenne elmesélni, milyen egyszerűen jött össze az ajándékozás.

Sport1 – 16 voltam 2000-ben, mikor elindult. Gyerekkorom óta elvakult NBA-rajongóként minden követ megmozgattam, hogy valahogy nézni tudjam a csatornát, mert ott adtak meccseket. Azt hiszem, olyan 2002 körül lett számomra is elérhető a csatorna, akkor költöztem Szegedre, és a koliban volt Sport1.

20 éve tudtam, hogy egyszer majd a Sport1-nél akarok dolgozni, azt meg már gyerekkorom óta, hogy az NBA-ben akarok kosarazni. Utóbbival kapcsolatban hajlamos vagyok azt kamuzni, hogy azért nem lettem NBA-játékos, mert megsérült a térdem, de ez ordas nagy hazugság: 27 voltam, mikor történt…és akkor már a Sport TV-nél dolgoztam.

2-ből 1, azért ez nem rossz…

Én valahol mégis 2-ből 2-nek érzem: A Sport TV nélkül soha nem jutottam volna el NBA-meccsekre, nem forgattam volna egyszer Londonban az európai meccsen egy kisfilmet. Sőt, ebben a világ számára tragikus 2020-as évben sem ülhettem volna egyszer benn az Alley-oopban Csabi és Bazska mellett, hogy az orlandói buborékról beszéljünk.

Január harmadikán lesz 10 éve, hogy itt dolgozom, ennyi ideje vagyok részese ennek a csodálatos történetnek. A sztori felét együtt éltük át.

#köszi #boldogszülinapot