Lőw Zsolt élete most nagyon jó egyensúlyban van • SportTV

Lőw Zsolt élete most nagyon jó egyensúlyban van

2021. 06. 05. 11:27    
Olvasási idő: 2 perc

A Chelsea BL-győztes másodedzője, Lőw Zsolt exkluzív interjút adott a Balaton partjáról a Sport TV Europálya című műsorában. Ebben a jövőjével kapcsolatos kérdésekre is válaszolt. Elmondta, háromgyermekes apukaként, most nagyon jó egyensúlyban van az élete, és nem tudja, megérné-e ezt feladni egy vezetőedzői állásért. Felidézték Várhidi Péterrel az első profi mérkőzését, illetve N’Golo Kanté és Timo Werner is szóba került.

A BL-győzelem ünneplése közben. (Fotó: Getty Images)

„Jelen pillanatban az életminőségem egy nagyon jó egyensúlyban van a szakmámmal. Köztudott, hogy háromgyermekes családapa vagyok, és most, közel egy évvel ezelőtt született egy pici kislányom, és azt is tudjuk, hogy egy vezetőedzői feladat még több stresszel és felelősséggel jár, és még kevesebbet tud az ember igazából otthon lenni, úgy értem, fejben. Így is annyi időt és energiát vesz el a családomtól a futball már hosszú évtizedek óta, hogy nagyon gondolkozom rajta, megéri-e nekem az, hogy esetleg a családommal töltött idő rovására menjen az, hogy sokkal nagyobb felelősséget vállalok, és amikor otthon vagyok, akkor sem tudok igazából otthon lenni fejben. Akkor még jönnek a telefonok a sportigazgatóval, a tulajdonossal, a játékosokkal, a menedzserekkel, az újságokkal. Picit ezen gondolkozom, hogy most nagyon jól megy, és az ember egyre magasabbra lép, egyre nagyobb sikereket ér el pályaedzőként, hogy érdemes-e visszalépni egyet vagy kettőt, mondjuk elvállalni egy Bundesliga-csapatot, ami viszont sokkal nagyobb felelősséggel és téttel jár. Alkalmas vagyok-e rá, mint ember, az emberi kvalitásaim alapján arra, hogy nagyon komoly döntéseket meghozzak, naponta konfliktusokat éljek meg, és harcokba menjek bele? Nem biztos, hogy szeretném, ezért gondolkozom rajta ilyen hosszú távon” – árulta el a Chelseavel 2021-ben Európa trónjára jutó Lőw Zsolt a jövőjére vonatkozó kérdésre. A szakember épp szabadságát tölti, a Balaton partjáról Skype-on jelentkezett be.

Felidézték, hogy Lőw 1998-ban Várhidi Péternél mutatkozott be az Újpestben a Brugge elleni UEFA-kupa-meccsen Belgiumban, majd az NBI-ben egy Nyíregyháza elleni bajnokin. 2002-ben igazolt Németországba, ahol 2011-ig az Energie Cottbus, a Hansa Rostock, a Hoffenheim és a Mainz játékosa volt. Visszavonulása után előbb Ausztriában a Red Bull Salzburgnál és farmcsapatánál lett másodedző, majd a ranglétrán lépkedve előbb Lipcsében, később a PSG-nél, most pedig a Chelseanél dolgozik az európai labdarúgás elitjében. Thomas Tuchel másodedzőjeként a PSG-vel 2020-ban BL-döntőbe jutottak, 2021-ben – úgy, hogy szezon közben vették át a csapatot – a Chelseavel, már meg is nyerték a trófeát.

Két kérdést kapott a Chelsea jelenlegi keretét alkotó sztárjátékosokról. N’Golo Kantét méltatta, elmondta, hogy szerették volna korábban a PSG-hez igazolni, de most értik igazán, miért nem engedte el akkor a Chelsea. Kiemelkedő képességű játékos, a csapat motorja, kevés ilyen van a nemzetközi piacon, és az ilyen játékosok szerepe a meghatározó, ha egy klub komoly sikereket akar elérni. Boldogok, hogy vele dolgozhatnak. Timo Wernernek pedig szerinte nehéz éve volt. Egyrészt az első évében neki is szoknia kellett a Premier League ritmusát, intenzitását, mint minden más játékosnak, aki az angol bajnokságba szerződik. Másrészt peches is volt, hiszen 10-12 gólját is elvették. Bíznak benne, hogy ez a tanulás éve volt, és jövőre az igazi Timo Wernert látja majd a közönség.

Cookie beállítások