Egy „koreai” lépésre a döntőtől • SportTV

Egy „koreai” lépésre a döntőtől

2022. 08. 08. 09:00    
Olvasási idő: < 1 perc

Hat győzelemmel eljutott lány kézis ifiválogatottunk a világbajnoki elődöntőig Észak-Macedóniában. Három európai, két dél-amerikai és egy afrikai válogatott után most jön egy ázsiai is – elvégre egy reménybeli világbajnoknak a világ minden részéből jött ellenféllel el kell bánnia. 
A másik elődöntőben két európai csapat csap össze. Hiszen a kézilabda – többnyire – európai dominanciájú sportág…

Természetesen mindkét elődöntőt élőben mutatjuk meg a Sport1-en. Időben először a dán–holland összecsapás kerül a képernyőre. A két csapat közül a skandináv hibátlanul jutott el a négyig, a hollandok viszont útközben elhagytak három pontot is: az alapkörben remiztek a románokkal, a középdöntőben meg kikaptak Dél-Koreától. „Csak” csoportmásodikként jutottak a negyeddöntőbe, ott egyetlen góllal verték mg Izlandot. Természetesen a korábbi, mások ellen vívott mérkőzésekből nem lehet közvetlen következtetéseket levonni egy új csatára, de a dánok összeszedettebbnek és hatékonyabbnak tűnnek. Ugyanakkor a hollandok szinte minden korosztályban kiélezett küzdelemre képesek bárkivel – és az eredményességük az éles szituációkban meg is növekedhet.

A mieinké immár szokásosan a késő esti mérkőzés, ehhez már kezdenek hozzászokni lányaink. Ami a tornán eddig történt, az csaknem egyenlőségjelet tesz a két csapat közé: Magyarország és Dél-Korea is megnyerte mindegyik eddigi mérkőzését Szkopjében. Bohus Beáta csapata 173–128-as, Kim Eun Dzsungé 192–168-as összgólkülönbségnél jár, azaz a miénk +45, az ázsiaiaké „csak” +24, ők 19 góllal dobtak, a mieink viszont 40-nel kaptak kevesebbet. Persze ez csak játék a számokkal, hiszen az eredményeket hat-hat különböző ellenfelekkel szemben érték el. Ezzel együtt is, az „okosok” azt mondják, a kézilabdameccsek többségét a védekezőjáték hatékonysága dönti el, eddig a tornán ez a mieinknek sikerült jobban. Legyen igaza a „szakmának”, és ne változzon meg az előöntőben ez a tendencia! Akkor négy hét után ismét lesz egy korábbi exjugoszláv államban korosztályos világbajnokságon döntős kézilabdacsapata Magyarországnak!

U18-AS NŐI KÉZILABDA-VB, Észak-Macedónia. Elődöntő mérkőzések. Sport1 18:00 Hollandia–Dánia (kommentátor: Bartha Zoltán, műsorvezető: Ágai Kis András); Sport1 20:15 Dél-Korea–Magyarország (kommentátor: Petur András, műsorvezető: Ágai Kis András, szakértő és szakkommentátor mindkét meccsen: Borsos Attila és Deli Rita)