Szuper kupaszerda: Clásico és Lipcse–Dortmund • SportTV

Szuper kupaszerda: Clásico és Lipcse–Dortmund

2023. 04. 05. 17:26    
Olvasási idő: 5 perc

Gyakorlatilag leképezzük hétközi kupaközvetítéseinkben a keddet szerdán, ugyanúgy két német, egy-egy spanyol és olasz kupameccset mutatunk élőben. Csak éppen a Derby d’Italiát a Clásico „váltja”, ennek megfelelően az AMC Mikrós élő meccsünk meg az olasz másik elődöntő lesz, amelyet természetesen kora éjjel felvételről is megmutatunk.

Kétéves kép, az első Leipzig–Dortmund kupameccs után. Az döntő volt, BVB-sikerrel, a szerdai "csak" negyeddöntő lesz, de Berlin helyett a Red Bull Arenában csapnak össze (Fotó: Getty Images)

NÜRNBERG–STUTTGART

Egy négyszeres és egy háromszoros kupagyőztes csatája. A frank együttes az „alapító” trófeabirtolos, azaz a jogelőd Tschammer-kupa első győztese 1935-ben, amelyet négy évre rá meg tudott ismételni. Még a Bundesliga-korszak előtt született meg a harmadik siker, kvázi a klub fénykorában, hiszen egy évvel korábban nyerte meg 8. összémet bajnokságá (Kevesen tudják, hogy a pre-Bundesliga időszakot is a mai bajnoksággal együtt kezelve a 9-cel a „Club” a második legeredményesebb német klub a Bayern mögött.) A negyedik kupasiker éve 2007, emellett van az egyesületnek két vesztes kupadöntője is, 1940-ből és 1982-ből. A svábok kupasikerei összességében frissebbek, a három győztes és vesztett kupadöntős esztendő évszáma 1954 (a vb-győzelem éve), 1954 és 1998, illetve 1986, 2007, 2013.
A két klub korábban 1970 óta négyszer találkozott a kupában., mindannyiszor egymeccses kieséses formában, kétszer az 1FCN, kétszer a VfB bizonyult jobbnak s hogy még egyenletesebb legyen az elosztás, egy-egy hazai döntetlen és vereség sorakozik mindkét oldalon az eredménylistán. A legkiélezettebb csata egyszersmind a legnagyobb tétű is volt: 2007. május 26-án a berlini Olimpiai Stadion közel 75 ezer nézője előtt egy öt gólt, 1 piros és 9 sárga lapot hozó 120 perces találkozón Kristensen 109. percben szerzett góljával győzött a Club 3–2-re, megszerezve mindeddig utolsó DFB-kupatrófeáját.
A Nürnberg idénybeli kupaútja során a Regionalligás Kaan-Merienbornt 1–0-ra, majd a 3. Ligás Mannheimet 1–0-ra verte meg, a nyolcaddöntőben azonban a 11-esekig küzdött a másodosztályú Düsseldorffal, amelyet ugyancsak idegenben hosszabbításos 1–1 után 5–3-as rúgópárbajban sikerült kiejtenie. A Stuttgart három győzelemmel jutott el a 8-ig, a Dynamo Dredent idegenben 1–0-ra, a Bundesligás Bielefeldet otthon 6–0-ra, a 16 között a másodvonalbeli Paderbornt  2–1-re verte meg.
A legutóbbi bajnoki fordulóban a Nürnberg otthon kikapott a listavezető Darmstadttól 1–0-ra,  ezzel csupán a 13. helyen áll a 2. Bundesligában 29 ponttal, csupán három ponttal a már osztályozós helyen álló Regensburg előtt. A Stuttgart bajnoki szereplése sem sokkal fényesebb, sőt… A svábok szeme fénye sereghajtó az élvonalban, eddig csupán 20 pontot szerzett, de csak kettővel van elmradva  a már osztályozó s helyet elfoglaló Herthától. Igazából az is meglehet,  a húsvétvasárnapi Bochum elleni idegenbeli bajnoki csata fontsabb lehet a klub szurkolói és vezetői számára, mint az egyébként rangos kupanyegyeddöntő…

LEIPZIG–DORTMUND

Egyik csapat sem hangolt parádésan a kupacsatára. A Lipcse – küzdve a BL-t jelentő első négybe jutásért – otthon kapott ki a 8. Mainztól 3–0-ra, a BVB pedig nagy reményekkel eltelve nagyon simán elbukta a Klassikert az éppen edzőt váltó Bayernnel szemben. A „kozmetikázott” 4–2-es végeredmény nem mutatta híven a különbségat a két együttes között, a végi vezető bajorok sokkal közelebb álltak 4–0 után az ötösik és esetleg a hatodik gól megszerzéséhez, mint a dortmundiak a végül bekövetkező dupla szépítéshez. Pedig Missad Terzic csapata hatalmas lendületet vett: a megelőzpő 10 bajnokból 9-et memyert, egyet remire adott a csúcsranfógadó előőtt, spút meg is előzte a rekordbajnokokt a táblázaton, de a meccs megmutatta: a Bayern mindig más, mint a többuóiek.
Más kérdés, hogy kedden meg a Bayern bizonyította be a másik sablon igazságát: a kupa is mindig más, mint a ’”sima” bajnokik: fennállása alatt első ízben kapott ki hazai mérkőzésen a Freiburgtól.
Azaz mindkét nagycsapat vigasztalódni aka a kupában, amelyben az utóbbi időben jelentős sikereket arattak. Tulajdonképpen a kupavédő fogadja az őt megelőző kupagyőztest, vagy másként: a tavalyelőtti kupadöntő ismétlődik meg. Akkor a BVB körülbelül úgy verte meg, akkor még Szoboszlai nélkül, Orbánnal végig a cserepadon, de Gulácsval a kapuban felálló Lipcsét, ahogy szombaton kikapott a Bayerntő: már a félidőben 3–0-ra vezetett, a végén simán nyert 4–1-re, megszerezve fennállása 5., egy évtizeden belül harmadik kupagyőzelmét.
Azon kívül egyébként sosem találkoztak a kupában, ez lesz a második összecsapásuk. Az előzetesek szerint mindkáét magyar válogatott szokás szerint a kezdőcsapatban lép pályára Marco Rose együttesében.

BARCELONA–REAL MADRID

A két gólzsák, Karim Benzema és Robert Lewandowski lehetséges gólpárbaja döntő lehet a továbbjutást illetően (Fotó: Getty Images)

Az idény ötödik Clásicója következik a Camp Nouban. Az elsőn ősszel bajnokin a Real 3–0-re nyert.  A másodikat már az új esztendőben játszották, Rijádban, amikor a Barca „tüköreredménnyel”, 3–1-gyel vágott vissza és vitte el a 2022. évi spanyol Szuperkupát. Ezután következdett a kupaelődöntőő eéső csatája a Bernabéuban, amelyet Éder Militao öngóljával a teljesen védekező felfogában játszó katalánok nyertek meg, akik aztán a bajnoki „visszavágón” március derekán a Camp Nouban 0–1 után 2–1-re fordítottak Kessié 92. perces góljával. Azaz idén csak Barca-siker született a bajnoki és BL-címvédő ellen.
Ami az első kupameccset illeti, az oly sokszor a Real hősének bizonyuló Éder Miliao let a „fekete bárány”, öngólja teremtett előnyt a katalánoknak a mostani visszavágóra. Bár a nemzetközi kupaszereplés a szégyenfolt a Barca idényén, az MU elleni El-kiesés után Xavi együttese maximálisan koncentrálhatott a hazai feladatokra. A Szuperkupa után a bajnokságban már 12 pont az előnye éppen a Reallal szemben, a hátralévő 11 fordulóban aligha herdálja el ezt a tekintélyes különbségű vezetést. A kupában pedig jó az esélye a 43. döntőbe jutásara (az elmúlt évtizedben nyolcadszor juthatna oda) – az eddigi 42-ből 31-et sikerült győztesen befejeznie.
A hét végén a Barca könnyed 4–0-val hangolt a kupa-Clásicóra a kiesőjelült Elche ellen, a sikerből Lewandowski duplával, Ansu Fati és Ferran Torres egy-egy találattal vette ki a részét. A Real sem lustálkodott a gólgyártást illetően, egy hatost vágott a Valladolidnak Benzema (3), Rodrygo, Marco Asensio és Lucas Vázquez révén.
Az Elche elleni siker a Barca ötödik győzelme volt sorozatban, a 450 perc alatt csupán egyszer került a labda ter Stegen kapujába. Ebben az idényben a Camp Nouban egyébként a Bayern elleni 0–3 óta 9 mérkőzéses győzelmi sorozatot épített, legutóbbi sikerét éppen a Real ellen aratta, s 2023-ban csak a királyi gárdától kapott (egyetlen) gólt  saját szentélyében.
A Valladolid elleni 6–0 jólesett ugyan a madridi lelkeknek, de sok reményt nem jelent a bajnoki címvédésre, így kimondva-kimondatlanul ismét a BL-győzelem kerül az örökrekorder madridiak célkeresztjébe.
Míg a Barca rendszeres résztvevője a Copa del Rey-fináléknak, a Real 2014 óta nem jutott a döntőbe – akkor amúgy a blaugranát verte meg ­a végküzdelemben – , azaz nem jönne el a „világvége” a spanyol fővárosban, ha ez a sorozat most folytatódna.
Mellesleg a már többször emlegetett márciusi 2–1 volt a Barcelona tétmeccsen elért 100. győzelme a Clásicókon – a Real 101-nél tart…

A Barca úgy nyerte meg az Elche elleni meccset, hogy tekintélyes sérültlistája nem gyarapodott tovább. A mostani meccsen sem számíthat Xavi Pedri, Dembélé és Frenkie de Jong  (valamennyien ágyékproblémákkal küzdenek) és Christensen (vádlisérülés) szolgálataira. A vasárnapi edzésen egyikük sem vett részt,  a Nou Campon sem lesznek bevethetők. Ugyanakkor Raphinha eltiltása a bajnokin letelt, de aligha szorítja ki a csapatból Ansu Fatit vagy Ferran Torrest.
A Realnál Ancelottit Rüdiger erőnléti állapota aggasztja, térdsérülése után orvosi teszteket kell teljesítenie, nem valószínű, hogy kezdhet. A német szerepeltetése kérdéses, Ferland Mendy viszont biztosan nem játszhat vádlipanaszai miatt és Mariano Díaz fellépése is felettébb bizonytalan. Nacho is el volt tiltva, de visszatérhet, ő is ez egyik lehetséges Rüdiger-helyettes. Vinícius Junior ugyan megkapta harmadik sárgáját a Király-kupában, de a döntő előtt törlik a sárgákat, így az ő játékának nincs adminisztratív akadálya.

NÉMET KUPA, negyeddöntő. Sport2 17:45 1. FC Nürnberg–VfB Stuttgart (kommentátor: Haraszti Ádám, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hegyi Iván); Sport2 20:30 RasenBallsport Leipzig–BV 1909 Borussia Dortmund (kommentátor: Fülöp László, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hegyi Iván)
SPANYOL KUPA, elődöntő, visszavágó. Sport1 20:15  FC Barcelona–Real Madrid (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Petur András, szakértő: Hajdu Attila, Hrutka János és Nyilasi Tibor)
OLASZ KUPA, elődöntő, első mérkőzés. AMC Mikro 21:00 (felv. Sport2 23:00)  Cremonese Calcio–ACF Fiorentina (kommentátor: Engyel István)