Stine Oftedal visszavonul • SportTV

Stine Oftedal visszavonul

Sport TV avatar Sport TV 2024. 01. 23. 19:58    
Olvasási idő: 2 perc

A Győri Audi ETO KC és a norvég válogatott világklasszis irányítója exkluzív interjút adott a Sport TV-nek, amelyben bejelentette, hogy 2024 nyarán szünetet tart, ami úgy véli, egyenértékű a visszavonulásával is.

Stine Oftedal az interjú során. (Fotó: gyorietokc.hu)

Stine Oftedal 2017-ben 25 évesen, már többszörös világ- és Európa-bajnokként igazolt a Győri Audi ETO KC-be. A célja egyértelmű volt: BL-t nyerni a zöld-fehérekkel. Ez eddig kétszer (2018-ban és 2019-ben) sikerült is neki, emellett négyszer magyar bajnok és háromszor kupagyőztes lett az ETO-val. A legfőbb célt tehát többször is elérte, miközben a világ egyik, ha nem a legjobb kézilabdázója is volt ebben az időszakban. A szurkolók imádják, ahogyan hozzá is közel állnak a magyar drukkerek és az a kultúra, amivel hazánkban találkozott. A Sport TV exkluzív interjúja – amelyben a kérdező szerepét ezúttal Szabó Tamás, a Győri Audi ETO KC nemzetközi igazgatója vállalta magára – a Magvassy Mihály Sportcsarnokban készült, ahol Oftedal az első nagy nemzetközi sikerét (U19-es Európa-bajnoki cím) aratta, illetve ahol manapság nap mint nap edzésre jár. „Nekem a kézilabda nagyszínpadán tényleg itt kezdődött minden. Most, hogy itt élem a mindennapjaimat, ezt könnyű elfelejteni. És igen, ez most valahol csak egy edzőközpont a számomra. De sokszor gondolok bele, hogy hú, igen, ez az a terem. Nagyon sokat jelent nekem. Játszottam telt ház előtt Norvégiában is, de egy teli norvég aréna meg sem közelít egy magyart. Őrületes volt. A szó legjobb értelmében véve. Belekóstolhattunk a magyar kézilabda-kultúrába, ami az igazat megvallva csodálatos. Komolyan!”

A beszélgetés során kiderült, hozott egy nagyon nehéz döntést, és 2024 nyarán szünetelteti, de egyben alighanem le is zárja profi pályafutását. „Szünetet tartok. Nagyon valószínű, hogy ezzel vége is a karrieremnek. De kicsit azért szeretném még nyitva tartani ezt az ajtót. Sok játékost láttam, aki visszavonult, de annyira hiányzott neki, hogy talált egy másik megoldást, hogy folytathassa. De egyelőre az tűnik a leghelyesebbnek, ha végleg befejezzem. Itt, ebben a klubban és profiként is” – jelentette be az interjúban.

A 2023-24-es szezon hátralévő részében természetesen még láthatjuk majd győri mezben, mindent megtesz azért, hogy a klub minél jobban szerepeljen, és öt év után ismét Bajnokok Ligáját nyerjen. Ez Oftedal számára a harmadik, a klub számára pedig a hatodik BL-sikert jelentené. Emellett nyáron még Párizsban a válogatottban vállal szerepet, hiszen elképesztő trófeakollekciójából egyetlen győzelem hiányzik csak: három világbajnoki és négy Európa-bajnoki címe van ugyan, de olimpián még nem sikerült aranyérmet nyernie, igaz, két bronzérmet már akasztottak a nyakába.

„Várom, hogy ne kelljen annyira önzőnek lennem, amennyire egy sportolónak muszáj lennie. Nagyon várom, hogy ez nyomás végre lekerüljön rólam” – fogalmazott a szupersztár, aki azt is elmondta, nagyon elégedett mindazzal, amit elért pályafutása során, és picit szeretne közelebb lenni párjához, a szintén kézilabdázó, német válogatott Rune Dahmkéhoz, a családjához és a barátaihoz.