Luka Doncic 73 pontjánál eddig csak Wilt Chamberlain és Kobe Bryant dobott többet • SportTV

Luka Doncic 73 pontjánál eddig csak Wilt Chamberlain és Kobe Bryant dobott többet

2024. 01. 27. 15:21    
Olvasási idő: 2 perc

Épp a napokban lett nagykorú Kobe Braynt 81 pontos mérkőzése, hiszen a Lakers ikonja 2006. január 22-én szórta meg magát a Toronto Raptors ellen. Tegnap aztán jött Luka Doncic, és bemutatta az elmúlt 18 év legjobb teljesítményét, hiszen 73-at dobott az Atlanta Hawks ellen.

Lassan a mezszáma is cél lehet a szlovén zseni számára. (Fotó: Getty Images)

2018. június 21-én az NBA-draft harmadik helyén az Atlanta Hawks az akkor már Euroliga-győztes, Euroliga- és Eb-MVP szlovén Luka Doncicot választotta ki, de szinte azonnal tudvalevő volt, hogy ha a tervek szerint halad majd minden, akkor a Dallas Maverickhez cserélik majd. Ez végül be is következett, Trae Young ment Dallasba egy 2019-es elsőkörös választás (aki később Cam Reddish lett) társaságában. Csak azért említjük ezt meg, mert a kiválasztása után még Atlanta Hawks baseballsapkában adott interjút:

Ma már azonban nem csak baseballsapkája van, amelyen az Atlanta Hawks szerepel, hanem egy történelmi skalp is. Mivel tegnap a Mavericks zsenije 73 pontot dobott a Hawksnak az atlantai State Farm Arenában. A msccet meg is nyerte 148-143-ra a Mavericks:

Minden pont Doncictól:

Talán nem meglepő, hogy megkapta a meccslabdát, és megünnepelték a társak az öltözőben.

Sőt, egy papírlapra is felkerült a 73, ahogyan az Wilt Chamberlain 100 pontos meccse óta szokás a klasszis meccsek után.

A szörnyő az ebben, hogy ráadásul mindössze 33 mezőnykísérlet kellett neki ehhez a pontmennyiséghez, hiszen 25-ször be is talál, ami majdnem 76 százalékos mezőnyszázalék, kiesett 13/8 tripla is a kezéből, leszedett 10 pattanót, és csak három gólpasszon múlt a történelem első 70 pluszos tripla-duplája.

Ahogyan fentebb írtuk, Kobe Bryant 2006-os 81 pontos meccse óta nem volt ilyen teljesítmény a ligában, és a 70-et is mindössze négyszer érte el valaki (Devin Booker 2017-ben, Donovan Mitchell és Damian Lillard 2023-ban és Joel Embiid ezen a héten hétfőn). Ha pedig a történelmi távlatokat nézzük, 73-nál többet csak Wilt Chamberlain (ő kétszer) és Kobe Bryant dobott, és Doncicon kívül még Chamberlainnek volt két 73 pontos meccse, illetve a legendás David Thompsonnak, aki 1978-ban az utolsó játéknapon a pontkirályi címre hajtva jutott eddig. Egyébként akkor ő nem nyert, mert George Gervin azon a napon 63-at dobott, így övé lett a cím.

Itt meg kell jegyezni, hogy mindeközben Devin Booker is bemutatott egy 62 pontos produkciót, de az pontosan annyira került árnyékba Doncic mögött, mint hétfőn Karl-Anthony Towns 62 pontja. Először fordult elő az NBA-ben, hogy egy héten kétszer is elérik a 70 pontot, arra pedig 1962 óta nem volt példa, hogy egy héten legyen négy 60 pluszos meccs a ligában.

Szóval nem semmi, ami ezen a héten történt. Lesz tehát miről beszélni a vasárnapi Alley-oopban, és talán a Riválisok hete még tartogat nagy dolgokat, mondjuk azokon a meccseken, amiket a Sport TV-n is meg lehet majd nézni.

Denver Nuggets – Philadelphia 76ers: január 27., szombat 23:30, Sport1 (élő); január 28., vasárnap 11:00, Sport2 (felv.)

NBA Action: január 28., vasárnap 11:45, Sport1

Alley-oop: január 28., vasárnap 20:30, Sport2 (élő)

Indiana Pacers – Memphis Grizzlies: január 28., vasárnap 21:30, Sport2 (élő)