Korábbi bajnokok a legjobb nyolcért • SportTV

Korábbi bajnokok a legjobb nyolcért

2024. 02. 20. 05:03    
Olvasási idő: 4 perc

A BL, illetve az elődkupa egy-egy bajnoka csap össze az egyetlen hollandiai helyszínen kieséses rájátszás első körében. A házigazda PSV győzött régebben 1988-ban egy sorozathistóriai döntőben, még a BEK-korszakban. A kezdetektől 32 esztendőre fordult először, hogy szerzett gól nélkül telt el a 120 perc és 11-es párbajban dőlt el a trófea sorsa, amelyet a holland együttes a Benfica ellen nyert el. A vendég BVB már a BL-korszakban diadalmaskodott, az 1992-ben bevezetett szisztéma első német bajnokaként, a címvédő Juventust legyőzve.

Sebastian Haller friss Afrika-kupa-győztesként most a BL-ben folytatná a gólgyártást (Fotó: Getty Images)

A Philips-gyári együttes az ellenfél nyolc esztendő után jutott a BL kieséses szakaszába, a gyakran odajutó Borussiával került szembe. Ötödször szerepel a nyolcaddöntőben – 17 esztendő óta csak másodszor – , 2006–07 óta először. A Dortmund összesen 9-edszer, hat szezonon belül ötödször kerólt a playoffba, bár a legutóbbi négyből háromszor nem sikerült továbblépnie. Ebben a kiírásban a PSV második helyen végzett az Arsenal mögött a B-csoportban, A Dortmund megnyerte a „halálcsoportot”, az F-et, a PSG, a Milan és a Newcstle előtt.

A két együttes összesen majdnem 700 kupameccsének közös halmaza mindössze kettő, csupán a 2002–03-as csoportkörben találkoztak, akkor a 3. játéknapon Eindhovenben 3–1-re nyerni tudott a Borussia, Jan Koller (21. p.), Tomás Rosicky (69.) és Márcio Amoroso (90+2.) góljaival, a hazaiaktól Van de Scaaf (74) talált be. Dortmundban 1–1-et játszottak, Koller szerzett vezetést (10.), Bruggink egyenlített (43.). Akkor az A-csoportból a Dortmund másodikként jutott tovább a győztes Arsenal mögött, a PSV negyedikként kiesett.
A holland klub örökmérlege erősen negatív német csapatok ellen (10 gy., 7 d., 20 v.), otthon természetesen jobb a kép (9–3–6). Ez lesz az első meccse német klub ellen a 2016–17-es csoportkör óta, amikor idegenben 4–1-re, otthon 2–1-re kikapott a Bayerntől. Ez utóbbi hárommeccses németek elleni hazai győzelmi sorozatnak vetett véget. Miután első tíz hazai meccséből mindössze kettőt vesztett el Bundesliga-klubok ellen (5 gy., 3 d.), az utóbbi 8-on négyszer vesztett, a másik négyet megnyerte. Legutóbbi kieséses párharcát német klub ellen a 2002-es Európa-liga legjobb 32-je között a HSV ellen vívta, amikor idegenben szerzett kevesebb góllal esett ki (0–1 Hamburgban, 3–2 Eindhovenben). Azzal alakult a holland-német ki-ki meccsek mutatója 6–7-re, az elsó hatból ötöt megnyertek, a másik 7-ből 6-ot elvesztettek a németalföldiek). A PSV nyolcaddöntős mérlege 2–2, a legutóbbit nyolc éve az Atlético Madrid ellen két 0–0, 210 perces góltalan csörte után 11-esekkel 8–7-re elveszítette. 17 BL-részvétele közül az ezt megelőzőt 2018–19-ben teljesítette, akkor mindössze 2 ponttal. Azóta háromszor elbukott a selejtezőben, 2021-be a playoffban a Benfica, tavaly a Rangers ellen. Az El A-csoportjában tavaly 2. lett az Arsenal mögött, 6 meccséből négyet megnyerve, majd a későbbi győztes Sevillától búcsúzott (0–3, 2–0): Tavaly sorzatban harmadszor lett ezüstérmes az Eredivisiében – kétszer az Ajax, egyszer a Feyenoord mögött – , a BL-selejtező 3. körében kezdte ezt a kupakiírást, amelyben az osztrák Sturmot 4–1, 3–1-re verte meg, Luuk de Jong három gólt szerzett a párharcban. Aztán ugyanabban a fázisban visszavágott a Rangersnek az egy évvel korábbi vereségért a glasgow-i 2–2 után Eindhovenben 5–1-re kiütve a skótokat.

Ha valaki, Luuk de Jong lehet képes a BVB védelmi falának feltörésére (Fotó: Getty Images)

De Jong a hollandiai meccsen elért fejes góljával az egyedüli PSV-játékos lett, ki öt egymás utáni európai kupatalálkozómn gólt szerzett. (Az előző rekordot holtvresenyben néggyel Willy van der Kuylennel, Ralf Edströmmel, Gerrie Deijkersszel, Romárióval és Dzsudzsák Balázzsal együtt tartotta.) A csoportkötrt 0–4-gyel kezdte Lodonban az Arsenaltól, 2–2-t játszott otthon a Sevillával, 1–1-et játszott Lensban, a visszavágón 1–0-ra nyert, győzött Sevillában is kétszer is hátrányból fordítva 3–2-re, végül hazai 1–1-gyel fejezte be az Arsenallal. A negyedik fordulóbeli Lens elleni 1–0-val vetett véget 15 meccses nyeretlen sorozatának a BL főtábláján, amióta 2015-ben legyőzte a CSZKA Moszkvát 2–1-re az utolsó játéknapon, közte az eredménymérlege 5 d., 9 v. volt. A Lens elleni siker egyebben első győzelme is volt legutóbbi hazai meccséből (4 d., 5 v.). Ebben az idényben a Sevilla és az Arsenal elleni iksz volt az a két hazai meccs a legutóbbi nyolcból, amelyet nem nyert meg, hat győzelme alatt 19 gólt szerzett. Legutóbbi 11 otthon vívott mérkőzéséből csak a 2022-es Rangers elleni vereség az egyetlen volt (7 gy., 3 d.).

A Dortmund örökmérlege negatív holland klubok ellen (3 gy., 3 d., 5 v.), hazai pályidegenben viszont teljes egyensúlyban áll (2 gy., 1 d., 2 v.). Legutóbb a 2021–22-es csoportkörben az Ajaxtól idegenben 4–0-ra, otthon 3–1-re kapott ki. Két egymást követő meccset hollandokkal szemben szintén az Aajxszal vívott, 4–1-re nyert Amszterdamban, miuán 4–0-ra kikapott Dortmundban. Egyetlen ki-ki párviadalát ugyancsak az Ajaxszal vívta még az 1996–96-ban, akkor Amszerdamban 0–2, otthon 0–1 lett az eredmény. Még egy fájdalmas vereség érte a BVB-t a hollanfoktól, 2001–02-ben a Feyenoord ellen veszítette el az UEFA-kupa-döntőt, Rotterdamban.
A Bundesliga előző idényének másodikja összesen 18., sorrendben a 8. idényében szerepel a BL-ben, legutóbbi 11 szezonjában csak kétszer nem jutott el a playoffig. Az előző idényben a G-csoportban a ManCity mögött másodikként végzett, a nyolcaddöntőben aztán alulmaradt a Chelsea-től (1–0 otthon, 0–2 Londonban), az volt a harmadik alkalom a legutóbbi öt évben, mikor ebben a fázisban búcsúzott. Nyolcaddöntős továbbjutás-kiesés mutatója 4–4, örökmérlege 16 meccsből 8 vereség (6 gy., 2 d. mellett). Első két idegenbeli nyolcaddöntős mérkőzésén veretlen maradt (1 gy., 1 d.), de a legutóbbi hatból 5-öt elvesztett. Ezt a kiírást párizsi 2–0-s vereséggel kezdte, majd otthon gól nélkül remizett a Milannal, ám dupla győzelemmel folytatta a Newcastle ellen (1–0, 2–0), az 5. napon 3–1-re győzött a San Siróban, majd hazai 1–1-gyel fejezte be otthon a PSG ellen. A milánói és a newcastle-i sikerrel idegenbeli győzelmei száma 10-ra emelkedett (6 d., 16 v. mellett), mindegyik a legutóbbi 24 találkozón született (2 d., 12 v.). Az 1997-es BL-győztes és 2013-as döntős elszalasztotta a Bayern sorrendben 11. bajnoki címének megszerzést, de a záró fordulóban 2–2-t játszott Mainzban, és bajorok ismét megszerzték a bajnoki óriás salátástálat.

A PSV pénteken este 2–0-re legyőzte otthon a Heraclest Luuk de Jong és Boscagli góljával, és veretlenül, 62 ponttal tízpontos előnnyel vezet a Feyenoord előtt. A Dortmund szombaton ikszelt Wolfsburgban (gól: Füllkrug), ezzel hátránya négy pontra nőtt a Stuttgart mögött, a 4., még BL-es helyen áll a Bundesligában.
A PSV-ből Lang térd-, Bella-Kotchap vállsérülés miatt hiányzik, Til rúgást kapott az előző bajnokin. A BVB-ból Nmecha derék-, Adeyemi izomsérülés miatt bevethetetlen

Kapcsolódó

PSV–BORUSSIA DORTMUND kupamúlt

Egymás ellen: 2 mérkőzés, 1 döntetlen, 1 Dortmund-győzelen, 2–4-es gólkülönbség
Örök európai kupaszereplés: 55 kupaévad–408 mérkőzés–180 győzelem–94 döntetlen–134 vereség / 639–468 gólok (az örökranglistán: 14.), ill. 35–288–142–56–90 / 479–343 (ör.: 27.)
BEK-/BL-szereplés: 31–197–74–47–76 / 271–250 (ör.: 18.), ill. 22–176–84–35–57 / 294–218 (ör.: 17.)
Legjobb BEK-/BL-eredmény: győztes (1988), ill. győztes (1997)

BAJNOKOK LIGÁJA, nyolcaddöntő, első mérkőzés. Sport1 20:00 a játéknap felvezetése (műsorvezető: Petur András, szakértő: Holczer Ádám, Kéri András és Nyilasi Tibor); Sport2 20:45 Paris Saint-Germain FC–Real Sociedad (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Petur András, szakértő: Holczer Ádám, Kéri András és Nyilasi Tibor); Sport2 23:00 összefoglaló a nap eseményeiről FC (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Petur András, szakértő: Holczer Ádám, Kéri András és Nyilasi Tibor)