Bárki lesz az NBA bajnoka, köszönetet mondhat Paul George-nak • SportTV

Bárki lesz az NBA bajnoka, köszönetet mondhat Paul George-nak

2025. 06. 19. 21:24    
Olvasási idő: 3 perc

Elképesztő történet, hogy a jelenleg NBA-döntőt játszó Indiana Pacers és Oklahoma City Thunder keretének alapjait is Paul George-nak köszönhetjük, aki 2010-től 2017-ig a Pacersben, majd 2017-től 2019-ig az Oklahoma City Tnunderben játszott. Nagyot nyert mindkét csapat az elcserélésével.

2017-ben ez eg nagyon nagy csere volt. (Fotó: Getty Images)

Paul George karrierje első hét szezonját az Indiana Pacersben töltötte 2010-től 2017-ig. Ebben az időszakban négyszer volt All-Star, és háromszor került be valamelyik All-NBA vagy All-Defensive csapatba. 2013-ban és 2014-ben keleti döntőig vezette a Pacerst, de ott nem bírt a LeBron James és Dwyane Wade vezette Miami Heattel.

Indiana Pacers

2017 nyarán a Pacers az Oklahoma City Thunderhez cserélte Victor Oladipoért és Domantas Sabonisért. Innen lesz izgalmas a sztori. Victor Oladipót 2021-ben a „Nagy Harden Cserében” Houstonba postázta az Indy. Cserébe érkezett Brooklynból Caris LeVert és két kéőbbi második körös választás (Tristen Newton és Jalen Pickett). Caris LeVert később továbbment Clevelandbe, ahonnan Ricky Rubio és egy 2022-es második körös és egy 2023-as első körös választás érkezett. Ez a két jövőbeli draftcetli Andrew Nembhardot és Ben Sheppardot jelentette. Jalen Pickett Julian Strawtherrel együtt Denverbe került 2023-ban Mojave Kingért és egy jövőbeli 2024-es elsőkörösért, aki végül Isaiah Collier lett. Collier, egy jövőbeli elsőkörös választásként benne volt abban a csomagban (Bruce Brown, Kira Lewis, Jordan Nwora és még két további elsőkörös mellett), amit a Toronto Raptorshoz küldtek Pascal Siakamért. Ez utóbbi játékos megszerzésében tehát csak részben játszott szerepet George, de mégis benne volt.

Domantas Sabonis esete azonban sokkal egyértelműbb. Amikor a litván Sacramentóba került Justin Holiday-jel, Jeremy Lambbel és egy jövőbeli második körössel karöltve (Jordan Walsh), akkor az ellenértékben ott volt Tyrese Haliburton, Buddy Hield és Tristan Thompson. Haliburtont nem kell bemutatni, hisz jelenleg ő a Pacers leghidegvérűbb gyilkosa. Buddy Hieldért később bezsebeltek egy 2029-es második körös választást és a Barcelonában játszó Juan Nunez játékjogát.

Összegezzük csak:

Tyrese Haliburton, Pascal Siakam, Andrew Nembhard (három alapember) és Ben Sheppard megszerzéséhez is kellett részben vagy teljes egészében Paul George

Thundehez cserélése.

Oklahoma City Thunder

Na ez még durvább.

Paul George karrierje legjobb szezonját az Oklahoma City Thunderben játszotta a 2018-19-es szezonban. Harmadik lett az MVP-szavazáson. Az értéke akkor a csúcson volt, és a Los Angeles Clippers nagyon mélyen a zsebébe nyúlt, hogy az Angyalok Városába csábítsa.

Shai Gilgeous-Alexander, Danilo Gallinari, négy jövőbeni elsőkörös és két választáscsere volt akkor George ára. A 2022-es elsőkörösből Jalen Williamst választotta ki a Thunder. Tehát

a liga jelenlegi egyik legjobb párosát a George-csere hozta össze a Thundernek.

Ezen kívül a jelenlegi keretből még Dillon Jonest választotta még a Thunder a Clipperstől érkező lehetőséggel. Továbbá ennek köszönhetően draftolhatnak majd az első kör 15. és 24. helyén a 2025-ös drafton, illetve az idei 44. választást Gallinariért zsebelték be Atlantából. A Clippers 2026-os elsőköröse is megy majd Oklahomába.

Ez a cikk nem azért született, hogy Paul george-t rossz színben tüntesse fel, mert ő egy zseniális kosárlabdázó, akinek a Pacers és a Thunder akkor is sokat köszönhetett, mikor ezen csapatokban játszott. Például ilyen megmozdulásokat:

Sokkal inkább azt mutattuk volna be, hogy milyen jól elsülhet az, ha egy csapat a jövőbefektet, ha kénytelen megválni egy sztárjától.

Sajnálatos hír a Clippersnek, hogy George az öt Clipperses szezonja után szabadügynökként meg Philadelphiába, így onnan nem érkezett ilyen csomag cserébe… A Clipperst egyébként nem érdemes lesajnálni, hiszen idén rájátszásba jutott, és kőkemény, hétmeccses párharcban bukott csak el a Denver Nuggetsszel szemben.  A Sixers ellenben 2016 óta nem végzett ilyen pocsék helyen, mint 2025-ben, a 24-58-as mérlegnek és a draftsorsolásnak köszönhetően a harmadik választás lesz az övé.

Azonban a draft most keveseket foglalkoztat, hiszen a Thunder 3-2-re vezet az NBA döntőjében, így a szezon egy vagy két legfontosabb meccse következik. A hatodik meccs Indianapolisban lesz, ahol a Pacers az életben maradásért, a Thunder pedig a bajnoki címért játszik. Izgalmas lesz. A hatodik meccsen Fülöp Marcell, Németh István és Tőrös Balázs várja majd a nézőket. Az Alley-oopban pedig majd pénteken Csabi és Bazska biztosan megvitatják a hatodik meccs eseményeit.

A (biztos) program:

Indiana Pacers – Oklahoma City Thunder: június 20., péntek 2:30, Sport1 (élő); 11:00, Sport2 (felv.); 21:00, Sport1 (felv.)

Alley-oop: június 20., péntek 20:00, Sport1

NBA Action: június 22., vasárnap 10:30, Sport1