Humphries „negyeddöntős finálé” előtt • SportTV

Humphries „negyeddöntős finálé” előtt

2025. 10. 26. 12:58    
Olvasási idő: 2 perc

Az év végi nagy majorversenyek a trófeákért folyó harcon kívül még egy fontso „mellékszálat” is tartalmaznak. A feltörekvő Luke Littler vihar iramban igyekszik utolérni világelső honfitárs-druszáját, Luke Humphriest – ebben is érdekes fejleményeket hozhat a dortmundi Eb-torna…

Humphries: tovább nő a majortrófea-gyűjtemény? (Fotó: pdctv.com)

A két Luke közül Humphriesnek van védeni való pontja (összege), a tavalyelőtti Eb-n negyeddöntős volt – Littlernek nincs, mert akkor még nem volt „pontszerző” korban. A pénteki nyolcaddöntő érdekes fejleményt hozott ebben az ügyben is. Littler ugyanis kikapott a mezőny egyik „évuüizedes klasszisátúl”, James Wade-től, majd Humphries az est meccsén döntő leges küzdelemben legyúrte a szenzációsan teljesítő Cameron Menziest. Azaz Cool Hand Luke „pénzénél van”, veszteni már nem veszt, sőt ha rlődöntőzi, 15 ezer, ha netán megnyeri az Eb-t – amely nem mellesleg még hiányzik trófeagyűjteményéből –  95 ezer fonttal növeli világranglistás összegét, azaz tesz egy lépést afelé, hogy az idén már ne érhesse utól őt  Littler.
A negyeddöntőben – ilyen a mechanikus sorsolás – éppen Wade lesz az ellenfele, azaz The Machine lehet a „mérleg nyelve” – az ő esetleges végső sikere ismétlés lenne, neki ugyanis már megvan az Eb-győzelem, még 7 évvel ezelőttről.
Van persze erre másik erős pályázó is, az egyre jobb formába lendülő  Van Gerwen – továbbra is 10 nyert legre menő meccsen – megveri a szintén „régi motoros” Daryl Gurney-t és tovább menetel az alsó ágon. Amelyen egyébként lehet tiszta holland elődöntő is, ha Gian van Veen jobbnak bizonyul Ryan Joyce-nál.
Ha már a németalföldieknél tartunk, az Eb-n a nyolcak közt három is szerepel, „holtversenyben” a három angollal, egy-egy északír és német társaságában, „Pikachu” Pietreczko képviseli a házigazdákat.
Izgalmas napnak nézünk elébe, az esti fázisban a két elődöntő és a finálé már 11 megnyert legig tart…

DARTS Európa-bajnokság, Dortmund, Westfalenhalle. Sport2 13:00 és 19:00 a negyeddöntő, majd az elődöntő mérkőzései, valamint a döntő (kommentátor: Fülöp „180” László és Bartha „Magaisversenyez” Zoltán, szakkommentátor: Vereczkey Lajos)

DARTS EURÓPA-BAJNOKSÁG, A ZÁRÓ NAP PROGRAMJA

 Délután (negyeddöntő)
Ryan JOYCE (angol)–Gian VAN VEEN (holland)
Michael VAN GERWEN (holland)–Daryl GURNEY (északír)
Danny NOPPERT (holland)–Ricardo PIETRECZKO (német)
James WADE (angol)– Luke HUMPHRIES (angol, 5. kiemelt)
Este (elődöntő)
JOYCE/VAN VEEN–VAN GERWEN/GURNEY
NOPPERT/PIETRECZKO–WADE/HUMPHRIES
Döntő
AZ ELŐDÖNTŐ GYŐZTESEI