A formációváltás jól működött a Vojvodina ellen, de a Twente ellen komolyabb teszt jön

Proaktív, kezdeményező Fradit láttunk. (Fotó: Fradi Média)

Amennyiben a lövések számát (12-10), az xG-t (1,5-0,9) vagy éppen a tizenhatoson belüli labdaérintések számát (15-19) vesszük alapul, akkor összességében egy meglehetősen kiegyenlített meccset játszott a Ferencváros Szerbiában a Vojvodina ellen, a helyzeteit azonban iszonyatosan hatékonyan kihasználva mégis sikerült idegenben előnyt szerezni Borbély Balázs együttesének, hogy aztán a visszavágón Szűcs Kornél korai kiállítása után még az első félidőben eldöntsék a továbbjutás kérdését a zöld-fehérek. Ebben a párharcban megfigyelhető taktikai elemek, személyi változtatások (Keita illetve Zachariassen kezdetése, csak hogy néhányat említsünk) és az előző évadhoz képesti látványos formációváltás (3/5 védős rendszer helyett 4 védős formáció) azonban számos érdekességet szolgáltatott, amelyekből talán levonható néhány következtetés a megújult Fradi játékára vonatkozóan. Elemzésünkben ezeket az aspektusokat tárgyaljuk. 

Míg Robbie Keane jellemzően 3-5-2-ben küldte pályára csapatát a 2025/26-os szezonban, addig Borbély Balázs lényegében hozta magával a Győrben jól megszokott 4 védős rendszert: a Vojvodina elleni Európa-liga odavágón a 4-3-3-at, a visszavágón pedig a 4-2-3-1-es hadrendet próbálta ki, összességében sikerrel. Az előző idényben megszokhattuk, hogy az európai kupaporondon kifejezetten óvatos, pontosabban fogalmazva reaktív, második szándékból történő futball jellemezte a Fradit, melynek célja a támadó átmenetek maximalizálása volt, akár mélyről indulva, akár magasan szerzett labdákat követően. 

Az Európa-liga 2025/26-os kiírásában 45,9%-os labdabirtoklást átlagolt Keane csapata, mindezt úgy, hogy négyszer is (Genk, Fenerbahce, Ludogorets, Sporting Braga) 40% alatt maradt ez a mutató. Ez a taktikai elképzelés a magasabban jegyzett csapatok elleni mérkőzéseken meglehetősen hatékonynak bizonyult, a bajnokságban azonban sokszor kiütközött a hiányossága ennek a fajta megközelítésnek. Ehhez képest Borbély Balázs érkezésével már rögtön az első tétmeccsen olyan változtatást húzott meg, ami merőben más filozófiát mutat: a Vojvodina elleni idegenben meccsen egy rendkívül proaktív és kezdeményező hozzáállás jellemezte a Fradit, ami egy 55,9%-os labdabirtoklásban nyilvánult meg (a visszavágón elért 68,4% a kiállítás miatt erősen torzít). Természetesen önmagában véve a magasabb arány még nem feltétlenül jelent fejlődést vagy egyértelmű előrelépést, kezdésnek ugyanakkor mindenképpen az új edző bátorságát támasztja alá. 

Ha megnézzük a lenti aggregált vizualizációt, akkor több taktikai aspektust is érdemes kiemelni. Egyrészt látszik, hogy a Ferencváros labdabirtoklási fázisa némiképpen aszimmetrikus volt, ugyanis Dibusz szinte mindig vagy a tengelyben helyezkedő és a centrális területeken labdát kérő belső védőket (Raemaekers, Gómez) vagy a stabil meccset hozó Osváth-ot találta meg a jobb oldalon. Naby Keita labdajáratásban betöltött kulcsfontosságú szerepét egy korábbi elemzésünkben már megénekeltük, de ez a passz-hálózat szintén alátámasztja, hogy milyen sokszor keresték őt a társak és hogy mennyire sokat volt játékban az 58-szoros guineai középpályás. Keita, Kanichowsky és Corbu kifejezetten közel játszottak egymáshoz és remekül funkcionáló középpályás triót alkottak, a szélességet pedig mindkét oldalon a szélső bekkek (Cadu, Osváth) adták. Egészen látványos volt, hogy a 2025/26-os idényben sokat mellőzött Zachariassen mennyire felszabadultan futballozott a pálya jobb szélén, az ő ragyogó játékára még nagy szükség lesz, amennyiben vérmes európai célokat tűztek ki a zöld-fehérek. 

A Ferencváros passz-hálózata a Vojvodina elleni odavágón

A Twente elleni meccs vitán felül jóval nagyobb erőfelmérőnek ígérkezik, az eddig látottak alapján ugyanakkor aligha kell félteni a Fradit. A jó kezdés megvan, így joggal bízhatnak a szurkolók egy még jobb folytatásban az Eredivisie tavalyi szezonjának 4. helyét megszerző csapata ellen.