A zoknijába tette kivert fogát, és játszott tovább

2020. 01. 18. 13:14    
Olvasási idő: < 1 perc

Dennis Schröder az Oklahoma City Thunder játékosa. Csapata legutóbbi meccsén kapott egy ütést, kiesett a foga, lehajolt, betette a zoknijába, és fog nélkül játszott tovább. Ráadásul már másodszor csinálta ezt pályafutása során…

Schröder jó szezont fut Oklahomában. (Fotó: Getty Images)

Az Oklahoma City Thunder tegnap a Miami Heat-et fogadta, és a vendégcsapat 115-108-ra győzött. Tényleg remek csapat épült idén Miamiban, amely Jimmy Butler vezetésével magabiztosan tartja második helyét a keleti konferenciában. A tegnapi meccsen Kendrick Nunn és Bam Adebayo volt a két legjobb pontszerző.

Érdekes eset történt a második negyedben. A Thunder csereirányítója, Dennis Schröder – aki egyébként 30 percet játszik meccsenként, és gyakran alacsony szerkezetben Chris Paullal és Shai Gilgeous-Alexanderrel együtt van a pályán – a második negyedben ütközött Duncan Robinsonnal.

Szóval kiesett egy foga, majd a zoknijába dugta, a meccs pedig ment tovább. 38 percet játszott.

Az a vicces, hogy nem először fordult ez elő vele, 2015-ben még az Atlanta Hawks-ban szerepelt, és akkor a Trail Blazers ellen történt vele hajszálpontosan ugyanez. Akkor Meyers Leonard térdét fejelte le.

Érdekesség. Meyers Leonard fent volt a pályán a tegnapi meccsen is, hiszen most épp a Miami Heat játékosa.

Egyébként az esetről valahogy Steve Nash klasszikus fognélküli interjúja jutott eszünkbe, amikor letört foggal adott interjút a Utah Jazz elleni meccs után.

Aki ma NBA-t akar nézni, kapcsoljon este 21:30-kor a Sport2-re, mert élőben közvetítjük a New Orleans Pelicans – Los Angeles Clippers meccset.

Cookie beállítások