Így fertőzte meg az NBA-t a koronavírus

Szabó Máté avatar Szabó Máté 2020. 03. 14. 12:34    
Olvasási idő: 5 perc

Ahogyan a világot, úgy az NBA-t is nagyon gyorsan „fertőzte meg” a koronavírus. De hogyan jutott el az NBA az „Ugyan már, ez csak egy megfázás. Kenjük be sárral, az elég lesz!” (Köszönöm ezt Pedrónak!) gondolkodástól odáig, hogy a szezont felfüggesztették határozatlan időre? Haladjunk szépen sorban. Ma nem lesz NBA-meccs, de Alley-oop igen.

Rudy Gobert és Donovan Mitchell. Az első két fertőzött hivatalosan az NBA-ben. (Fotó: Getty Images)

A sajtóközleményekben szereplő COVID-19 név a ’coronavirus disease 2019’ (koronavírus-betegség 2019) hivatalos elnevezés rövidített alakja. 2019. december 12-én azonosították először hivatalosan a vírust emberben Közép-Kína legnépesebb városában, Vuhanban, majd januárban kezdett el gyorsabban terjedni.

Innen indult el a járvány, amely szépen lassan a világ jóformán minden pontjára eljutott. Január 30-án már világméretű vészhelyzetről beszéltünk, Európát és az Egyesült Államokat február végén érte el komolyabban a járvány, addig is megjelent szórványosan, de innentől már tömegesen betegedtek meg az emberek. Február 28-án az USA-ban Oregonban, Kaliforniában és Washingtonban volt regisztrált fertőzött, olyan is, aki nem járt Vuhanban, vagy Olaszországban. Ehhez képest 12 nap kellett ahhoz, hogy az NBA-t lezárják határozatlan időre.

Nézzük, az NBA szempontjából hogyan alakultak a dolgok ebben az időszakban:

CJ McCollum volt az első NBA-játékos, aki felhívta a figyelmet rá február 29-én, hogy megjelent a koronavírus Oregonban, Lake Oswegoban. Azt írta twitteren, hogy egy ideig nem ad autogramot, és mindenkinek felhívta a figyelmét a kézmosás fontosságára. Majd megosztott rengeteg hírt az oldalán. Érdemes visszagörgetni arra a napra McCollum twitterén:

A liga maga március másodikán reagált először hivatalosan, amikor tájékoztatót, ajánlásokat küldött a csapatoknak és a játékosoknak. Ekkor még megelégedtek azzal, hogy ökölpacsi legyen kézfogás helyett, és hogy az autogramosztásnál legyenek körültekintők az emberek, mossanak kezet, stb…  De nem titkolták, előfordulhat, hogy a jövőben szigorítják majd a szabályokat, ha azok a szervezetek és hatóságok, akikkel kapcsolatban vannak, ezt javasolják majd nekik.

3-4 nap csend következett, nem azt jelenti, hogy nem beszéltek róla, hanem hogy ott volt levegőben, tudott róla mindenki, de a helyzet nem vált kritikussá. Március nyolcadikán jöttek az első lépések. Korlátozták az öltözőbe belépő emberek számát, előírták, milyen távol kell lennie az újságíróknak egy-egy interjú vagy sajtótájékoztató alkalmával (2-2,5 méter). Kézzelfogható közelségbe kerültek a zártkapus meccsek.

Ebben az időszakban történt, hogy Steph Curry influenza miatt kihagyott egy meccset visszatérése után, mindenkiben megállt az ütő (Kaliforniában jelen volt már masszívan a vírus az első pillanattól), de kiderült, hogy csak influenzás. Addig, amíg csak szó volt a zártkapuról, addig bátran mondta azt LeBron James is, hogy ő nézők nélkül bizony nem lép pályára.

Pár nappal a szezon befagyasztása előtt sem gondolta, nem is gondolhatta senki, hogy ez lesz a vége. Így történhetett meg az az eset – ami örök klasszikus lesz a jövőben -, hogy Rudy Gobert azzal viccelt egy szigorított körülmények között megszervezett sajtótájékoztatón, hogy megfogdosta az összes mikrofont, amit elé raktak. Ma már tudjuk, ekkor ő már bőven fertőzött volt.

A következő körben biztossá vált, hogy kezdeni kell valamit a mérkőzések lebonyolításával. Ahogyan egyre többen fertőződtek meg az országban, szinte biztossá vált, hogy zártkapus-meccsekre legalább szükség lesz, de olyan eshetőség is szóba került, hogy a vírus szempontjából gócpontoknak tekinthető városok csapatai ideiglenes semleges környezetben játsszanak. Ma már arról beszélnek, hogy a Pacers, a Rockets és a Knicks vezetői a zártkapus meccsek ellen voltak. Ők úgy vélték, inkább a halasztás, mint az üres csarnokok. Március 11-én San Franciscóban a városvezetés megtiltotta az 1000 főnél nagyobb létszámú rendezvényeket, ez nyilván hatott a Warriors meccseire. Be is jelentette a klub vezetése, hogy a csütörtökre tervezett Warriors – Nets mérkőzés már zártkapus lesz.

Innentől az tűnt a lehető legjobb forgatókönyvnek, ha „csak” zártkapus meccseket kell rendezni, de a szezon megy tovább. A liga beszüntetése azonban amerikai idő szerint szerda reggelre már ott kopogtatott az ajtón. Érezhető volt a változás a játékosok gondolkodásában is. LeBron James is megfontoltabbá vált, és a pár nappal korábbi nyilatkozatát finomítva azt mondta, természetesen nem volna jó, ha nézők nélkül kellene játszani, de bízik a liga és a klubja vezetőiben, betartja a protokollt, és úgy tesz majd, ahogyan kell.

Március 11-én, szerdán este (magyar idő szerint március 12-én hajnalban) 6 mérkőzést tervezett az NBA, az alábbiakban a magyar meccskezdési időontokat használom. Azt lehetett tudni, hogy a Utah Jazz két játékosa, Rudy Gobert és Emmanuel Mudiay influenzagyanúval orvosi vizsgálatra ment Oklahoma Cityben koradélután. Aznap Thunder-Jazz meccset rendeztek volna a városban. Az influenza-teszt negatív lett Rudy Gobert esetében, majd koronavírusra is tesztelték, az viszont pozitív eredményt hozott. Korábban Mudiayről is jelentek meg olyan hírek, hogy az ő tesztje is pozitív lett, de ez nem volt igaz. Azonban egy ilyen eredményt nem azonnal kap meg az ember, hanem 4-6 órával a teszt után. Gobert a szállodában maradt, míg a csapat elindult a csarnokba.

Rudy Gobert biztosan bekerül majd az NBA történelemkönyvébe. Vélhetően ő lesz a koronavírus jelképe örökre a ligában.

Rudy a szállodában, a Jazz készül a meccsre, de a keleti parton elindul a játéknap:

Az éjféli 76ers-Pistons meccsen és a fél egyes Heat-Hornets összecsapáson nem történt semmi szokatlan. Nyert a Sixers és a Hornets.

Szintén fél egykor kezdődött az Atlanta Hawks és a New York Knicks meccse, amin két kutyaütő csapat találkozott. Semmi különösre nem számíthattunk, de hála istennek hosszabbítás volt a meccsen. Mert így eljutott Atlantába a hír Rudy Gobert tesztjéről, és arról, hogy a liga le fog állni, ha egy fertőzött játékos van a sorozatban. Vince Carter pedig NBA-rekordot jelentő 22. szezonját játssza jelenleg, és ha nem változik a helyzet, az is előfordulhat, hogy utoljára lépett pályára március 11-én. Miután megtudta a közönség, hogy véget ér a szezon, elkezdte kiabálni a nevét a lefújás előtt, és Lloyd Pierce be is állította az utolsó másodpercekre. És milyen jól tette!

Carter a meccs után azt mondta, reméli, lesz majd folytatása a szezonnak, de ha nem, legalább bedobta az utolsó kísérletét.

Az 1-kor kezdődő Dallas Mavericks – Denver Nuggets meccs volt az utolsó, amit még elkezdtek. A harmadik negyedben futott be a hír, hogy az NBA szünetelteti a szezon hátralévő részét, de ettől függetlenül befejezték a meccset, nyert a Dallas. A Mavericks tulajdonosa, Mark Cuban kapta meg először a hírt a csarnokbon, és így reagált:

Na most térjünk vissza Oklahoma Citybe! Gobert pozitív tesztjéről tájékoztatták az illetékeseket valamikor 2 óra körül. A feldobásra 2 óra után 10-15 perccel került volna sor alapesetben. A csarnok tehát tele volt nézővel, a játékosok már készültek a feldobásra, de amint befutott a hír, törölték a meccset. Donnie Strack, a Thunder orvosi csapatának vezetője szaladt oda a játékvezetőkhöz a hírrel, ők egyeztettek az edzőkkel, Quin Snyderrel és Billy Donovannal, és az NBA illetekéseit is értesíteni kellett. A játékosokat beterelték az öltözőbe, majd a játékvezetők is elhagyták a játékteret. Ezután bejelenti a helyi műsorközlő, hogy a meccset elhalasztják. Az egész helyzet szürreálisan néz ki egyébként, de mégis gyorsan és hatékonyan történnek a dolgok azért:

Kiderült, hogy Gobert nem csak az újságírókkal, de a csapattársakkal is meggondolatlan volt. Hozzájuk ért, fogdosta a cuccukat, stb… De ettől függetlenül a labda úgyis megfordul minden játékos kezében. A Jazz minden játékosát és dolgozóját tesztelték, Donovan Mitchell tesztje is pozitív lett. Állítólag nem kicsit tudná megfojtani a franciát 1 deci kakaóban. Születtek vicces tweetek, hogy

Rudy Gobert annyira jó védő (az elmúlt két szezonban ő lett az Év Védője), hogy nem csak bármely játékost, de az egész ligát meg tudja állítani.

Gobert egyébként elnézést kért az eset miatt, belátta, hogy felelőtlen volt, és reméli, sokan tanulnak az esetéből.

Emellett arra kérték a Jazz legutóbbi ellenfeleinek játékosait (Celtics, Knicks, Wizards, Raptors, Raptors), hogy vonuljanak ők is önkéntes karanténba, és rajtuk is végezzék el a teszteket. Senki nem produkált pozitív mintát.

A nap utolsó meccsét Sacramentóban játszotta volna a Kings és a Pelicans 3:30-tól. Az egyik játékvezető, Courtney Kirkland hétfőn a Jazz Raptors elleni meccsén bíráskodott, így lefújták ezt a találkozót is.

Az NBA minimum 30 napra leáll, azután felülvizsgálják a helyzetet, és döntenek a folytatásról. A játékosok nem edzhetnek együtt, de csapatuk régiójában kell maradniuk, sokan elkezdtek kőkemények 2K-zni, például Luka Doncic.

Van aki már jelezte, hogy unatkozik, és ha ilyen lesz élete a visszavonulás után, ő még 25 évig játszani akar. Ezt Giannis Antetokounmpo tweetelt.

Többen (eddig Kevin Love, Giannis, Zion, Blake Griffin, Mark Cuban és a Kings tulaja, Vivek Ranadive is) is jelezték, hogy pénzt adományoznak azoknak, akik jelentős pénzektől esnek el az elmaradó NBA-meccsek miatt. A liga is sok pénzt veszíthet, a játékosok is bukhatják a fizetésük egy részét, de nekik azért ez nem kenyérre kell a legtöbb esetben. Bízzunk benne, hogy egyrészt a vírussal kapcsolatos helyzet konszolidálódik, majd Adam Silverék az NBA vezetésével, a játékosszakszervezettel és a közvetítési jogokat birtokló tévétársaságokkal ismét a lehető legjobb döntéseket hozzák majd az emberek egészsége, a szurkolók és a liga érdekében.

Reményeink szerint, ha csúszással is, de megy tovább az szezon. A Dallas Mavericks – Phoenix Suns meccs elmarad, de Alley-oop lesz, és ezt a terveknek megfelelően szombaton 22 órától lehet majd megnézni a Sport2-n. Szaniszló Csaba és Tőrös Balázs többek között a megkerülhetetlen koronavírusról is beszélnek sok más érdekesség mellett. Továbbá kitalálják, mi lenne a legjobb út a liga előtt a következő hónapokban, és az Alley-ooppal kapcsolatos terveket is megosztják a nézőkkel.

Forrás: Elsősorban ez az ESPN-cikk, és a COVID-19 pandémiáról szóló Wikipedia szócikk. Továbbá az elmúlt két hét NBA-vel kapcsolatos hírei például a magyar nyelvű Kezdő5 oldalról és amerikai podcastekből és híroldalakról.

Cookie beállítások