A The Last Dance-ben kamuzott Jordan vagy 2011-ben? • SportTV

A The Last Dance-ben kamuzott Jordan vagy 2011-ben?

2020. 05. 26. 19:37    
Olvasási idő: 3 perc

Úgy is fogalmazhatnánk, hogy hazudott Isiah Thomas-szal és a Dream tTeammel kapcsolatban. A The Last Dance-ben azt mondta, nem ő mondta, hogy nem akar Barcelonába menni, ha Thomas is a csapat tagja. Korábban egy interjúban viszont pont ezt állította…

Nem szerették egymást, pedig Thomas chicagói. (Fotó: twitter / @BSO)

A The Last Dance egyik ”főellensége” egyértelműen az az Isiah Thomas volt, aki annak a Detroit Pistonsnak a legjobb játékosa volt, amelyik a hat bajnoki cím előtt zsinórban háromszor (1988, 1989 és 1990) megállította a Chicago Bullst a keleti konferenciában; majd 1989-ben és 1990-ben is bajnok tudott lenni. Nem véletlenül hívták ezt a Detroit Pistonst Bad Boys Pistonsnak, hiszen egyrészt keményfiúk alkották, másrészt bárkinek nekimentek, alattomosan játszottak, de eredményesen. Michael Jordan az ellene használt „Jordan Rules” – röviden: ha megindul a gyűrű felé, azonnal ki kell ütni, le kell ütni, meg kell állítani, bármi áron, és bármilyen eszközzel – miatt kezdett el gyúrni, és akkor tudta magát átverekedni először a Pistonson, amikor ő is elég erős lett, és a csapata is készen állt rá.

Ez 1991-ben jött el, amikor is 4-0-s söpréssel jutott túl a Bulls a Pistonson. Ekkor történt az a bizonyos gratuláció nélküli levonulás, ami olyan mély nyomokat hagyott Michael Jordanben:

Nem titkolja, hogy utálja Thomast a mai napig, de azt a sorozatban is elmondta, hogy az NBA történetének második legjobb irányítójának tartja Magic Johnson mögött. Tehát a képessége és eredményei miatt Isiah Thomas befért volna a Dream Teambe, és Thomas azt gondolja, a kézfogás miatt nem volt ott Barcelonában. Egyébként a legendák is így szóltak hosszú éveken át: Hogy Jordan, de olyan nagyon a többi játékos sem akart Thomas-szal játszani. A The Last Dance-ben Michael Jordan öntött tiszta vizet a pohárba, amikor azt mondta, hogy neki nem volt ahhoz köze, hogy Thomas nem volt ott az olimpián. Mert mikor felhívta Rod Thorn, aki a Dream Team keretének kialakításért felelt, Thorn arra a kérdésre, hogy kik vannak a keretben, azt válaszolta, hogy az, aki miatt kérdezi, az nem a keret tagja.

Viszont van egy kis bibi. Most előkerült egy régi hangfelvétel, amin Jordan Jack McCallum „The Dream Team Tapes” podcastsorozatában máshogy idézte fel ezt a telefonbeszélgetést:

„Rod Thorn felhívott, és azt mondtam neki: ’Rod, nem fogok játszani, ha Isiah Thomas is a csapatban van.’ Ő biztosított róla, hogy Chuck (nem Chuck Daly, hanem Charles Barkley) sem szeretné Isiah-t, szóval Isiah sem lesz ott a csapatban.”

Etikai szempontból nem vet jó fényt Jordanre, ha a saját sorozatában ferdített az igazságon, és ugye Horace Grant is felhúzta magát egykori csapattársán, mikor az azt mondta, hogy ő szivárogtatott az öltözőből infókat Sam Smithnek a „The Jordan Rules” című könyvhöz (ezt egyébként ajánljuk mindenkinek). Pedig egyes források szerint tényleg ő volt, illetve Phil Jackson, de ezek soha nem lettek hivatalosan kimondva, csak sejteni lehet. Sőt, állítólag Scottie Pippen is be van gőzőlve a sorozat miatt.

Szóval a The Last Dance még egy ideig téma lesz, sok sebet tépett fel ez a 10 óra…És ugye NBA-meccsek sincsenek MÉG, de most júliusi rajtról beszél több forrás is. Nagyon jó lenne, ha Disneyland mentené meg az NBA 2019-20-as szezonját.

A Sport TV-n viszont addig is lesznek kiváló archív meccsek. Például ezen a héten is:

Minnesota Timberwolves – Phoenix Suns 2005-ből, Kevin Garnett 47 pontja

Május 28., csütörtök 23:30 Sport1; és május 29., péntek 18 óra Sport2

Kevin Garnett 2005. január 4-én dobta karriercsúcsát, 47 pontot a Phoenix Suns ellen. Leszedett mellette 17 lepattanót, kiosztott 4 gólpasszt és szerzett 2 labdát is. Egyetlen baj volt ezzel, hogy a másik oldalon a későbbi MVP, Steve Nash által vezetett Phoenix Suns volt, amelyik végük 62-20-szal zárta az alapszakaszt, és a nyugati döntőbe is bejutott.

New York Knicks – Charlotte Bobcats 2014-ből, Carmelo Anthony 62 pontja

Május 30., szombat 21:30 Sport1

Az NBA történetében 42 alkalommal dobott legalább 62 pontot egy játékos, a jelenleg is aktív kosarasok közül erre ketten voltak képesek, Devin Booker, akinek volt egy hetvenpontos meccse, és Carmelo Anthony, aki 2014-ben 62 pontot dobott a Charlotte Bobcats ellen. Ez a legtöbb, amit valaha dobott valaki a Madison Square Gardenben.

Wilt Chamberlain 100-pontos meccse, majd Tim Duncan és Dikembe Mutombo portréja

Május 31., vasárnap 21:15 Sport1

Egyszer fordult elő a történelemben, hogy egy NBA-játékos 100 pontot dobjon. Wilt Chamberlain tette ezt meg, akinek a pályafutását nem is olyan régen már felidéztük. Most jöjjön a történelmi 100 pontos meccs. Utána pedig egy kis időutazás Tim Duncan és Dikembe Mutombo pályafutását felidézve.