Decemberben lesz női kézi Eb északon és a Sport TV-n • SportTV

Decemberben lesz női kézi Eb északon és a Sport TV-n

2020. 09. 10. 10:43    
Olvasási idő: < 1 perc

Az EHF közleménye szerint a 2020-as női kézilabda Európa-bajnokságot a terveknek megfelelően megtartják decemberben Norvégiában és Dániában, csak két norvég város került ki a rendező helyszínek sorából.

Az „A kézilabda visszatér” szlogen jegyében az Európai Kézilabda-szövetség, valamint a két rendező ország szövetsége csütörtökön megerősítette, hogy a 2020-as női kézilabda Európa-bajnokság a terveknek megfelelően decemberben lebonyolítható. Az egyetlen változást az jelenti, hogy a Norvágiába sorsolt meccseket egyetlen arénában, a Trondheim Spektrumban tartják meg. A két dán város, Frederikshavn és Herning marad, csak a csarnokok csökkentett nézőtéri kapacitással üzemelnek majd. Az EHF közleménye szerint Norvégiában minden mérkőzést 200 néző tekinthet meg a helyszínen, míg a Dániában érvényes jelenlegi előírások szerint az ottani találkozókra 500 szurkoló látogathat ki, de a szövetség igyekszik olyan egészségügyi koncepciót kidolgozni, ami ennél több érdeklődő belépését is lehetővé teszi.

Az eredeti elképzelések szerint Norvégiában Stavanger és Oslo is rendező lett volna, azonban a helyi szervezőbizottság a vírus okozta bizonytalanság, illetve gazdasági okok miatt végül egy helyszín mellett döntött. A torna helyosztóit is a

Az Eb-t december 3. és 20. között rendezik meg, a magyar válogatott az első csoportkörben a világbajnok Hollandiával, valamint Szerbiával és Horvátországgal szerepel egy négyesben Trondheimben. A középdöntőbe jutáshoz az első háromban kell végeznie Elek Gábor és Danyi Gábor együttesének.

A Sport TV élőben közvetíti a 2020-as női kézilabda Európa-bajnokságot.