Így értéktelenednek el a sztárok az NBA-ben • SportTV

Így értéktelenednek el a sztárok az NBA-ben

2021. 02. 16. 21:41    
Olvasási idő: 3 perc

Egy napon belül két egykori All-Star is elveszítette fontos játékos jellegét az NBA-ben. Pár éve, a csúcson mindketten hatalmas szerződést kötöttek, és most ez határozza meg a sorsukat. Blake Griffin és Andre Drummond esetében is úgy döntöttek klubjaik, a Pistons és a Cavaliers, hogy nélkülük folytatják tovább. Pedig egy éve ilyenkor még csapattársak voltak Detroitban.

Nem is olyan régen, még a Pistons két vezére voltak. (Fotó: Getty Images)

Blake Griffin volt a 2010-es évek egyik legjobb erőcsatára, és nem mellesleg az NBA egyik legizgalmasabb látványossága volt. Egyszerűen öröm volt nézni, ahogyan a Los Angeles Clippers játékosaként szétszaggatta néha a gyűrűt.

Már újoncként All-Star volt 2011-ben (valójában 2009-ben volt draftelső, de az első évben nem lépett pályára egy horrorisztikus térdsérülés miatt, amikoris eltört a térdkalácsa), és karrierje során hatszor lépett pályára a szezonfelező gálán, ötször került be valamelyik All-NBA csapatba, és 2014-ben harmadik lett az MVP-szavazáson. 2017-ben 28 évesen kötötte meg azt a bizonyos nagy szerződést addigi csapatával, amit minden NBA-játékos meg akar legalább egyszer kötni pályafutása során. Ilyenkor robbantanak bankot a legnagyobb sztárok:

Ez Griffin esetében egy 5 éves, 171 millió dolláros szerződést jelentett.

A szerződés utolsó szezonja (2021-22) játékosopció, és 39 millió dolláros fizetést garantálta Grifinnek.

Pont ez a horrorisztikus szerződés, és Griffin sérülékeny előítélete az oka annak, hogy most nagy bajban van az a Detroit Pistons, amelyhez 2018-ban került. Mert a hatalmas fizetés nincsen már ebben a szezonban pariban a teljesítménnyel. 2019-ben még All-Star és All-NBA volt, azonban azon a nyáron megműttette a térdét, a 2019-20-as szezonban mindössze 18 meccset játszott, amelyek után egy újabb beavatkozásra volt szükség, és véget is ért számára az a szezon. Idén visszatért, de már közel sem azt a Griffint láttuk, mint korábban. A mezőnyszázaléka is borzasztó, de ami az ő esetében teljesen új:

A korábbi zsákolóbajnok ebben a szezonban egyetlenegyszer sem zsákolt.

Olyan rossz ezt egy ilyen remek játékos esetében leírni, de a Pistons már nem számít rá, biztosan nem látjuk többet a csapat mezében, mert a fiataloknak szeretnének játékidőt biztosítani. Most megpróbálják elcserélni, de sokkal valószínűbb, hogy kivásárolják a szerződéséből. Méghozzá azért, mert minden szakértő azt gondolja, Griffin szerződése elcserélhetetlen. Nincs olyan csapat, aki befogadna egy ekkora bértömeget és az aktuális formában lévő Griffint két szezonra. Ha viszont kivásárolják, akkor több csapat is kivetheti rá hálóját, hiszen vélhetően a jelenlegi fizetésének töredékéért írna akkor alá.

A 2018-19-es szezonban Griffin még Andre Drummonddal együtt vezette rájátszásba a Detroit Pistonst. A akkor már háromszoros lepattanóbajnok, kétszeres All-Star és egyszeres All-NBA Drummondtól viszont szinte pont egy évvel ezelőtt jóformán a semmiért mondott le a Pistons, hogy postázza Clevelandbe. Drummond 2020-ban ismét a liga lepattanókirálya lett (zsinórban harmadszor, összesen negyedszer), és idén is korrekt szezont hoz. Ráadásul 27 évesen a lehető legjobb korban van. De így sem kell a Cavaliersnek, a nagy Harden-csereügyletben Clevelandbe kerülő Jarrett Allen szerepel a clevelandi tervekben, és gőzerővel árulják Andre Drummondot. Ő sem fog már pályára lépni többet a csapatban, pedig statisztikailag kiváló szezonja van: 17,5 pont, 13,5 lepattanó, 1,6 labdaszerzés, 1,2 blokk és 2,6 gólpassz. Januárban még egy 33 pontos, 23 lepattanós meccse is volt:

Drummond 29 millió dollárt keres, és 2021 nyarán szabadügynök lesz, az ilyen szerződés kapós a ligában. Olyan csapat érdeklődhet utána, akinek szüksége van egy jól lepattanózó magasemberre.

De hogy lehet az, hogy egy ilyen korú és ilyen kvalitású embertől inkább szabadultak az utóbbi időben a klubjai?

Egyszerű az ok: Az ő játéka mellett elment picit az NBA.

Kilencedik szezonját tapossa, és ezalatt az idő alatt összesen 15 hárompontost dobott, és a gyűrűtől fél méternél távolabb abszolút veszélytelen, egyszerűen egy magasembertől már többet várnak. Amit Drummond tud, arra a kilencvenes években és előtte, nagyon nagy örömmel építettek a csapatok, de ma már ez nincs így. Olyan helyen gondolkodhatnak vele, ahol Drummond feladata a társak segítése és a lepattanók megszerzése lehet. A Toronto Raptorsról szólnak elsősorban a hírek, a kanadaiak (tampaiak kísérlete, hogy Aron Baynesszel oldják meg a Marc Gasol és Serge Ibaka távozásával keletkezett űrt, elég szépen befuccsolt. Azonban hallani a Brooklyn Netsről, a Dallas Mavericksről, a Boston Celticsről és még som más lehetséges célpontról.

Hogy mi lesz a két egykor csapattárs sorsa, az majd a következő hetekben derül ki. Azonban Draymond Green felszólalt azokért a játékosokért, akik így járnak, mint az említett Griffin és Drummond. Akiket a csapataik nem játszatnak, mert nincs már rájuk szükség, és/vagy azért, hogy ne sérüljenek meg… Green szerint ez kettős mérce, hiszen amikor James Harden akart távozni Houstonból, és tényleg minden erejével azon volt, hogy nyomást gyakoroljon a csapatra, akkor őt elhordta mindenki mindennek, míg most a csapatokról senki sem mond semmi. Példának azt is felhozta, hogy mikor Anthony Davis mondta azt, hogy el akarja hagyni a Pelicnast, akkor 100.000 dollárra büntették, míg most a csapat nyíltan árulhatja a játékost.

Green véleményét nem most kommentáljuk, hanem majd csütörtökön 22:30-tól (Sport1) a Trash Talkban és vasárnap 20:30-tól (Sport2) az Alley-oopban. Műsoraink mellett három NBA-,eccset is közvetítünk a héten.  Pénteken hajnali négytől (Sport1) az ínyencek nyalogathatják majd az ujjaikat, hiszen a Los Angeles Lakers – Brooklyn Nets meccset lehet megnézni élőben, de megismételjükpénteken 21:30-tól a Sport2-n majd. Szombaton 20:30-tól (Sport2) a New York Knicks – San Antonio Spurs, és vasárnap 21:30-tól (Sport2) a New Orleans Pelicans – Boston Celtics meccsek lesznek látható.