Az Orlando Magic edzésén ma bemutatkoznak egymásnak a játékosok • SportTV

Az Orlando Magic edzésén ma bemutatkoznak egymásnak a játékosok

2021. 03. 26. 15:41    
Olvasási idő: 3 perc

Minden pletyka beigazolódott, szétrobbantotta csapatát az Orlando Magic, és elpasszolta a három legjobban fizetett, és talán legfontosabb játékosát. Hogy ki húzza majd ezt a csapatot, és ki dobálja a pontokat, azt egyelőre nem igazán tudni, de szereztek pár draftjogot, és lezártak egy korszakot a csapatnál. Ma és holnap pedig majd bemutatkoznak egymásnak az új csapattársak.

Az Orlando Magic a mai naptól nem az az Orlando Magic, amelyiket megismertünk az évek során. Ez annak köszönhető, hogy egy nap alatt szabadult meg attól a három játékostól, akik 2014 óta a csapat legfontosabb tagjai voltak.

Nikola Vucevic 26 milliót keres, kétszeres All-Star, 2012 óta játszott Floridában. Ha most nem cserélték volna el, szépen lassan a franchise történetének legjobb pontszerzője vált volna belőle. Kb. 1000 pont kellett volna neki még ehhez, de így az örökranglista harmadik helyén maradt Dwight Howard és Nick Anderson mögött, meccsek számában és játszott percben negyedik, blokkokban harmadik, lepattanóban második, míg mezőnykísérletekben és mezőnykosarakban első. Az ő távozása tényleg egy korszak végét jelenti, pedig tényleg megy Chicagóba Al-Farouq Aminuval, a helyükre pedig Otto Porter Jr. és Wendell Carter Jr. érkezik, illetve ami Magic számára talán még fontosabb, egy 2021-es és egy 2023-as draftcetli. Vucevic szerződése 2023-ig szól, míg Portertől és Cartertől el lehet búcsúzni a nyáron (ha azt szeretné a klub). Kezdődhet az újjáépülés.

Vajon 5 évesen melyik csapat volt a kis Nikola kedvence?

Aaron Gordon közel 20 milliót keres (jövőre csak 16,4-et), és ő volt az a játékos, aki miatt akkor is beszéltek az Orlando Magicről, amikor igazából nem történt ott semmi. Azért, mert az NBA egyik legjobb zsákolójáról van szó, aki ugyan soha nem tudott belépni a sztárstátuszba, azért elsőrangú védő. Ez utóbbi miatt lehet hasznos tagja a Denver Nuggetsnek, ami nem tudta védekezésben pótolni Jerami Grantet. Gordon mellett Gary Clark is Colorado felé veszi az irányt, és onnan Gary Harris és RJ Hampton érkezik Orlandóba. Harris jó játékos, de ő Denverben soha nem lépte át a saját árnyékát, RJ Hampton egy tehetséges újonc, és még jön egy 2025-ös elsőkörös is Denverből. Talán mindenkinek jót tesz majd a környezetváltozás…Gordonnak abból a szempontból biztos, hogy nem a nyolcadik hely megszerzése lesz a célja, hanem a bajnoki címért folytatott versenyfutás.

Evan Fournier év végén lejáró szerződésében a bére 17 millió dollárban van meghatározva. Vannak azok a játékosok, akik szinte minden meccsen dobnak legalább 15 pontot, legtöbbször a 20 pontos határt is elérik, de ezt szépen csendben teszik. Na, ezeknek a játékosoknak a mintapéldánya Fournier, aki épp karrierje legjobbját hozza, 19,7-tel. Meg is adta a módját a búcsúnak az utolsó Magic-mezben játszott meccsén:

Nos, ő Jeff Teague-ért és két jövőbeli második körösért került a Boston Celticshez. Teague-et kiteszeik a csapatból, míg ezzel keletkezett egy 17,1 milliós csere-kivétel, amit majd felhasználhat a Magic. Tehát Fournier hiába van jó formában, ez bizony jócskán egy üzleti döntés a Magic részéről…

Így néz ki az, amikor egy csapatnál egyetlen nap alatt végzik el azt a munkát, amit szépen lassan, folyamatosan is lehet csinálni. A Magic volt az a gárda, ami sosem lépett át a saját árnyékán a közelmúltban, ragaszkodott a játékosaihoz. Megnyomták a reset gombot, aztán mától szépen lassan futnak majd be az új játékosok, mindenki bemutatkozik szépen mindenkinek, és lassan kialakul majd, hogy kinek mi lesz a szerepe. Azt viszont senki se feledje a Magic-kel kapcsolatban, hogy Markelle Fultz és Jonathan Isaac rehabon van, és hogy velük azért más képet fest majd ez a csapat, és az igazat megvallva, az ő hiányuk is vezetett oda, hogy ezeket a lépéseket most meglépte a csapat.

Nagyon sok érdekes csere zajlott még az NBA-ben (, és sok érdekes csere nem jött végül össze), de ezekről bővebben majd szombaton este 19:45-től a Sport1-en beszél Csabi és Bazska az Alley-oopban. Meccsekből is lesz bőven: Pénteken 22 órától a Sport2-n még meg lehet majd nézni a Los Angeles Lakers – Philadelphia 76ers meccset, ami előtt Danny Green és Dwight Howard megkapta az aranygyűrűjét:

Szombatról vasárnapra virradóra hajnali háromtól (Sport2) New Orleans Pelicans – Dallas Mavericks, amit reggel 8:45-től is bemutatunk, vasárnap 22:45-től a Sport2-n a Charlotte Hornets – Phoenix Suns meccs vár ránk, vasárnapról hétfőre virradóra hajnali egytől Toronto Raptors – Portland TrailBlazers meccs lesz a Sport2-n, Kyle Lowryval a fedélzeten. Talán mondhatjuk, ő a legnagyobb név, akit végül nem cseréltek új csapathoz, pedig mindenki biztos volt benne, hogy távozik. Hétfőn 21 órától is látható lesz ez a meccs.