A vicerekorderrel és a védővel zárunk
2023. 01. 05. 15:18Három mérkőzés maradt csütörtökre a nyolcaddöntőbe jutásért zajló kupafordulóból, mi mindhármat élőben közvetítjük és megmutatunk két szerdáról maradt kupacsatát is felvételről a Copa del Reyből, a spanyol nemzeti kupasorozat 2022–23. évi kiírásából.
Az elmúlt évek sikeres kupacsapatai maradtak nálunk csütörtökre egy csaknem 11 órás Spanyol Kupa-folyamatban, amelyben egy kis átfedés is lesz csatornánik között. Előbb megmutatjuk a hivatalosan 2019–20-as kupagyőztest, a Real Sociedadot (a döntőt a Covid miatt 2021-ben játszották), majd az örökranglsta negyedikjét, a tízszeres kupagyőztes Atlético Madridot, előbbi harmad-, utóbbi másodosztályú ellenféllel mérkőzött meg szerdán.
A csütörtöki élők közül a negyedosztályú ibizai csapat, az Ibiza Islas Pitiusas együttesével kezdünk, amely a címvédő sevillai Betist fogadja. A nagy hírű és felkapott üdülőterületnek számító sziget harmadik számú alakulatát mindössze tíz éve alapították meg, először az ötödosztályban indult a 2016–14-es idényben, fél évtized után jutott egy szinttel feljebb, s most is a jelenleg negyedosztálynak számító RFEF 2. Ligában szerepel, annak a 3. csoportjában a 15., vagyis egyik kieső helyen áll. (Átszervezés miatt ebben az idényben az öt, 18 csapatos csoport mindegyikéből öten esnek ki, egy pedig osztályozón szerepel, hohy a jövőre négycsoportos bajnoki osztályban megőrizze a helyét.) Rővid fennállása során a 2020–21-es idényben kiírásban jutott el csipán a kupasorozat első nagyfordulójába, amelyből a Sabadell elleni 0–2-vel búcsúzott. Egy év szünet után ebben a szériában az első körben a Rayo Majadahondát (III. o.) 3–1-re, majd a másodosztályú Eibart 1–0-ra verte meg, így kerülhetett szembe a védővel.
A Betis kiemeltként most kapcsolódik a küzdelmekbe, az esztendő végi bajnoki fordulón gól nélkül végzett az Athletic Bilbaóval, így jelenleg a Konferencialigát érő 6. helyen áll a bajnoki táblázaton.
Az esti első találkozón, a Sport1-en a korábban két szakaszban négy évig (1947–50, 2006–07) is megjáró Gimnástic fogadja Tarragonában az Osasunát. A katalán együttes a harmadosztály (RFEF I.) 2. csoportjában a 6. helyen áll, azonos pontszámmal, de 9-cel rosszabb gólkülönbséggel a már osztályozó playoffos Amorebieta mögött. Érdekesség, hogy ugyanabban a csoportban szerepel a pamplonaiak második csapata, a B együttes 4., azaz két ponttal a mostani házigazda előtt áll, s kettejül bajnokiját a navarrai gárda nyerte meg 3–0-ra. A kupameccsen fellépő első csapat szilvszterkor kikapott a bajnoki táblázat 3. helyezettjétől, a Real Sociedadtól San Sebastiában, ezzel 9., négypontnyira az európai kupahelytől, 11-re a már kiesőhelyen tartózkodó Sevilla előtt.
Ami az idei kupelőzményeket illeti, a Gimnastic az első körben a negyedosztályú Racin Rioja ellen nyert 2–0-ra Logronóban, a következő kanyart otthon a Málaga elleni 2–1-gyel vette. A vendégcsapat a hatodosztályú Fuentes elleni 4–1-gyel kezdett (gólok: Brasanac,, Vidal és Kike 2), a negyedvonalbeli Almeero elleni 3–1-gyel folytatta (g.: Kike 2, Rubén Garcia), a kétszer duplázó Kike Borja négy találatával negyedmagával vezeti is a sorozat góllövőlistáját a marokkói Munir (Getafe), a szerb Milovanovics (Gijón) és a spanyol Oriol Soldevila (Intercity) társaságában.
A nap és a forduló utolsó mérkőzésén a kupatörténet második legeredményesebbje, a 23-szoros győztes Athletic Bilbao vendégszerepel a harmadosztályú CD Eldense otthonában. Az eldai együttes ugyanabban a csoportban szerepel, mint a megelőző meccshazai csapata, a Gimnastic, mi több, annak a listavezetője, két pont előnnyel a Castellón előtt. (A következő fordulóban éppen a Barcát szerdán a hosszabbítás végéig pályán tartó Intercityvel játszik.) Az első fordulóban nehezen jutott túl a negyedosztályú Corutxón, 2–2-es százhúsz perc után győztes 11-espárbajban. A következő körben otthon 1–0-ra verte meg a másodoszályú Burgost egy öngóllal.
Az Athletic harcban áll a nemzetközi kupahelyekért, jelenleg az 5., El-t érő helyet foglalja el, csupán kétpontnyira lemaradva az Atléticótól. A baszkok büszkesége az elődöntőben búcsúzott tavaly – a Valenciától kapott ki – , így az idén nem került a szuperkupás kiemeltek közé. Ezért neki is pályára kellett lépnie az elő körben, azon 2–0-ra nyert a negyedosztályú Alzira otthonában (g.: Berenguer, N. Williams), majd a következő körben ezt „megfelezte”, az ugyancsak negyedvonalbeli Sestao Rivert csupán Raúl García egyetlen találatával sikerült búcsúztatnia. Nagy meglepetésnek számítana, ha ez nem sikerülne Eldában is Ernesto Vlverde, a klubot már negyedik periódusban irányító mester együttesének.
SPANYOL KUPA (COPA DEL REY), a nyolcaddöntőbe jutásért. Sport2 12:00 CD Logronés–Real Sociedad (felv., kommentátor: Gyulai Miklós); Sport2 14:00 Real Oviedo–Club Atlético de Madrid (kommentátor: Gyulai Miklós); Sport1 15:45 Gimnastic de Tarragona–CA Osasuna (kommentátor: Fülöp László, műsorvezető: Petur András, szakértő: Mészáros Ábel); Sport2 16:00 Ibiza Islas Pitiusas–Real Betis Balompié (kommentátor: Engyel István); Sport1 20:00 CD Eldense–Athletic Club de Bilbao (kommentátor: Fülöp Marcell, műsorvezető: Petur András, szakértő: Mészáros Ábel)