Chris Paul és a Keresztes Ildikó-jelenség
Chris Paul a világ egyik legjobb irányítója. Pályafutása során több mint 40 millió dollárt pattogtatott össze. Most mégsem találsz nála csalódottabb embert az NBA-ben. Egyik italt gurítja le a másik után, egyre bizonytalanabb kézzel hajigálja a nyilakat a darts tábla közepére tűzött Stern-portréba, miközben a hangszórókból bömböl az Illéstől a “Miért hagytuk, hogy így legyen?”
Néhány nap leforgása alatt a New Orleans Hornets ideiglenes tulajdonosa (az NBA) két játékoscserét hiúsított meg az utolsó pillanatban. A főszereplő mindkét esetben Chris Paul volt és a végállomás is megegyezett: Los Angeles. Amíg azonban a hétvégén a Lakers, tegnap a Clippers maradt hoppon.
Az eset több mint kínos. Paulnak nyilván tele van a hócipője az egész huzavonával, de talán őt sajnáljuk a legkevésbé, hiszen az ő szándékai legalább egyértelműek: menni akar. Legyen türelmes!
De milyen érzések kavaroghatnak Pau Gasol fejében, aki a hétvégén kis híján átcuccolt Houstonba? Hogy érezheti magát Lamar Odom, aki néhány óra leforgása alatt kegyvesztetté vált Los Angelesben? Hogyan néz ma a Clippers szakvezetésének a szemébe Eric Gordon?
És ami jelen pillanatban a legjobban érdekel: mi lesz a New Orleans sorsa, amely néhány héttel a szezon kezdete előtt mindössze egy bő kezdőcsapatnyi játékossal rendelkezik, de addig nem tud, nem akar lépni, amíg el nem dől Paul sorsa?
A Hornets GM-je Dell Demps nem egy hátulgombolós hülyegyerek. Ugyan csak egy éve felel a New Orleans szakmai munkájáért, de érdemes visszanézni a húzásait, nagy ökörséget nem csinált.
Most például néhány nap alatt tető alá hozott két, a NOLA szempontjából teljesen vállalható játékoscserét.
Érdemes lenne odafigyelni arra, amit mond. Ehelyett megfosztották a döntési jogkörétől és Stern két hű vazallusa intézi a tárgyalások érdemi részét.
Aki azt mondja, hogy a Hornets rosszul járt volna, ha megkapja Paulért cserébe Goran Dragicsot, Kevin Martint, Lamar Odomot és Luis Scolát, azt először megcsípem, hogy ébren van-e, aztán meg beutaltatom kivizsgálásra, mert félő, hogy elgurult a gyógyszere. Az NBA-nek mégsem volt elég jó ez a deal.
Ma pedig a Clippers hiába ajánlotta fel Eric Gordont, Al-Farouq Aminut és Chris Kamant, a többi tulajdonosnak ez sem volt elég, ők a Timberwolves jövő nyári védtelen (!) első körös draftjogát is akarták, így a tárgyalások megszakadtak. Ha minden igaz, a felek nem zárkóznak el a folytatás elől, a helyzet ettől még drámai, mégpedig Keresztes Ildikó miatt.
Az X-Faktor egyik nagy igazságtalansága, hogy a mentorok úgy hoznak döntést, hogy közben a saját érdekeiket is szem előtt kell tartaniuk. Vegyük a múlt szombatot! Feró és Miki simán leszavazott haza. Geszti kissé kaotikusan, de valahol mégis logikusan levezette, hogy miért kell Tarány Tamásnak maradnia.
Aztán jött Ildikó, aki annyira elvesztette már a fonalat, hogy a múltkori adásban a világ egyik legtehetségesebb emberének nevezte szegény Baricz Gergőt, aki ugyan (hogy egy kommentelőt idézzek) “csak két hónapja szállt le a traktorról”, de már majdnem akkora arca van, mint nekem. Szóval jön Ildikó. Neki nem elég, hogy ellövi a megfázás-kártyát (érdemes megnézni, ahogy a kamera várja, hogy Gergő leintse végre, hogy erről nem kell beszélni). Neki nem elég, hogy asszisztál ahhoz, hogy a védence gyomorforgató módon hirtelen szerelembe esik és lenyúlja a naív tinilány rajongóit. Ildikó tutira megy. Ezért “természetesen” Enikőre szavaz és reménykedik. Számítása beválik, mivel Tamás kiesik, így a világ egyik legtehetségesebb embere megszabadul egyik, ha nem a legnagyobb vetélytársától.
Nagyjából ennyire őszinték az NBA tulajdonosok is, amikor az utolsó pillanatban visszatáncolnak a “Hornets érdekeit” figyelembe véve. Közben csak ez jár a fejükben: „Paul és Bryant egy csapatban? Paul és Griffin egy csapatban? Még mit nem?!?”
Így aztán újabb nap telik el úgy, hogy mindenki (a Simmons szerint már tavaly is csak egy térden játszó) Paul sorsára figyel és senki sem gondolkodik el azon, hogy a bajnokcsapatok receptje csaknem soha nem kezdődik úgy, hogy “végy egy All-Star irányítót”.
Nem hiszed el? Nézzük akkor végig a legtöbb gólpasszt adók listáját!
Stockton, Jackson, Nash és Strickland sosem nyertek bajnoki címet. Kidd, Robertson, Payton és Cheeks egy-egy gyűrűt nyert, de egy kivétellel (Cheeks) már inkább pályafutásuk végén.
Marad a kétszeres bajnok Thomas és az ötszörös bajnok Magic, vagyis az NBA történetének cirka 65 éve alatt mindössze 11 olyan év akadt, amikor a liga egyik irányítólegendája győzelemre vezetett volna egy csapatot.
Még érdekesebb a helyzet, ha csak az elmúlt húsz év bajnokait elemezzük.
Phil Jackson csapatait (Bulls és Lakers) kapásból kihúzhatjuk a listáról, a háromszöghöz nem kellett rendes irányító. A Rockets duplázását a kilencvenes évek közepén a kiváló, de irányítófenoménnek bajosan nevezhető Kenny Smith menedzselte le. A Spurs előbb a megbízható, de nem klasszis Avery Johnson, majd a játékszervezésben csak alkalomszerűen szerepet vállaló Tony Parker kezébe adta a marsallbotot. A Heat és a Mavericks ugyan klasszis kezdőirányítóval tudott bajnoki címet nyerni, de a két Jason, Williams és Kidd inkább volt hasznos kiegészítő ember, mint meghatározó, a csapat játékát fazonírozó tábornok.
Marad tehát a 2004-ben hatalmasat játszó Chauncey Billups és a bostoni Nagy Hármast tojáshéjjal a fenekén is kiválóan irányító Rajon Rondo. Ők viszont abban a szezonban, amikor bajnokok lettek, nem szerepeltek az öt legtöbb gólpasszt adó irányító között.
Elgondolkoztató, nem?
Persze nem vagyok én semmi jónak az elrontója, ha valakinek kell Paul, hát vigye, de könyörögve kérem az illetékeseket, hogy a lehető leggyorsabban oldják meg ezt a helyzetet, mert egy jobb sorsra érdemes franchise jövője a tét!