Megint önzőzöm

2012. 04. 20. 07:52    
Olvasási idő: 3 perc

Amikor Máté Pál főszerkesztő egy fehér limuzin tetőablakán kibújva (a’la Richard Gere) megközelítette szerény berkenyei hajlékomat, hogy egy visszautasíthatatlan ajánlattal elcsábítson a Sport TV bloggerei közé (lehet, hogy nem pont így történt), a feladatban az tetszett a legjobban, hogy a munkaköri leírás nagyjából úgy szólt, hogy “arról írsz, amiről akarsz”. Talán sosem éltem még ezzel annyira vissza, mint ma.

Majd kijavít, ha tévedek, de azt hiszem, hogy Szaniszló Csabi és én együtt vesztettük el a szüzességünket. A Sport TV egyik alámondójában történt a dolog és természetesen NBA-kommentálásról van szó.

Ő nemrég érkezhetett a csatornához, én meg hetekkel korábban írtam egy önbizalomtól duzzadó levelet a fent említett Máté Pálnak, hogy legyen szíves a következő szezontól szakkommentátorként alkalmazni, mert nem hiszi el, mennyire jó vagyok.

Tényleg nem hitte el, mert néhány nappal később behívott a székházba, leültetett a szobájában és a levelem alapját képező gátlástalan öntömjénezés hatására távollétükben is megdícsérte a szüleimet, hogy milyen nagyképű gyereket neveltek belőlem. Szerencsére ezután azt mondta, hogy egy negyedet kommentáljak le próbaként, felveszik, meghallgatják, aztán kiderül.

A két csapat a Suns és a Mavs volt. A kommentátor meg egy srác, akit addig sosem láttam-hallottam: Csabi. Hat óránál többet egy perccel sem készülhettem többet arra az egy negyedre, de meglett az eredménye, mert 2005 karácsonyának első estéjét már a Sport TV stúdiójában tölthettem. Ahogy az azóta eltelt hat évben is mindig.

Hát így ismerkedtünk meg. Több nikotinmentes (ő is, én is) év után ma már hihetetlen, de első közös élő meccseink félidejében egymást kínálgattuk cigarettával a székház hátsó bejáratánál és nagyon elégedettek voltunk a sorsunk alakulásával.

Valamiért azt gondolom, hogy kapcsolatunk akkor fordult komolyra, amikor 2008 nyarán felhívott, hogy menjünk ki Berlinbe és közvetítsük a helyszínről a Hornets-Wizards előszezon meccset. Ő már akkor talán túl volt néhány vidéki magyar bajnokin, ezért biztos jobban viselte a látottakat, én napokig nem hittem el, hogy egy sajtótájékoztatón kérdéseket tettem fel Byron Scottnak, és hogy ha akartam volna, megnyalhattam volna Caron Butler vádliját, aki pont a felezővonalnál található kommentátorállásunkra pattintotta fel ránézésre 56-os cipőit, hogy bekösse.

Ha eszébe jut, a mai napig Mr. Tarajsnak szólít a telefonban, mivel a passomra ezt sikerült ráírniuk az NBA illetékeseinek.

A következő állomás a Slamball sorozat jogainak megvásárlása volt, ahol végre ő is lazábbra vehette a figurát és együtt vinnyoghattunk a röhögéstől a Ninja Jungle Warrioron vagy az alapító (és tökbéna) Mason Gordonon.

Mivel szeretem, ha az olvasóim a cikk végén még ébren vannak, ezért nem foglak benneteket a bromance-ünket alakító összes projekt minden apró részletébe beavatni (Facebook, Twitter, Kommentátorállás, sport1tv.hu, stb.), így átugrok a DVD-n néhány fejezetet, egészen egy 2011. decemberi telefonhívásig, amelyet a feleségem unszolására kezdeményeztem, aki már rágta egy ideje a fülemet, hogy csináljak Csabival egy közös rádióműsort, mert szerinte annyira jók vagyunk együtt.

Így visszaolvasva talán nem túlzás azt állítani, hogy neki (nem Csabinak, a nejemnek) köszönhető a hetedik adására készülő Alley-oop, amely jobb napjain Magyarország egyik leghallgatottabb podcastje és melynek felvétele – számomra mindenképpen – az adott hét fénypontjai közé tartozik és úgy tűnik, ő sem bánja, ha minél gyakrabban sort kerítünk rá (nem a nejem, hanem Csabi).

Csabi egy igazi polihisztor, aki annak ellenére, hogy az ország egyik legjobb kommentátora, úgy döntött, hogy kitanul egy új szakmát és ahogy én látom, a közvetítési jogok területén sem vall szégyent, amit a Lenge Liga megszerzése is ékesen bizonyít.

Annak ellenére, hogy kapcsolatunk korlátozódhatna csak az NBA-hez köthető dolgokra, az elmúlt hat és fél évben ajánlottunk egymásnak könyvet, játékot, filmet, zenét, hardvert és aranyérkrémet. Az egyik kakukktojás.

Mondtam, hogy talán még sosem éltem vissza ennyire azzal, hogy itt arról írhatok, amiről akarok. Ma pedig ezekkel a sorokkal akartam boldog 30. születésnapot kívánni az én Csabi barátomnak!